Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)

Gebhardt Antal: A Dömörkapui karszt (Mecsek-hegység) Mollusca-(csiga)faunájának környezeti és társulástani vizsgálata

 ÖÖMÖRKAPÜI KARSZT MOLLUSCA-FAÜNÁJA 29 8. A vizsgálati eredmények összefoglalása 1. A Mecsek-hegység dömörkapui karsztján, hozzávetőleg 1 hektár nagyságú területen 1956. januártól decemberig havonta végzett és összesen 120 négyzetfelvételre alapított vizsgálat eredményeként 3822 példányszámban 45 Mollusca-faj elterjedését állapítottam meg. Ezek közül a 15 állományalkotó faj faunastatisztikai értékei együttesen havi 64,1—91,3% közötti ingadozást mutatnak, míg a fennmaradó 8,7—33,9 %-os értékek 30 járulékos faj között oszlanak meg. 2. Az egyes fajok tömeg viszony ait havi eloszlásban vizsgálva, a Mollusca-állomány zömét képviselő fajok váltakozása mellett azoknak egyedsűrűsége helyenként és időnként jelentékenyen változik. Az életközösség összetételében mutatkozó változékonyság (inhomogenitás) a terepet alkotó kisbiotopok egymástól többé-kevésbé eltérő környezeti viszonyaira vezethető vissza. 3. A sziklás terep Mollusca-állomány a hosszú élettartamú (eurychron) életközösséget alkot, mert a szaporodási ciklus látszólagos megszakítása néhány fajnál csak kivételesen figyelhető meg. 4. A jellemzően sziklalakó fajok mellett az életközösség legnagyobb részét az erdőt, mezőt, árnyékos helyeket kedvelő Molluscaállomány alkotja. Helyváltoztató képességük alárendelt jelentőségére való figyelemmel a csigaállomány keveredése még a szomszédos mikrobiotopok között is jelentéktelen, és egyes fajok szűk határok közé szorított vándorlása elsősorban csak a csapadék, illetőleg a hőmérsékleti viszonyok ingadozása idején figyelhető meg. 5. Táplálkozásbiológiai igények figyelembevételével a dömörkapui csigatársulás belső struktúrája a következő szerkezeti elemekből épül fel: 1. zöld növényevő corrumpens elemekből, vagy rongálókból (24,44%), 2. korhadékevő interkalaris elemekből, vagy eltartókból (66,66%), 3. ragadozó, obstans elemekből, vagy ellensúlyozókból (8,88%). 6. Mint ahogy a vízparti csigatársulás öszszetételében a nedvességigény mértéke játssza a főszerepet, ugyanúgy a sziklás terepet kedvelő Mollusca-együttes életében a fokozott Ca- és melegigény, valamint a sajátos miliő egyéb ismertetett előnyei azok, melyek a vizsgált terepen a puhatestűek fajspektrumának összetételét és ezen belül az állomány tömegviszonyait szabályozzák. 7. A sziklás terepen állandóan lehorgonyzott csigák egyik tagját sem lehet a cönozisból mint „idegen elem"-et önkényesen kizárni, mert azok a fajok, melyek a sziklás terep által nyújtott míliőfeltételekhez nem tudnak alkalmazkodni, — az életközösségből szükségképpen önmagukat zárják ki. 8. A dömörkapui sziklás terepen a csigák elterjedése kizárólag a spontán keveredésre, az elpusztult egyedek újbóli feltöltődése pedig csak a természetes szaporodásra vezethető vissza, mert az összezárkózást és a társulás belső szerkezetének stabilitását a klímaviszonyok ingadozásán kívül egyéb kényszerű elemi beavatkozás alig befolyásolja. 9. A vizsgált terepen észlelt puhatestűek közül a jégkorban a Mecsek-hegység környékén 23 faj terjedt el. Ezeknek 21,78%-a jellemző sziklalakó, 56,52%-a az erdőkben, réteken, bokros, árnyékos helyeken, korhadt fatörzsön, lehullott lomb alatt, növényi törmelék között élő faj, míg 21,78%-a száraz, napos, bozótos, füves lejtők lakója. 10. A Mollusca-állomány származástani megoszlása: ősi tagok 16,28%, közép-európai fajok 37,20%, alpesi elemek 4,65%, déli kapcsolatú fajok 6,97%, ülyr elemek 4,65%, mősiai származásúak 18,60%, endemikus fajok 9,30%.