Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)
Kováts Valéria: Közlemények a Zrínyi Miklós múzeum levéltári anyagából
A ZRÍNYI MIKLÓS MÜZEUM ANYAGÁBÓL 169 adták meg. Ha a rab megkapta az ideiglenes szabadonbocsátást, akkor a gazdája koldulólevelet is adott neki. A végbeli törvény szerint a koldulólevél'bizonyítvány volt arról, hogy a rab igaz úton jár és váltságdíját akarja összeszedni. E nélkül nem indulhatott útnak, mert kitehette volna magát annak, hogy a portyázó csapatok elfogják. A szokástörvény szerint a koldulólevéllel járó rabot bántani, kifosztani, vagy elfogni nem volt szabad. 21 Ha a rab a meghatározott napra nem tért vissza, akkor a hitlevél adó (kezes) köteles volt a megszökött rab helyett a váltságdíjat megfizetni, vagy ha a rab koldulás közben meghalt, a testét kellett beszolgáltatnia a gazdájának. 22 Abban az esetben, ha nagy volt a kivetett váltság, és azt a rab valamilyen oknál fogva nem tudta a meghatározott napra előtermeteni, köteles volt a terminusnapra megjelenni és folytatni a raboskodást. Ha akadt valaki, aki ismét vállalta a kezességet érte, akkor ideiglenesen ismét szabadon bocsátották. 23 Némelyik rabnak olyan nagy volt a váltságdíja, hogy többször kellett terminusnapot kérnie, míg végre a kívánt összeget sikerült összeszednie. 24 A levél tartalmából kitűnik, hogy Szlatinai Húszéin Czindery Györgynek volt a rabja, és érte Hosszú Ahmed aga vállalta a kezességet: hitlevelet adott érte. Kitűnik az is, hogy Szlatinai a terminusnapra nem tudta a váltságdíját előteremteni, azért küldte vissza az aga Czinderyhez avval a kéréssel, hogy adjon ismét terminusnapot a „szegény rabnak", kinek ráadásul a lovát is meglőtték. 25 21 Uo. 208. 22 Uo. 209. 23 Uo. 220 24 A XVII. század közepétől a váltságdíj előteremtése egyre nehezebbé vált. A hitelevélre való kibocsátás mellett gyakori volt, hogy a rabot .az ún, posta kísérte egész útján. A posta maga is rab volt, és a raboknak kezességet kellett érte vállalni. A postával kibocsátott rabnak ebben az időben legtöbbször magyar rabot kellett kihoznia váltsága fejében. Uo. 245. 25 Ebben az időben a lónak igen nagy értéke volt, s így előfordult, hogy a váltságdíját összeszedő rabtól elvették a lovát. Uo. 240. A magyarok a töröktől váltságdíjul leginkább lovat és pénzt követeltek. A szultán tehát megtiltotta a ló és pénz kivitelét Törökországból, hogy így kényszerítse a magyarokat a rabcserére. Mégis egyre áramlott a ló és a váltságdíj Magyarország felé. A szultán szigorú rendszabályt hozott. „Ha penig megértjük, hogy valaki lovat kivinne, б magát lófarkon hordoztatjuk" — írja 1588-ban Sziván basa Jenő főherceghez. Uo. 273. Kérte továbbá, hogy ne bántalmazza őt. 26 Hitlevelének megszűnésével akarta jobb belátásra bírni Czinderyt, ugyanis, ha a rabért senki nem vállalt kezességet, akkor kibocsátása kockázatos volt, mert megszökhetett. Ha pedig a rabot továbbra is rabságban tartották, az csak pénzbe került a gazdájának, mert el kellett tartani. A rabok cseréje általában nem volt szokásban, mert abból nem származott haszon. Cserébe csak akkor mentek bele, ha közeli hozzátartozójukról, vagy kedves emberükről volt szó. 27 Ha valakiért nem találtak kezest, akkor gyakran erőszakhoz folyamodtak. A posták a kísérő rabért legtöbbször ilyen úton szereztek kezeseket. A levél bizonyítja, hogy a kezes is be szokta magát biztosítani: ebben az esetben Hosszü Ahmed aga Szlatinai lányát és feleségét vette zálogul. A levél 28 egy összehajtott negyedív papírra íródott, az egyik felén a levél szövegrészével, a másikon a címzéssel és pecséttel (3—4. kép). A pecsét a XVII. században divatos török pecsétek formáját követi. Díszítmények között a levél küldőjének neve — itt Ahmed — olvasható 29 (5. kép). Török szokásnak megfelelően a pecsét nem hivatali, hanem magánjellegű. A levél felbontásakor kissé megsérült, főleg a bal oldalon. A levelet a rövidítések feloldásával közöljük. Hozzam ülendeő ió dolgokban szol,, galok Kegyelmednek, Isten aldgion min,, jajunkat et с : Jó witéz ur barátom, az Szegény Szlatinaj Huszeint kegyelmed rabiat ime kegyelmedhez küldettem el-kéretem azon kegyelmedet ió akaratai és barát,, saggal: méltostassik kegyelmed ió aka„ rattal lennj az Szegény nyomorult rab,, hoz, se ne werien se ne fogion kegyelmed az Szegény rabot, sót inkab Terminus napot adgion kegyelmed nekie, mert mostan az Eő Feleségű Leaányat ide ho„ zattam, itten Zálogban wannak Kanisa 26 A rabokat a XVII. század közepétől még jobban sanyargatják. A verések, véres kínzások mind gyakoribbá váltak. Ebben az időben sok török rab belehalt a magyar fogságba. Ilyen módszerekkel próbálták a kiváltást gyorsítani, és nagyobb váltságdíjat elérni. Uo. 245—250. 27 Uo. 28 Ltsz.: 58.32.1. 29 Hasonló török pecséteket közöl Fehér Géza. ifj. Fehér Géza, A Magyar Nemzeti Múzeum török feliratos peogétnyomói és gyűrűi. Kézirat,
