Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)

Soproni Olivér: Bachminszky kerámiája

270 SOPRONI OLIVER merevségét, mégis a keretező, merészen hullámzó indák dús növényi díszei dinamikus, ritmikus mozgásukkal erős kontrasztot képeznek a statikus merevségű csillagokkal szemben. Még egy peremmintáról kell megemlékeznünk, amely két figurális pécsi tálat keretez. Az egyik az 1881-ből származó Szent Miklóstálat övezi;

146 tipikusan Bachminszky-kompozíció és teljesen nyugati, delfti hatású kínai elemeket tartalmaz. E minta két kifelé forduló kiflialak, ékekkel összekötve, amelyeknek a hegyén sokszirmú virág díszlik. Ez az alapmotívum kereszt formában négyszer ismétlődik, kihangsúlyozva a belső tér egyházias voltát. Megtaláljuk ezt az elrendezést a vámfalusi rituális, egyházias jellegű tálaknál is. Az összefüggés a kettő között nyilvánvaló. A keresztminták közeiben ismétlődik e minta, csak élére állítva és kisebb méretben. E rajz sokszoros tagoltsága igen élénk mozgást kölcsönöz a kompozíciónak és a belső tér alakjának méltó keretet nyújt. A szörnyektől őrzött életfás tálnak is hasonló peremmintája van. Azonban itt csak az előbbi tál keresztmotívumai között lévő kis álló kifliminták sorakoznak egymás mellé, közben kis stilizált levélkékkel.

147 Díszítményanyaguk csak néhány motívumra korlátozódik. Bachminszky, Baranovszky, Koszak, Sosztopalszky, e kerámia legkiemelkedőbb mesterei, lényegében azonos mintákkal dolgoztak. Valószínűleg Bachminszky zsenialitása formálta ki azokat, előttünk, sajnos, ismeretlen előzményekből, és társai csak az ő hagyatékát vették át, alakítgatták és jól-rosszul utánozták. A különbségek lényegtelenek, alig észrevehetők, valószínűleg csak azt célozták, hogy ne szolgai másolói legyenek Bachminszky mintáinak. Munkáikat nem is ezek alapján, hanem főleg kompozícióik egésze szerint lehet megbírálni és elválasztani. Ők nem tudták mesterük invenciógazdagságát, ízlését, f ormázókészségét utóiérni. Alkotásaik szegényesebbek, motívumaik egyszerűbbek: sok lekopott róluk. Kompozícióik merevebbek, meglátszik, hogy nem annyira a művészi ihlet alkotásai, hanem utánérzések csupán, és a gondos másolás nehéz fáradtsága érzik rajtuk. Ügy látjuk, hogy Bachminszky munkássága sokkal inkább gyökerezett az ősi népi hagyományokban: ő még megértette, ki is tudta fejezni azokat, 146 Pécsi Janus Pannonius Múzeum, ltsz: 52.13.1. 147 Pécsi Jänus Pannonius Múzeum, ltsz: 52.10.1. viszont követőiről ezt már nem mernénk állítani. Ők nem merítettek már semmiből; a néppel való kapcsolatuk megszűnt: művészetük városi, manufakturális szellemű lett. Egyik legsajátosabb motívuma Bachminszkynek a kissé oldalra hajló zöld-sárga levél, sűrű erezettel. Mintakészletében ez talán az egyetlen természethű növényi ábrázolás, mivel a többi mind végsőkig elstilizált motívum. E levélnek azután több változatát alkotta meg. Egyiket fogazott levélbe foglalta. Ez a török hímzésekre és fajanszokra emlékeztet. A másik, két széthajló levélke között, tulipánszerű alakot nyert. Ennek továbbfejlesztése az, amikor lent két kis levélke is járul hozzá: a sziklevelek, a szalagcsokor csökevénye, ami a magyar népművészet hatását mutatja. E mintán, fent, a levél csúcsán, kis hármas levélke ül és mellette, hosszú száron, egy-egy kis golyó, amivel dacára a levél erezetének, már teljesen absztrahálta a motívumot. Végső fejlődési foka az, amikor három-három ilyen kifelé hajló szirom fogja közre az erezett levelet (6. kép).

148 Bachminszky másik virága az oidalnézetes, ötszirmú tulipán vagy liliomszerű virág, amelynek teljesebb formáját a XVI—

XVII. századi magyar kerámiánkban találjuk meg. Legszebb kifej lésében egy miskolci nagy tál virágbokra mutatja.

149 Többi virágai már a teljes elstilizálás jegyében születtek. Ilyenek a hármas levelek rovátkolt belsővel és a változatos alakú szekfűk, amelyek rovátkolt és pontozásos díszítése forrásként a fafaragásra és a fémművességre utal. E virágok igen hasonlítanak egy Szepességből származó, régi, magyar selyemhímzés virágaira,

150 de ukrán hímzéseken is találkozunk e formákkal

151 és XIX. századi, kantharosból kinövő életfa ábrázolásokon a hasonló, rovátkolt levelekkel is. Rozettáik, napraforgóik is majdnem teljesen egyezők. A felülnézetes virágszirmai váltakozó színűek, ami a török hímzések gyakorlatával egyezik. A virág rendszerint hullámvonalas vagy csipkézett keretbe foglalt, és ez minden növényi vonatkozásától megfosztja (7. kép). 152 148 Lascsuk, i. m. 15. t. 149 Miskolci Hermann Ottó Múzeum, ltsz: 16.230. 150 Palotay, i. m. 48. kép. isi ukrainszke narodnie dekorationie rusniki. Moszkva. 1955. 152 Lascsuk, i. m. 16. t.