Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)

Bökönyi Sándor: A lengyel kultúra gerinces faunája. I.

A LENGYEL! KULTUR A GERINCES FAUNÁJA 91 Gímszarvas — Cervus elaphus L. Koponyarészlet, 14 againcsdairab (X. t. 1, 2, 4, 5, 6, 8), jobboldali mandibularészlet a M

2-M

3-inial, jobboldali humerus distalis epiphysise, baloldali radius diaphysisének részlete, balodali .metatarsus (XII. t. 13). A humerusvég sérült. A koponyarészlet, a mandibularészlet és a humerusdarab kifejlett, a metatarsus nem teljes kifejlett, a radiusdairab fiatal, állapotból való, míg az agancsdarabok korát nem lehet pontosan meghatározni. Vaddisznó — Sus scrofa fer. L. Jobboldali maxillarészlet a M

2-, C-, P

2

—Mi-gyel, két alsó metszőfog, jobboldali scapula angulus articularisa. A maxillarészlet, a két metszőfog és a scapularészlet kifejlett, a ^mandibularészlet pedig mintegy 9 hónapos állatból való. A maxillarészlet nagy méretei kanra engednek következtetni. II. szelvény. Lelt. sz.: 12/14—1941. Szarvasmarha — Bos taurus L. Koponyarészlet (VIII. t. , X. t. 9.), mely lényegében a homlok aboralis részéből, a fejélből, a tarkó egyrészéből és a két szairvcsapból áll. A jobboldali szarvcsap hegye letört. A koponyarészlet [kifejlett állatból való, varratai ugyanis teljesen elcsontosodtak. A fejéi keskeny, közepén széles dudor van. A tarkótájék keskeny, az os occipitale kis háromszög alakjában túlnyúlik a fejélen és a homlokra is ráterjed. A fejéi közepén lévő kidudorodás nem teljesen azonos a brachycerostípusnál megszokott kiemelkedéssel, koponyairészletünik fejélén ugyanis a megszokott középső bemélyedés hiányzik. A szarvcsapolk szintén nem követik a forachycerosoknál megszokott szabályt: ezek ugyanis hosszúalk, tövüknél oldalt, majd hátra, végül pedig előre és felfelé irányulnak. De a fentieken kívül a szarvcsapok a brachycerosoknál megszokotthoz képest vastagok is. Keresztmetszetük tövüknél ovális, mely tovább haladva egyre inkább megközelíti a köralakot. Falúk vékony, felületük finoman barázdált. Fesztávolság íkb. 540 mm. Őstulok — Bos primigenius Boj. Koponyar észlet (1. kép), mely a homlok-, tarkó- és koponyaalapi tájékból áll, a két szarvcsappal. A jobb szarvcsap a szarvtővel teljes egészében letört, ugyancsak letört a bal szarvcsap jórésze is. A baloldali os frontale közepén kissé ferde irányú, 30 mm. hosz,szú, 5 mim széles és kb. 3 nini mély, ütés okozta folytonossághiány van, mely azonban a csonton nem hatol át. Ettől orálisan, kb. a két orbit a magasságában viszont már egy kb. ökölnyi, a homlokcsonton áthatoló folytonossághiány van. Mindkét fenti sérülés az állat leölésével lehet kapcsolatos, azonban egyik sem lehetett haláltokozó, mivel az agyüreg nem sérült meg. A két ütés mindenesetre elkábíthatta az állatot, melyet aztán valamilyen más módon (valószínűleg szügyszúrással) ölhettek meg. A koponyarészlet fiatal állatból származik, varratai ugyanis még csak egészen kis fokban csontosodtak el. (A képen pl. jól látható, hogy a mediánvarrat csaknem teljesen nyitott.) A homlok egyenetlen, a fejéi középső része alatt és az orbiták felett kissé kidomborodik, közepe viszont behorpadt. A fejnél csaknem olyan hullámos, mint azt a brachyceros-házimiarháknál megszoktuk, viszont eléggé széles. Ugyancsaík széles a nyakszirti tájék is, s az os occipitale kis háromszög alakjában túlterjed a fej élnél. A szarvcsapok nem túlvastaglok, s finomabb falúak és a csontgyöngykoszorú hiánya őstuloktehénre mutat. Keresztmetszete ovális, lefutásában először oldalt, majd ívben előre- és lefelé irányul. Meglévő darabjáról ítélve nem lehet túlságosan hosszú. A fenti leírásból láthatjuk, hogy ez a koponyarészlet több jelemvonásában eltér a megszokott Bos primigenius koponyáktól. Mindenekelőtt — méretei alapján — az őstulkok variációs szélességének a szélén fekszik. Ezt azonban kiegyenlíti az, hogy még így is nagyobb, mint az, őskoiri házimarhák, másrészt pedig — lévén még növekedésben lévő állat koponyája — az állat életbeniaradása esetén nagyobb méreteket ért volna el, harmadrészt pedig minden valószínűség szerint őstuloktehéné, márpedig az őstuloktehenek jóval kisebbek az őstulokbikáknál. A legfeltűnőbb eltérések azonban alakbeliek: míg a típusos őstulokkoponyákoin a fejéi egyenes, e koponyán hullámos, a Bos primigenius koponyákon ímegiszokott sima, lapos homloík helyett e koponyán egyenetlen homlok figyelhető meg, s a homlok legszélesebb része, mely a típusos őstulokoponyákon a két szarvcsap közt van, itt az orbiták közt található. Mindezek alapján e koponya sok problémát vet fel, melyeiket a kiértékelő részben fogunk tárgyalni.