Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)

Gebhardt Antal: A Dömörkapui karszt (Mecsek-hegység) Mollusca-(csiga)faunájának környezeti és társulástani vizsgálata

28 ÓfeBtíARDT ANTAL 4. Déli kapcsolatú elemek: Orcula doliolum Vallonia enniensis Vitrea diaphana 3faj; 6,97%. 5. Illyr elemek: Trichia Erjaveci (et v. leptolasia) Trichia filicina 2 faj; 4,65%. 6. Mősiai elemek: Zebrina detrita Laciniaria biplicata L. plicata Helicella obvia Monacha cartusiana Euomphalia strigella Cepaea vindobonensis Helix pomatia 8 faj; 18,60%. 7. Endemikus fajok: (A Kárpátok és a központi medence fajai.) Truncatellina claustralis Aegopinella Reismanni Daudebardia rufa pannonica Vitrina Bielzi 4 faj; 9,30%. A dömörkapui sziklás terep Molluscafaunáján származás alapján végzett fajelemzés statisztikai eredményeit szemlélve feltűnő jelenség, hogy az általánosan elterjedt, ún. közép-európai fajok mellett — mind az országos, mind a Mecsek környéki viszonylattól eltérően —, másodsorban nem az ősi, hanem a mősiai, vagy keletbalkáni elemek lépnek — 18,60%-os aránnyal — előtérbe és csak ezek után következnek az ősi elemek 16,28% értékkel. A Mecsek hegységben élő puhatestűek fajlistájában szereplő mősiai elemeknek egyéb származástani kategóriákhoz viszonyított kiemelkedő értéke állatföldrajzi vonatkozásban különösen azért figyelemreméltó, mert a magas százalékos arány nemcsak a recens csigák elterjedésében, hanem méginkább a jégkori Mollusca-fauna összetételében is jelentkezik. A fajgenetikai összehasonlítást a Mecsekhegység környékén a pleisztocénben élt és a dömörkapui sziklás terepen elterjedt Mollusca-fauna között a következő kimutatás tünteti fel: I. Pleisztocén °/o II. Recens °/o 1. Az ősi törzs tagjai: 31,81 16,28 2. Közép-európai fajok: 36,36 37,20 3. Alpesi (észak-európai) fajok: — 4,65 4. Déli kapcsolatú fajok: 9,09 6,97 5. Illyr fajok — 4,65 6. Mősiai (kelet-balkáni) fajok: 22,72 18,60 7. Endemikus fajok: — 9,30 A vizsgált terep csigaállományának belső szerkezetében a kelet-balkáni fajok arányszáma már annyira magas, hogy szerepük a „színező elem" fogalmi körét messze túllépi és az életközösség genetikai struktúrájának felépítésében döntő jelentőségre tesz szert. A mősiai elemek feltűnő összezárkózása a sziklás terepen egyrészt azzal magyarázható, hogy a Balkán gazdag, fajtermő keleti feléről a magyar medence déli terepei felé vezető közvetítő út a fajok bevándorlására és kicserélődésére kiváló lehetőséget biztosított, másrészt pedig, hogy az itt élő kelet-balkáni, tehát déli kapcsolatú fajok túlnyomó részben melegkedvelők, s ezért a bokrokkal csak gyéren takart, következésképpen a napsütésnek jobban kitett sziklás lejtőkön optimális létfeltételeket biztosító mikrobiotopokra találtak. Ha a kelet-balkáni fajok mellett a többi déli faunaelemeket egyesítő származástani kategóriákat is figyelembe vesszük, abban az esetben az összes déli kapcsolatú fajok százalékos aránya 30,22%-ra emelkedik, ami az életközösség összetételének közel egyharmadát képviseli. Az összehasonlító táblázatban nem lehet feltűnő az ősi törzs tagjainak a recensekkel szemben a pleisztocénben észlelhető számbeli többsége, mert a jégkorszak után a KözépEurópa jégmentes területein korábban meszsze elterjedt boreo-alpesi fajok a löszmedence felmelegedő területéről vagy kipusztultak, vagy az észak felé húzódó jégtakarót követve, eredeti származási helyükre, Észak-Európába vándoroltak, vagy az Alpesek és a Kárpátok bércei közé vonultak vissza. Mialatt tehát a klímaváltozás egyes fajokat területünkről visszahúzódásra kényszerített, addig más fajokat itteni letelepedésre késztetett, s amit a fauna kigyomlálással vesztett, ezt behozta a bevándorlással.