Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1958) (Pécs, 1958)

Dombay János: Kőrézkori és kora-vaskori település nyomai a pécsváradi Arany-hegyen

KÖRÉZKORI ÉS KORA-VASKORI TELEPÜLÉS NYOMAI 57 alkalmasak voltak, imint nyílhegynek, de használhatók voltak az agyagművesség körében is a finomabb részletek kidolgozására, a vonalas minták bekarcolására,, valamint a szövésnél és a fonásnál is. Az árak leginkább kisebb állatok szárcsontjaiból készültek úgy, hogy kettéhasították. Az ízületi részt a jó fogás céljából meghagyták, a másik végét hegyesre csiszolták (IV. t. 3.). Máskor az ízületi részt egészen meghagyták és annak tövétől kezdve végig lefaragták a csont hátsó oldalát, majd kihegyezték és kicsiszolták. Hosszúságuk 3—10 cm között váltakozik. Főleg a bőr feldolgozásánál használhatták, de alakjuktól függően olyan célokra is szolgálhattak, mint a tűk. A rövid, zömök példányok nyíl- és dárdahegyek is lehettek. Tőr, vagy fegyver hegye lehetett egy 13 cm hosszú, megmunkált csont (IV. t. 5). Középtájon 3,5—4 cm széles. Fokánál törött el, de hosszában is kitörött egyik oldala. Ép oldala szerint kerek átmetszetű lehetett. Rövid, zömök, erős hegye a használat következtében simára kopott. Egy szarvasagancsból készült 10,5 cm hosszú eszköz véső vagy simító lehetett. Az utóbbi esetben egyik vége a használat folytán nyerte vésőéhez hasonló élét (IV. t. 4). A tűzkőeszközök között leggyakoribbak a kések (IV. t. 10). és a vakarószerű pengék, ritkábbak a fúrók és a kaparok (IV. t .14). A rövidebb, mindkét oldalon éles, hegyes pengék (IV. t. 8) nyílhegyek lehettek. Noha felismerhetők kialakult eszköztípusok, mégis azt lehet mondani, hogy e pattintott kőeszközöket minden olyan célra használhatták, amilyenre alakjuknál fogva használhatók voltak. Aprólékosabb megmunkálást csupán a karapókon találtunk, amelyek élét finom szilánkolással alakították ki (IV. t. 14). A gyártási hulladék tanúsága szerint a tűzkőeszközök helyben készültek; a nyersanyagot a környéken találhatták. A csiszolt kőeszközök közül egy sötétszürke, csaknem fekete kőből készült, a nyéllyuknál eltört fokos igen gondos megmunkálásával és szabályos alakjával tűnik ki (IV. t. 6). Már ekkor kitűnt, /hogy ezen a helyen koravaskori település is volt. A kutatóárkokban helyenként kora-vaskori edénytöredékeket is találtunk, éspedig legtöbbször kőrézkori leletekkel együtt, de a két korszakból származó leletek nem különültek el rétegek szerint. Ebből arra következtettünk, hogy a kora-vaskori lakosság építkezései során itt-ott beleásott a kőrézkori települési helyekbe, a települési rétegek pedig az eróziós hatások következtében elpusztultak már az erősen lejtő hegyoldalban, Vizsgálódásaink során kitűnt, hogy a koravaskori település magva nem itt az Aranyhegyen, hanem a Ny felé szomszédos Diósban volt. A kora-vaskori edénytöredékek közül egy jellegzetes, 5,5 cm magas, kerek tál félét mutatjuk be (V. t. 3). Valószínűleg a pereim fölé emelkedő füle volt. A nyak és az öblösödő edényteát éles vonalban találkozik. Hullámos pereme kissé kihajlik. Oldalélén két bütyök van. Elhelyezésük arra mutat, hogy eredetileg négy volt, egymástól arányos távolságra. Falvastagsága a fenéknél 4, alsó részén 6, a felsőn 5 mm. A perem, a széléhez közeledve, kissé elvékonyodik. Alakja szabályos. Színe egyenetlen barnásszürke. Felülete egyenletesen sima, fényes. Jól kiégetett, erős, igen jó minőségű. 1933-ban fedeztük fel az alig 4 km-nyire fekvő zengővárkonyi kőrézkori lakótelepet. Az ott végzett vizsgálódások és kutatások miatt az Aranyhegy kissé háttérbe szorult. A következő években Zengővárkonyban kitűnt, hogy az utóbbi 30—40 év alatt sok kár esett a csekély mélységben levő temetkezésekben. Meg kellett vizsgálni, milyen a helyzet e tekintetben az Aranyhegyen, hogy szükség esetén a pusztulást megelőzhessük. Ebből a célból végeztünk kutatást 1939-ben. A ref. egyház javadalmi földjének szőlővel történt beültetésekor, több helyen, csekély mélységben, emberi csontokat találtak. Átkutattuk Gombos Antal földjének Ny felől szomszédos 15,75 m széles, hozzáférhető részét. (6. kép.) Mindössze két sírt találtunk, azokat is csekély mélységben. Kitűnt, hogy az eke már mindenütt a löszt faragja. Ezek a jelenségek arra mutattak, hogy a sírok már kikoptak, vagy kiszántották, legfeljebb csak a mélyebbek maradtak meg. Egyik kutatóárkunk nagyobb, sötétszürke, kerek folton haladt át. A televényszerű föld kiemelése után kitűnt, hogy kora-vaskori, méhkas alakú raktárgödörről van szó (7. kép). 55 cm mélységig függőlegesen mélyült; innen kezdve harang alakúan szélesedett. Kör alakú nyílása 185, alja 260 cm átmérőjű, mélysége 193 cm volt. Egyenes alján 3—4 cm vastag, laza,, fekete réteg feküdt; korhadék benyomását keltette (7. kép). Ezen egyenes vonalban vesszőlenyomatos sártapasz-rögökből (VI. t. 10—11) álló omladék helyezkedett el, aniiely baloldalt csak kissé terjedt túl nyílása szélének vonalán. Jobboldalt ugyan túlment azon, de itt sem érte el a beásás szélét. Fölötte laza, sötétszürke, televényszerű töltelékföld feküdt; alján egyenes vonalban két vékony hamus csík volt. E fölött középen (115 cm hosszan) újabb sártapasz omladékréteg ferdén helyezkedett el: DK-i vége a felső hamus csíkon, az ÉNy-i 20 cm-rel magasab-