Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961) (Pécs, 1962)
Mándoki László: Búsómaszkok
176 MÁNDÖKI LÁSZLÓ kell keresnünk, 'hogy a busójárás szokását, amely már régen karneváli elemekkel keveredett, 24 lassú halódásából mesterségesen támasztották fel. Lichtnekker 1905-ben már csak egy faálarcost látott Mohácson farsangkor (Ernyei, 1907, p. 146.), de hogy a szokás ezekben az években is élt még, azt jól bizonyítják a helyi sajtó adatai. 25 Valószínűleg kisebb fellendülés is volt az első világháború táján, ugyanis Unyi ezeket írja: „Az első világháború utáni időkben dr. Horváth Kázmér akkori városi aljegyző kezébe vette az addig szemérmetlen, nyers és durva kilengésekkel tarkított busójárás megrendszabályozását és megszervezését." (Unyi, 1947, p. 222.) Egyelőre nem tudjuk, hogy miben állott Horváth rendszabályozó és szervező tevékenysége, azonban nyilvánvaló, hogy ekkor — s talán ekkor először — változott meg jelentősebben a busójárás: addig a tiltások és az idő múlása miatt kopott és veszített színeiből, azonban ez természetes folyamat volt, ekkor azonban mesterséges változtatásokat eszközöltek rajta. Ekkortájt vezették be a busók díjazását is. Magától értetődik, hogy a díjazott maszkok a továbbiakban mintául szolgáltak: mások is olyanokat készítettek a díj reményében — tehát a szokás életben tartásának ez a módja is változtatott a busójárás kellékei közül a maszkokon, túlsúlyba hozott, vagy uralkodóvá tett esetleg a hagyományos ízléstől távol álló maszkokat, mert az nyilvánvaló, hogy a bírálók Ízlését nem az általános, hanem a különleges maszkok ragadták meg. A busójárás és a busómaszkok igazi fellendülést a szokásnak az utóbbi években tör2 ' 1 Ezt tükrözik az összes leírások, de csupán a helyi sajtó egyik munkatársa szállt síkra amellett, hogy a busójárás tkp. karnevál. Vö. Rátkay, 1912. 25 Az 5. jegyzetben közölteken kívül „Mohács" V. évf. 10. szám. (1905, március 5.), VI. évf. 8. és 9. számok (1906. február 25 és március 4.) stb. tént kétszeri filmezése hozta meg, s egyben ez okozta a legtöbb változást is, különösen a maszkok terén. A film készítésekor a szakembereknek megvoltak a maguk szakmai kívánságai: olyan maszkokat fogadtak el, amelyeknek színei élénkek voltak, de maga a maszk nem csillogott; a film megkövetelte az éles orrnyerget stb. stb. Ennek következtében óriási jelentőségű stílusváltozás ment végbe Mohácson, a ma működő maszkfaragók egy része (Filákovics József, Késic György) csak olyan maszkokat készít, mint amelyek a filmeseknek megfeleltek. (IX. tábla 1. kép; I. tábla 4—6. képek.). Mohácson egyre nehezebb régi maszkot találni, ugyanis amellett, hogy a filmesek elvittek emlékbe igen sok régi maszkot, olyan esetről is tudunk, hogy például három régi maszk tulajdonosa, a feletti mérgében, hogy nem fogadták el maszkjait a filmhez (s azzel elesett a statisztálással járó igen magas napidíjtól) — egyszerűen elégette azokat! A JPM 60.317.1 maszkja is magán viseli a filmezés emlékét: tulajdonosa élesre faragta a maszk orrnyergét, eltüntette az orrcimpákat (vö. 12. jegyzet), mint ez 11. képünkön látható. A filmhez elfogadott maszkokat átfestették, s természetesen ennek hatása is érződik az újabb maszkokon. A mai busójárást mindenképpen úgy kell tekintenünk, mint egy kihalófélben lévő népszokásnak mesterségesen felújított és erősen megváltozott (megváltoztatott) utánzását, amelyből sűrű szűrővel kell kiszűrni mindaz, ami eredetileg nem tartozott a szokáshoz. A szokás egész menete megváltozott, mihelyt irányítottá vált a busójárás szokása, s ma már komoly problémát jelent a szokás eredeti képének, belső rendjének rekonstruálása. Az eredmények azonban megérik a fáradozást, mert a busójárás és a busómaszkok is igazolják Csaplovics lassan feledésbe merülő állítását (1829, I. p. 13.): „Ungarn ist Europa im Kleinen".
