Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1958) (Pécs, 1958)

Gebhardt Antal: A Mecsek-hegység és a Harsányi-hegy jégkori Mollusca-faunája

A MECSEK JÉGKORI MOLLUSCA-FAUNÁJA 25 nyeként megfelelően emelkedtek is, a két fauna számbeli aránya lényegesen bizonyára nemi változott meg. Ez az arány pedig messze eltér kutatott vidékünk malakofaunájának —• faji összetételének — számbeli értékeitől. A löszcsigák fajszáma nem mutat ugyan lényegbevágó eltérést, mégis területünkön a vízi eredésű Molluscafauna nagymértékű kiesése, fosszilis csigáink fajszámát jelentős mértékben csökkenti. A szárazföldi pleisztocén csigacönózisok nagyfokú megegyezése azt mutatja, hogy a löszperiódusban a klímaviszonyok a kisbiotopok kialakulására az egész magyar löszmedenoében egyforma hatást gyakoroltak. A környezeti feltételeknek a pleisztocén korszakot követő és a csigák életviszonyait kedvezőtlenül befolyásoló elváltozásai a löszmedence területén csaknem egyformán éreztették kiválogató hatásukat, viszont a szóbanlevő területeknek újabb — bevándorló — fajokkal való benépesedése már nem azonos körülmények között folyt le. Mások voltak a miliőfeltételek az Alföldön és mások a Dunántúlon, közelebbről a Mecsek-hegység környékén. Az Alföld kiterjedt homokos területei sohasem kedveztek a csigák letelepedésének és elterjedésének. Viszont a Mecsek-hegység környékének meszes sziklákban bővelkedő hegyei, erdői, karsztos részei, nedves rétjei, patakjai stb. a legkülönbözőbb környezetigényű puhatestűek számára nyújtottak állandó letelepedésre kedvező alkalmat. A bevándorlás lehetősége is nagyobb volt környékünkön., mint az Alföldön, mert a keleti és délkeleti irányvonalakon kívül nyitva állt az út a nyugati és a mediterrán faunaelemek számára is. A természeti viszonyok eltérő adottsága mellett nem lehet tehát meglepő, hogy a Mecsekhegység környékének Mollusca-faunája úgy foszszilis, mint recens fajokban gazdagabb, mint az Alföldé. Meglepő ebben a vonatkozásban inkább Rotarides megállapítása, amely szerint az Alföld pleisztocén csigáinak faji összetétele egyrészt merőben eltér a dunántúli löszök faunájától, másrészt utóbbi az Alföldével szembeállítva jóval szegényebb.

11 Ez a megítélés nyilván arra vezethető vissza, hogy Rotarides könyvének megjelenése idejében a Dunántúlról nagyon kevés löszcsiga volt ismeretes. A legtöbb gyűjtés a Balaton környékére esett, ahonnan Rotarides Balatnonkeneséről 6 fajt, Köröshegy és Bálványos 11 Rotarides M.: A szegedi és szegedkörnyéki artézi kutak kőzetanyagának pleisztocén puhatestű faunája. Földt. Közi. 72. p. 52—63. 1942. környékéről 5 fajt, a Tihanyi-félszigetről 5 fajt, Balatoínszabadiból 8 fajt sorol fel. A csigaegyüttest a közösen előforduló faunaelemek figyelembevételével összesen 12 legközönségesebb csigafaj képviseli, ami olyan csekély szám, hogy az még az összehasonlításra sem nyújt megfelelő alapot. A Dunántúl pleisztocén csigafaunája tehát nyilván azért mutatkozott szegénynek, mert a jól átvizsgált Alföldhöz viszonyítva, azt kevesen kutatták. A pleisztocén és recens Mollusca-fauna között fönnálló reláció keretében még egy figyelemreméltó körülmény merül fel, nevezetesen a löszterületünkön ma élő csigaközöisségek tagjainak elterjedés és fajsűrűség szempontjából egyaránt észlelhető gyakorisága. Ebben a tekintetben sincs alapvető különbség a hazai lösziterületek eddig megvizsgált faunaképei között, mert a szabály itt is csak az, hogy általában azok a fajok tekinthetők a mai faunában uralkodóknak, amelyek a löszperiódus Mollusca-együtteseiből vagy teljesen hiányoztak, vagy pedig szerepük alárendelt. Ez a megállapítás nemcsak a kifejezetten xerofil fajokra (Abida frumentum Drap., Zebrina detrita O. F. Müll., Helicella obvia Hartm.) vonatkozik, de áll az erdőkben és egyéb árnyékos, nedves helyeken heverő fatörzsek, sziklák, növényiés kőtörmelék csiigafaunájára is (Cochlodina laminata Mont., Iphigena ventricosa Drap., Laciniaria biplicata Mont., Retinella Szépi Cless., Oxychilus glabrum [Stud.] Fér., Monacha oarthusiana O. F. Müll., Helicodonta obvoluta O. F. Müll.). Ezek a fajok a Mecsek-hegység egész területén rendszerint tömeges példányszámban fordulnak elő, amely körülményből okszerűleg az a következtetés vonható le, hogy a löszperiódus Mollusca-faunája nemcsak az egyedek gyakorisága tekintetében, de faji összetételében is jelentékenyen megváltozott. Egy részük a környezeti viszonyoknak számukra kedvezőtlenné válása következtében elterjedésük területéről viszszavonulva, a pleisztocén faunaképből eltűnt s ezeknek helyét a löszkorszakot követő idők jellemző fajai foglalták el. Arra a kérdésre, hogy az utóbbiak milyen utakon kerültek a magyar medence, illetőleg a Mecsek-hegység faunájába, már egy korábbi tanulmányomban igyekeztem feleletet adni. Minthogy azonban ebben a dolgozatomban elsősorban a Меезек-környék pleisztocén csigáinak elterjedési viszonyait vizsgálom, az állatföldrajzi értékelés helyessége érdekében szükségesnek látszik az átkutatott terület löszcsigáinak eredetével és filogenetikai kapcsolataival is részletes fajelemzés keretében foglalkozni.