Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961) (Pécs, 1962)

Kováts Valéria: Szigetvári történeti néphagyományok. I.

SZIGETVARI TÖRTÉNETI NÉPHAGYOMÁNYOK 135 hegy közepén is volt sátra, de ez már kicsit messze volt. Félt csapataihoz lenyomulni oda, ahol a mostani temető van. így inkább a turbéki templom körül tanyázott."

24 Az ostrom alatti magyar veszteségről nem tudnak semmit. A hős, és a körülötte harcolók a kisebb-nagyobb csetepatékban nem hullhattak el. „Nem bírtak megbirkózni a magyarokkal. Hiába lőtték a várat. Hiába voltak tengernyien. A mocsár védte a magyarokat. Ezért a törökök cselhez folyamodtak. Elhatározták, hogy bármibe is kerül, bejutnak a várba. A kanizsai város végén a Hoboli út mellett nagy agyagbuckák, homokbuckák voltak. Elhatározták, hogy ezt kiássák és a földet mind a várhoz horgyák. Még most is meg tudjuk mutasztani azt a helyet, ahol ez volt. Kiásták a földet, szekerekre rakták és hosszú, nagy gátakat építettek a várhoz. A magyarok lőtték a törököt, ezek meg szakadatlanul pusztultak a gátépítés során. Amelyik meghalt az belezuhant a mocsárba, ott fúlt meg. Sokáig tartott ez a munka, mert rengeteg földet kellett elszállítani. Éjjel-nappal horták a földet, nehezen tellett meg a mocsár. Hogy hány ilyen töltést csináltak, azt ki tudná már megmondani, de azt mongyák, hogy a Kanizsai úttól egy hatalmas töltés vezetett a várig. Valamikor még gyerekkoromban mutatták is ennek nyomát. Igaz, hogy én ezt nem nagyon láttam, de azt tartja a nép, hogy így volt."

25 A földgátaknak a szigetvári mocsárba való építése történelmi tény. Viszont a szakirodalom a gátak irányáról, nagyságáról nincsen egyöntetű véleményen. A korabeli, és a későbbi krónikákra támaszkodva a kutatók más és más álláspontot foglaltak el. A szigetvári monográfia írója, Németh Béla a néphagyomány által is megőrzött délnyugati bástyához vezető földgát építéséneik gondolatát vallotta. A néphagyomány keletkezésének ideje nem mutatható ki, lehetséges, hogy éppen a monográfia megjelenése után (1903) került a helyi lakosság hagyományanyagába a gátépítés története. Magának a helynek „ahonnét a törökök a földet elhorták" Tapasztó a neve, ami inkább arra utal, hogy az itt kibányászott földet a lakosság tapasztási célokra használta. Az itt található agyagos földet a mai napig is kemencék, kályhák tapasztásához innen viszik. 24 1959. Gregorits Sándor. — A szultáni sátor helyének változtatását csak az idősebbek ismerik. 25 1958. Gregoaúts Sándor. — A gátépítés története főleg kisértelmiségi, iparos körökben elterjed, de ismeri a paraszti lakosság is. A „szigeti bosnyákok" és a szulimániak a mai napig is őrzik a vár körül elterülő mocsár lecsapolásának történetét. „Az Almás akkor még sokkal bővebb folyású volt, mint most, és a törökök látták, hogy csak úgy tudnak a városba bemenni, a vár csak akkor lesz az övék, ha egész közel kerülnek hozzája, mert a mocsárba nehezen tudtak előrébb menni, és a várbeliek könnyen lelőtték őket. Ezért a Turbék felé vezető útnál, ott, ahol most az Almáson zsilip van, ott egy gátat, reszketőt építettek. Ezt a helyet most is Reszketőnek hívják. Így az Almás vizét felfogták, ez ott felduzzadt, tóvá változott, a mocsár meg lassan kiapadt. így tudtak a törökök a mocsárba előremenni."

26 A XIX. sz. elején följegyzett néphagyomány szerint a nép még látni vélte a patak rekesztésének maradványait, nagy gerendákat, s a töltést.

27 Az Almás vízének, illetve a mocsár lecsapolását, ami az ostrom végső kimenetelét meghatározta, a történetírás nagyjából egyöntetűen tárgyalja. Nem reszkető készítése, hanem a töltés átvágása révén érték el a törökök a víz leapasztását, és nem a Szigetvártól északra elterülő vidéken történt ez, hanem az Óváros mellett, a nagy töltésnél a Kanizsai útnál. E tény népi megfogalmazásának terméke a reszkető készítése. A lényeg a történeti maggal egyezik, mivel mindkét esetben a cél azonos: a várat körülvevő mocsaras tó lecsapolása, s a terület szárazzá tétele, hogy a török a várba bejuthasson. A néphagyomány az ostrom különböző szakaszait, az Újváros és Óváros elvesztését nem őrizte meg. A részletkérdések, mondhatnánk, kevéssé kötik le az érdeklődést, inkább nagy vonalakban maradt az ostrom a néptudatban. Az Újváros elvesztése, amelynek helyét a Sánc városrésszel jelölik meg, csak mint építés, de mint ostromhely nem foglalkoztatta fantáziájukat. Az Óvárosról, illetve annak elestéről általában csak ennyit mondanak: „végül is elfoglalta a török." A részletmotívumok nem tapadnak az emlékezéshez. Azonban egyöntetűen, szinte szószerint mondják,: „mikor már minden a töröké lett, akkor még Zrínyié volt a vár." Tehát a népi tudat, a hagyomány, a mostani várat jelöli meg, mint a védelem utolsó helyét. 26 1957. özv. Darabos Istvánné sz. Gyura Erzsébet 81 éves. Szigetvár. 27 Jamibrich Kázmér gimnáziumi igazgató „Szulimán" с kéziratából. — Gyűjtésének és kéziratának felhasználásáért ezúttal mondok köszönetet.