Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961) (Pécs, 1962)

Szabó Gyula: Pécs szükségpénzei 1919–21-ben

по SZABÓ GYULA mindaddig fontosnak ítélte, míg Magyarországon rendszerváltozás nem következik be. A megszállók az új városi vezetőségtől gyors döntést vártak, — az annexió irányában. Éppen ezért semmit sem tettek a szinte tarthatatlan pénzügyi és gazdasági helyzet javítása érdekében. Sőt, minden módon gátolták a város és a párt ezirányú intézkedéseit. Ebben a helyzetben a párt 1920. december 19^én kibocsátott (kiáltványában leszögezi: „ ... el kellett határoznunk, hogy a város igazgatásának a párt tekintélye alatt való vezetését továbbra nem vállalhatjuk, a párthoz tartozó bizottsági tagokat felhívjuk, hogy megbízatásukról mondjanak le. Természetes bár, mégis hangsúlyozzuk, hogy változatlanul fenntartjuk azon politikánkat, hogy a munkástömegek minden erejével meg kell akadályoznunk azt, hogy Horthy bandái ide lábukat betelhessék és elkövetünk mindent, hogy a megszállás fenntartásával ezen terület proletárait egy, a „nemzeti hadsereg" bevonulása esetén bekövetkező vérfürdő borzalmaitól megkíméljük."

27 A pártban az év végére három politikai irányzat kezd kibontakozni: a városházi (autonóm) politikát Linder Béla, az emigrációét Hajdú Gyula képviselte, a megszállók szándékait (annexió) legjobban megközelítette Pölácsi János.

28 A kiáltvány közvetlen következménye az annexió-ellenes Hajdú Gyula kitiltása volt Jugoszlávia területéről. A párt lapja, a Munkás, mindössze ennyit közölhetett az eseményről: „Hajdú Gyula elvtárs az SHS-hatóság kívánságára ma Pécsről külföldre távozott."

29 Hajdú Gyula Bécsbe ment s onnan figyelte a pécsi eseményeket, amelyek irányításába most már nem volt lehetősége belefolyni. Ennek tudatában dühödt erővel indult meg a párt elleni támadás; az opportunisták és emigránsok részéről — belülről, a reakció és a megszállók táborából — kívülről. A párt egészséges magva szilárdan ragaszkodott a kiáltványban foglaltakhoz, az opportunisták és emigránsok egy része nyíltan hajlott az annexió felé. Két hónapi pergőtűzszerű támadás után a párt — Linder Béla javaslatára — 38 szavazattal 15 ellenében kimondotta, hogy megváltoztatja a december 19-i határozatot, mivel „a nagy többség kívánsága az, hogy a hatalmat különösebb nyomás nélkül és a jelen időben ki ne adjuk a kezünkből" 27 Hajdú Gy.: i. m. 367. 1. 28 Babies András: Pártharcok stb. (MTPBE,, 69. 1.) 29 Munkás, 1920. december 24. — foglalja össze a megalkuvás lényegét Linder Béla Hajdú Gyulának küldött levelében.

30 Linder személyesen is igyekezett az ügyet és önmagát tisztára mosni Hajdú előtt, Bécsben, s Hajdúnak az volt a megállapítása róla, hogy Lindert már megnyerték az annexió ügyének, mert „őt csak egy dolog érdekelte — meg akarta tartani hivatalát."

31 A pártegység megteremtése érdekében a Szocialista Párt és a szakszervezetek kiküldöttei május 29-én 4 napos kongresszusra ültek össze s ezen egyhangú határozatot hoztak, amelyben hangsúlyozták a pártegység fontosságát, megbélyegezve a burzsoáziával való legcsekélyebb együttműködést is. Linderéket kioktatták, hogy a párt irányít, és nem a városháza.

32 A pártvezetőség újjáválasztását június 19-re tűzte ki a kongresszus. A választáson azonban a kongresszusi listával szembeállított külön lista győzött és az megerősítette Linderék pozícióját a pártban és a városházán egyaránt.

33 Pécs és környékének sorsa véglegesen megpecsételődött 1920 június 4-^én, a trianoni békeszerződésben. A munkásság sztrájkokkal tüntetett a beígért Horthy-uralom ellen, a reakció a bűnösök listájának összeállításával készülődött a fehér csapatok fogadására. A megszállók annexiós terve tehát égetően sürgőssé vált. Olyan emberek kerültek a politikai élet előterébe, akik feltétlen hívei voltak az annexiós törekvéseknek, mint Dobrovits Péter festőművész, Boros Imre újságíró, Polácsi János tanító, Dr. Hoffmann Ottó ügyvéd. A trianoni békeszerződés okmányait az érdekelt országok 1921 július 27-én jóváhagyták s ezzel veszélyes gyorsasággal közelgett a megszállás tartamának utolsó órája. A szerb politikusok úgy látták jónak, hogy az itt élő nép kiáltsa ki a délvidéki BaranyaBajai Szerb-Magyar Köztársaságot s ez az államalakulat helyezze magát az SHS királyság védnöksége — protektorátussága — alá. Ez a formula — a népi önrendelkezés elvéneik hangoztatásával — meg is felelt volna azoknak a nemzetközi követelményeknek, amelyeket éppen a versaillesi béketárgyalások idején világszerte oly előszeretettel hangoztattak. A „Baranya-Bajai Szerb-Magyar Köztársaság" kikiáltására a szakszervezetek által még korábban, augusztus 14—15-re Pécsre egybehívott kongresszust használták 30 Hajdú Gy.: i. m. 375—376. 1. 31 Uo., 377. 1. 33 Babies András: Pártharcok stb. (MTPBE., 83. 1.) 33 Uo., 83. 1.