Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)

Bökönyi Sándor: A lengyel kultúra gerinces faunája. I.

A LENGYELI KULTÚRA QERTNCES FAUNÁJA 87 A csontok meghatározásánál különleges problémáink három, irányban merültek fel: 1. a háziállatok és vad őseik csontjainak elkülönítése, 2. az őstulokcsontok pontos meghatározása és a bölénycsontoktól való elkülönítése, 3. a juh- és kecskeesontok szétválasztása. Az első kérdés a szarvasmarha és sertés csontjainak esetében merült fel, ezek voltak tudniilik azok az állatfajok, melyeknek vad ősei, az őstulok és a vaddisznó háziasított formájuk 'mellett vadon is előfordultak a két lelőhely faunájában. Itt az elkülönítés nagyságrendi alapom történt, miután a doimesztikáció kezdeti fokán erős nagyságcsökkenés áll be, a háziállatok csontjai tehát lényegesen kisebbek vad őseik csontjainál. A kérdés azonban nem mindig volt ilyen egyszerű. Miután nagysághatárdk gyakran egybefoly nak, ami a lelőhelyen végbement domesztikációnak és a házi és vad formák közti keresztezésnek tudható be. Ilyenkor a csontok súlyát,, falának vastagságát, izomtapadási felületeinek fejlettségét stb. is tekintetbe kellett vennünk, hogy egy-egy csontról eldöntsük: vajon házi vagy vadállatból származott-e. Ilyen nehézségek akadtak például az őstuloktehenek és házimarha bikák csontjainak szétválasztásánál, ahol ti. gyakran még a szarvallás is azonos, miután itt egészen primitív háziállatok szerepelnek, de a végtagcsontokon sincsenek erős eltérések, tekintve, hogy primitív állattartás fokán a házi- és vadállatok életkörülményei gyakran nagyon hasonlóak. Annak eldöntésénél, hogy az itt előkerült vad Bovida-csontok őstulokból vagy bölényből származnak-e, elsősomban Schertz,

10 Lehmann

11 és Bibikova

12 munkáira támaszkodhatunk. Ügy látjuik, hogy a legbiztosabb elkülönítés — eltekintve a koponyától és a szarvcsaptól — az astragalus és a metapodiumok alakja alapján lehetséges, mit a metapodiumokra vonatkozóan különböző európai gyűjtemények száznál több bölény csontvázán magunk is ellenőriztünk. 10 E. Schertz: Zur Unterscheidung von Bison priiscus Boj. und Bos primigeiraus Boj. an Metapodien und Astragalus. Senckenbergiana. 18 (1936). p. 37—Tl. 11 U. v. Lehmann: Der Ur im Diluvium Deutschlands und seine Verbreitung. Neu, Jahrb. f. Miner., Geol. u. Palaeont. Abt. B. 90 (1949). p. 171 skk.. 12 V. I. Bibikova: О nekotoiryh otlicsitelnyh csertah v koszt

jah konecsnosztej zubra i tu-ra — Some distinguishing features in the bones of the genera Bison and Bos. Bjull. Moszkovszk. Oses, iszpytatel. prirod. otd. biol. LXIII. (19-58) p. 23—36. A fenti elkülönítési módszerek alapján a két lelőhelyről csak őstulokcsontokat tudtunk kimutatni, a bölény csontjai — mint általában a hasonlókorú közép-, dél- és nyugateurópai lelőhelyeken — hiányzanak. A harmadik és egyben legnehezebb problémánk a lelőhelyek csontjainak meghatározásánál a juh-kecskecsointolk elkülönítése volt. E írendszertanilag igen közel álló két faj csontjai ugyanis rendkívül hasonlóak. Elkülönítésükkel számos szerző foglalkozott, akik közül itt azokra, akik csak egy-két csont különbségeit illetően folytattak vizsgálatokat, nem térünk ki, meg kell azonban említenünk Cornevin és Lesbre

13

, Bützler

u és Gromova

15 nevét, mint olyanokét, akik az egész csontvázra vonatkozóan végeztek megfigyeléseket s lényegében véve a váz minden egyes csontjára vonatkozóan igyekeztek különbségeket megállapítani a két fajt illetően. Sajnálattal kell azonban, megállapítanunk, hogy munkájuk nem járt olyan eredménnyel, mint azt maguk a szerzők vélték s ezek a különbségek a legtöbb csonton csak látszólagosak, a határok az egyedi variáció óriási volta miatt összefolynak, s mindezek miatt magunk — s úgy látjuk, hogy velünk együtt a szakterület legtöbb zoológusa — a koponyán, szarvascsapon kívül csak a rnetapodiumok és esetleg a radius esetében tartjuk biztosnak a két faj elkülönítését. Egyes korábbi munkáinkban niéig, magunk is azon a véleményen voltunk, hogy a juh- és kecske legtöbb csontja elkülöníthető, újabban azonban, nagy anyag átnézése után a fenti megállapításra kellett, hogy jussunk, s e lelőhely anyagát is e szempontok szerint dolgoztuk fel. Munkánk leíró részében a két lelőhely csontanyagát lelőhelyegységek szerint ismertetjük. A kormeghatározásnál fiatal (juvenilis) állatból származónak vesszük azt a csontot, mely anyagiában erősen porózus, epiphysis-diaphysis határai még egyáltalán nem csontosodtak el, és messze van a faj és fajta kifejlett egyedeire jellemző testnagyság elérésétől. Nem teljesen kifejlettnek (subadultus) számít annak az állatnak a 13 Ch. Cornevin—F. Lesbre: Caractères ostéologiques différentiels de la chèvre et du mouton. Bull, de la Soc. Anthrop. de Lyon,. 10 (1891) p. 47—72. 14 C. Bützler: Beiträge zur vergleichenden Osteologie des Schafes und der Zeige. Diss. Leipzig. 1896, 15 V. I. Gromova: Oszteologicseszkie otlicsia rodov Capra (kozly) i Ovis (bairany). Trud. komm, po izucs. esetvert. perioda. X. Moszkva, 1963'.