Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1958) (Pécs, 1958)

Füzes Endre: A duda (gájda) készítése Mohácson

184 FÜZES ENDRE A fújóka (dulac) két részből áll (13. kép). Az egyik rész egy hosszú henger, aminek a bőrön belül levő vége be van dugva, hogy fújás közben a nyál ne menjen bele a bőrbe. A külső vége va­lamivel szélesebb, hogy pontosan beleilleszked­jék a bőr egyik lábába. Oldalán lyuk van, a le­vegő azon keresztül áramlik a bőrbe. A fújóka másik, külső része is hosszúkás hen­ger, de jóval keskenyebb. Az egyik végét úgy faragta meg, hogy szájbavehető legyen, a másik végét levékonyította, hogy be lehessen dugni a fújóka másik részébe, vele összeilleszthető le­gyen. A belső végén van a szelep (stucalo, 13. kép). Ezt régebben bőrből készítette, újabban gumiból. Akkorára vágta le, hogy éppen elfedje a fújóka nyílását, majd egyik részén cérnával pár öltéssel odaerősítette. Így, ha megfújta, a gumidarab elvált a levegő nyomására a fúj okától és beengedte a levegőt a bőrbe. Vissza azonban már nem engedte,, ímert a visszanyoimuló levegő rászorította a gumit a fújóka végére és elzárta az útját. A fújóka mindkét részét keményfából eszter­gálta és természetesen belül kifúrta. A külső ré­szén, ha szükség volt rá, még bicskával igazított. Ezután állította össze véglegesen a dudát. Fogta a bőrt, a hátsó lábánál és a farkánál le­vágta. Ezt a részt kihúzta a nyakánál, tehát félig kifordította. A hátsó részét összefogta és jó szo­íosan összekötözte, majd visszahúzta az eredeti helyére. Ezáltal a bőr összekötözött része a zsi­nórvégekkel belülre került. — A bőr első jobb lábába a bőgőt kötötte, jó szorosan zsineggel vagy bélfonállal, előzőleg azonban a bőgő részeit ösz­szecsavarta szappanos kóccal. A bal lábába a fú­jókát kötötte, a nyaka részébe pedig a billegető fejét (14. kép). Mindenhol nagyon szorosan kö­tözte rá a bőrt, nehogy szeleljen. Végül a bille­gető fejébe szappanos kóccal becsavarta a bille­getőt a pipával. Most következett a gajdakészítés legnehezebb része: a hangolás. Hangolni, .„stirnmölni" akárki nem tud, csak igazi gajdas-ok tudják megcsi­nálni, mert nagy gyakorlat, türelem és kitűnő hallás kell hozzá. Hangoláskor a duda alaphang­jára kell behangolni a játszósípokat és a bőgő­sípot. Gyakran előfordul, hogy összeállítás köz­ben a már összehangolt játszósípoknak is meg­változik a hangja, ezért újból kell hangolni. Jancsics János először mindig felfújta a du­dát. A bőgőt megcsavarta, nehogy levegő menjen bele és felfújta a bőrt egészen addig, míg a bille­getőben levő két síp, a dallamsíp és a kontrasíp meg nem szólalt. Akkor ujjaival befogta a lyuka­kat a kontralyuk (roznjakova jama) kivételével és figyelte, egyformán szólnak-e a sípok, egyfor­mán adják-e a duda alaphangját? (15. kép) Ha nem egyformán szólt, javítani kellett rajta. Nagy tapasztalata révén általában már tudta hol kell igazítani, vagy esetleg melyik sípot kell kicse­rélni. Gyakran előfordult, hogy az odakészített sípokból 20—30-at is kipróbált, míg végül az egyik megfelelt. Legtöbbször azonban a két síp hangjában nem volt olyan nagy az eltérés, hogy cserélni kellett volna, hisz egyszer már össze­hangolta őket a pipa készítésekor. Ilyenkor csak az fordult elő, hogy az egyik síp árnyalattal mé­lyebben vagy magasabban szólt, mint a másik. Ezen pedig könnyen lehetett segíteni. Ha bevágta egy kicsit jobban a síp nyelvét, vagy a nyelvre egy pici viaszt ragasztott, mélyebben szólt. Meg­változott a síp hangja akkor is, ha kijjebb vagy beljebb tolta a billegetőben. De lehetett változtatni a síp hangján a játszó­lyukak segítségével is. Ha kis viaszdarabot nyo­13. kép. Fújóka metszete

Next

/
Thumbnails
Contents