Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961) (Pécs, 1962)

Mándoki László: Búsómaszkok

16Ô MÁNDOKI LÁSZLÓ 1. kép. Horváth Kázmér felvétele, 1930 táján 162.), ugyanis Lichtnekker, aki 1905-ben járt Mohácson, már csak egyetlen faálarcost látott farsangkor (beszámolóját közli Ernyey, 1907, pp. 142—146). Csak hosszú évtizedek múlva akadt újra kutató Csalog személyében, aki vizsgálat alá vette a busójárást (1949), amelyet mesterségen támasztott fel és szervezett meg dr. Horváth Kázmér városi aljegyző az első világháború utáni időkben (Unyi, 1947, p. 222.). Sem Csalog, sem a következő szerző, aki a busójárással, illetve a busómaszkokkal foglalkozott (Földes, 1958.), nem vették figyelembe a fenti tényt, amelynek kihatásait egy kisebb tanulmányunkban magunk megkíséreltük már vázolni (Mándoki, 1961.). Annak ellenére, hogy (mint láttuk), viszonylag sok tanulmány foglalkozik a busójárással, azt mondhatjuk: e sokac szokás nincsen felgyűjtve, az eddigi tanulmányok korántsem merítették ki e témát.

4 Tauszik és l'arnay a kívülálló, felülről néző érdeklődő 4 Sajnálatos, hogy Raffay Anna, aki igen nagyanyagot gyújtott össze a busójárásról, eddig semmit sem publikált gyűjtéseiből, pedig mint Földes is írja (1958, p. 215. 29. jegyzet), a busójárás idegen elemeit is sikerrel tudja elkülöníteni. ilyenek már régen magukra vonták a figyelmet. A busójárásnak, illetve a baranyai délszláv famaszkoknak első említése Hölblingnél (1845, p. 122.) olvasható: „Farsang' utósó napjaiban különösen kedveli a' német ifjúság az álarczot; miben a' rácz igen is ki szokott csapongani, rút ijesztő faálarczokat kötvén föl képére". (A kiemelés tőlem. ML.) Korábbi, de közel sem ilyen egyértelmű az 1783. május 2—4-i Canonica visitatio adata ( idézi Csalog, 1949, p. 16.), amely csupán a felvonulásról és a köztereken való zenés mulatozásról szól, továbbá megemltíi, hogy a felvonulók közül egyesek („ ... ex his aliqui.. .") férfiből nőnek, nőből férfinek átöltöznek, a maszkok viseletét azonban nem igazolja. Kéri viszont a város vezetőségét, hogy a szokást, mely „utálatos és botrányos" (... abominiabilis . .. scandalosus ...), tiltsa be. A busójárás betiltására később is történtek kísérletek, mint erről Tauszik írásából (1868) értesülünk, amely írás egyébként az első részletesebb tudósítás a busójárásról. Talán az utolsó, aki még virágjában látta e szokást, Tarnay volt (leírását lásd Várady, 1896, I. pp. 159—