Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1958) (Pécs, 1958)

Kodolányi János: Adatok a Nyugati Mecsek paraszti szőlőgazdálkodásához és borászatához

A MECSEK PARASZTI SZŐLŐGAZDÁLKODÁSÁ 17? vei ne érintkezzék. A pálinkaháznál, mikor főzni kezdik, öntenek hozzá vizet. Előfordul, hogy a söprűből és borból is főznek pálinkát, romlott bort szoktak erre a célra használni. A kipréselt törkölyt azonban nem mindig teszik el. Ha nincs számára hordó,, vagy nem látszik érdemesnek a kifőzése, kidobják a tőkék közé. Mások megetetik az állatokkal, szívesen megeszik a marhák és a disznók. A marháknak szecskára szórják. A szőlőtermelő egyik legfontosabb edénye a hordó. Többféle méretűt használnak, kisebbetnagyobbat, igen nagy hordók azonban nincsenek. Űrtartalmát akóval számolják. A hordó kezelésére külön gondot kell fordítani. Az új hordóba először vizet öntenek, hogy meg ne fogja a fa a bort. 1—2 hétig van benne a víz. Utána forró vízzel kimossák. A kiforrázás után leghatásosabb forratlan mustot önteni bele, forrjon az új hordóban, közben jó benne meghentergetni. Ezután a mustot kiöntik belőle és már bor számára használható is. Egy sajtár forralt borral is szokták forrázni. Ez beleivódik a dongákba. A régi hordót is gondozni kell. Ha üresen marad, nem kell kiimosni, de le kell fojtani, hogy a szesz bennemaradjon. Mielőtt bort töltenének bele, kimossák és kikénezik. A faedényeket: sajtárt, csöbröt, kármentőt, kádat, a hordókat és a tőteklőt kádár készíti. Űj hordót, új edényt leginkább Mecsekalján (azelőtt Rácváros) szereztek be. Volt a faluban is egy Reisinger nevű kádár, de most nincs, tehát Bodára, vagy Helesfára járnak javíttatni. Ha valamilyen okból ki akarják venni a hordó fenekét, először az abroncsokat leütik azon a végén. Utána feszítővassal kihúzzák az egyik dongát s a donga és a fenék közé egy botot dugnak, hogy a donga ne ugorjon vissza. Így feszegetik dongáról dongára. Mikor körbeértek, kalapáccsal ráütnek a fenekére, ettől az beesik a hordóba. A feszítővasat kovács készítette, lapos vasrúd vége félkör alakban kétfelé kinyílik s az ágak vége be van hajlítva, hogy a dongába lehessen akasztani. (24. rajz.) 24. rajz. Feszi tő vas Mielőtt bort, mustot töltenek a hordóba, az alsó nyílását jól bedugaszolják. Hogy a dugó jobban beleszoruljon, kukoricakobzékba takarják, úgy nyomják a lyukba, majd kalapáccsal, baltával beverik. Amikor a dugót ki akarják venni, előbb jobbról-balról kalapáccsal megcsapkodják, ezáltal meglazítják. Akinek nagyobb szőlője van, maga vagy a családja segítségével nem tudná elvégezni benne a munkát, kapálásra napszámost fogad. Különösen a vidékiek, akik nem tudnak egyszerre többen is fölmenni a hegybe. Napszámosi munkára a szegényebbsorsúak, akiknek nincs szőlőjük, vagy jobban ráérnek, szoktak vállalkozni. Helybeliek. Akadnak, akik cigányokat is fogadnak, mert olcsóbb, legtöbben azonban ninicsenek m egeiéged ve a 'munkájukkal. Elterjedt az is, hogy felibül kiadják. Különösen az utóbbi években adtak volna ki sokat, de nem volt rá vállalkozó. A feles kötelessége, hogy minden nyári munkát megtegyen, a kikapálástól kezdve. A permetező anyagot úgy szerzik be, ahogy egyeznek a gazdával. A fele termés a felesé. A szőlő adóját a gazda fizeti. A feles a fele bort csak a 'munkájáért kapja. Megvolt ez már a háború előtt is. Olyan gazdák adták ki, akiknek kicsi volt a családja, nagy volt a szőlő, odahaza nagy volt a birtok, nem bírtak mindennel. Szüretkor szőlőt is szoktak eltenni télire, mikor egészségesek a szemek. Minden szőlőben van egy kis csemegeszőlő is, abból jut. A cserdi hegyen két kereszt áll, egyik a szőlők között vezető út mentén, a másik a Boda felé vezető úton. A jobb termés érdekében pünkösd másnapján körmenetet szoktak tartani. A templomnál gyülekeznek, onnan énekszóval elmennek az egyik kereszthez, ott imákat mondanak és énekelnek, majd elmennek a másik kereszthez s ott is imádkoznak. Végül visszamennek a templomhoz. A jó szőlőtermésért imádkoznak. Ez a szokás ima is él. Részeg ember nemigen látható. A részeget azonban nem féltik, azt mondják, a „részeg mindig Mária kötényébe esik". Pécs régi szőlőkultúrája minden bizonnyal erős hatást gyakorolt a környéke szőlőtermelésére, annál is inkább, mert a szőlővel foglalkozó emberek tanulni vágy ók, kutatják, tudakolják mások tapasztalatait és a maguk gyakorlatában is kísérleteznek. Erre vannak példák az említett községekben is. Mindamellett bőven találhatók olyan vonások is, amelyek a nem paraszti szőlőgazdálkodásból hiányoznak. Ezeknek a hatásoknak a vizsgálatát és a más szőlővidékek kultúrájával való összehasonlítást nem tűztem célomul. Arra törekedtem, hogy az eddig folyt kutatómunka alapján gyűjtött adatokat rendelkezésre bocsássam, s ha hézagosan is, de hozzájáruljak a nyugati Mecsek Gzőlőgazdálkodásának megismertetéséhez s általa az egyik jelentős magyar borvidék gazdálkodásának megismeréséhez segítséget nyújtsak. IFJ. KODOLÄNYI JÁNOS 12 J. P. Múzeum