Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961) (Pécs, 1962)

Kováts Valéria: Szigetvári történeti néphagyományok. I.

SZIGETVARI TÖRTÉNETI NÉPHAGYOMÁNYOK 133 „Vagy 70 évvel ezelőtt egy nagy szénáskocsi ment itt. A lovak alig bírták a kocsit húzni. Egyszercsak az iskola előtt a nagy tehertől megrepedt a föld, s a lovaskocsi mindenestül belezuhant. Én egész kicsi gyerek voltam, de azért jól emlékszem mindenre. Éktelen nagy alagút tátongott előttünk, akkora volt, mint egy táncterem. Akár lovaskocsi is megfordulhatott volna a szélességében. De nem ez volt az érdekes, hanem azok a hatalmas nagy fagerendák, amivel az alagút oldalát kitámasztották. Olyan volt mint a csupasz erdő télen, tele volt zuzmóval és mohával. Látszott rajta, hogy nagyon régi, hogy még Zrínyiek építették. Azóta tilos ebben az utcában lovaskocsival vagy autóval közlekedni, mert attól félnek, hogy leszakad."

13 Egy-egy leszakadt pince, düledező épület a gyermeki és népi fantáziát mindig foglalkoztatta, színes elképzeléseikben a már hallott nem mindennapi elemeket az élet valóságával összeszövik. Szigetváron és környékén a szőlőművelés tartozékai a nagy, hosszú pincék, elhagyott présházak, mind táplálják az alagutak színes történetét. „Itt a várban is vannak alagutak. Ezt mindenki tudja. A bejáratot a gróf befalaztatta, mert el akarta titkolni a nép előtt, Azt akarta, hogy erről senki se tudjon, csak ő."

14 Ezek a pincék kimutathatóan a visszafoglalás utáni időszakban a vár utolsó megerősítésének időszakában épültek, a várban elszállásolt katonaság számára raktárnak. Majd később az uradalmi gazdálkodás pincéi lettek. Ezekben többen megfordulhattak, s félre nem ismerhető módon a pincevégződéseket mindenütt láthatták. A népi képzeletben ez nem jelentett akadályt. Az élmény újra átélésében a pincevég csupán elfalazássá változott, ami elválasztotta, illetve elzárta az alagutat, mivel ez titok volt s erről nem volt szabad tudomást venniök. A folklorizációs folyamat napjainkban is tart. 1956. szeptember 7-én, Szigetvár elestének 390 éves évfordulója alkalmával rendezett ünnepségen a fiatalság a vár keleti földgátjában lévő pincerészbe behatolt, s keresték az „alagút" lejáratát. Pár nappal később az iskolásgyermekek s a város északkeleti részén lakó paraszti lakosság körében az a hír járta, hogy „egyes gyerekek"-nek sikerült az alagútba bemenni, többen látták, mikor ugyanazok, akik a várban voltak, Turbóknál, 13 1958. Gregorits Sándor. — Mások csak hallomásból tudtak a vasúti állomás felé vivő út alatti alagútról. 14 1957. Kovács József 50 éves. Szigetvár. a templom melletti kocsma pincebejáratánál kijöttek.

15 A népi képzelet meghatározza az alagutak célját is. „Van itt olyan alagút is, ami Molványig vezet. Akkor ott még nagy mocsár húzódott. Azért vezetett oda alagút, mert ha valakit Zrínyiek ki akartak küldeni a törökök közé kémnek, ezen küldték ki. Felöltöztették parasztnak, reggelre ott volt a molványi földeken, mintha ott dolgozott volna. Ezek a titkos alagutak jól el voltak rejtve. A bejárat bokrok, vagy kis földhányások alá épült. így senki sem tudhatta, csak a beavatottak, hogy hol van."

16 A népi hagyományanyag az alagút építését hosszú időre teszi. Ennek reális magva van. Hiszen mindannyian ismerik a földmunka fáradságos, nehéz voltát, s tudják, hogy egy gödör, verem kiásásához milyen sok időre, munkára van szükség. „Azt mondják, hogy Zrínyi katonái, meg a lakosok sok-sok éven keresztül mind építették az alagutakat, mert Zrínyi már előre jól volt értesülve a kémeitől a török sereg nagyságáról. Tudta, hogy a törökök meg fogják őt támadni. Abban az időben nem lehetett háborút viselni alagutak nélkül. Ezt még a könyvekben is írják."

17 Az írásos történeti anyagra hivatkoznak a bizonyos csodálatos alagutakon át való menekülésre, ami itt történt, Szigetvárnál. Ilyen vonatkozású történeti vagy szépirodalmi feldolgozás nincs Szigetvárról, valószínű, hogy valamikor még gyermekkorukban olvasott, vagy hallott csodálatos menekülés történetét, helyét helyezik szűkebb hazájukba. „Nem halt itt meg mindenki, mert soknak sikerült az alagutakon keresztül kimenekülni a várból. Csak éppen szegény Zrínyi nem tudta, hogy valamikor régen építettek olyan alagutat, ami Kanizsára vezet. Ha tudta volna, hogy ilyen van, akkor, mikor nagy bajban volt, mert a török már itt volt a nyakán, akkor az alagúton keresztül üzenhetett volna a kanizsaiaknak, hogy segítsék meg. S akkor Szigetvár nem került volna török kézre."

18 Ez a hagyomány a Szigetvár—Kanizsa közti alagút^elképzelésen kívül arra is rávilágít, hogy tovább él az a gondolat, hogy Szigetvárnak azért kellett elpusztulnia, mert nem kapott segítséget. A segítség nem Bécsből, ha15 1956. Papp Jánosné közlése. 16 1958. Gregorits S. — Hasonló történetet ismernek Molványban is. 17 Gregorits Sándor. — A legtöbb adatközlő a vár legfőbb tartozékának az alagutakat tekinti. 18 1958. Gregorits Sándor. — A segítség más és más adatközlők szerint más és más módon történhetett volna, de egyetlen egy seni említette Bécset.