Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1958) (Pécs, 1958)

Kodolányi János: Adatok a Nyugati Mecsek paraszti szőlőgazdálkodásához és borászatához

170 KODOLÄNYI JÁNOS gébb kevesebb hajtást bír. Egy csapon általában két látószömöt hagynak. Az agyhajtást levágják. A mézes szőlőnél és a kadarkánál egy látószömöt, a portógézánál kettőt kell hagyni. A metszést ahhoz igazítják, milyen a tőke s milyenné akarják formálni. Lehet öregíteni is, de lehet fiatalítani is. Száradó tőkéről lefűrészelik a száraz részeket s azzal fiatalítják, hogy agyhajtást is hagynak rajta. Az az első évben nem terem, csak később. A metszést ollóval végzik, a filoxéra előtt használtak sarló-alakú metszokést. (14. rajz.) Metszés közben sorról-sorra haladnak, a levágott vesszőket és kivágott tőkéket, tőkerészeket összegyűjtik, ha több van belőle, soronkint, ha kevesebb, 4—5 soronkint. A vesszőket később csomókba összekötik és kihordják a szőlő közül, a pince tájára, vagy haza. Ha megszárad, tüzelnek vele. Akadtak, akik napszámba jártak metszeni, 2 forintot kaptak érte egy napra, ugyanakkor a kapások bére 1 forint volt. A tüke vastag részéből, az agyból, fejből kinövő vesszővégek csapok. Ahány csap van,, anynyi sarka van a tűkének. (15. rajz.) Ha sok sarka van, kivágnak belőle, hogy jobban levegőzzék. 14. rajz. Metszőkés Kosaras tűkének nevezik, ha sokfelé ágazik, az jobban kiterjeszkedik. Általában 7—8 saroknál többet nem hagynak. Vak szemnek azt a rügyet hívják, ami a csap alatt, a fejen van. Kijön az is, de nem hoz termést. Ha nem akarják, hogy a tőke magasodjon, levágják és az alvó szó'möket hagyják meg. Abból hagynak 3—4 sarkot. Ahogy a szőlő öregszik, növekszik a fej is. 18—20 év alatt „kitenni magát", de azért vannak annál jóval öregebbek is. A szőlővessző neve venyige, akkor is, ha nincs levágva. Hívják a szőlő fájának is. Ha azt mondják pl., hogy magas a fája, azt értik alatta, hogy magasak a vesszők. Butykózik, mikor kezd hajtani. Az első permetezés táján van a kötözés. Ha a fája már úgy megnől, hogy a szél hajtogatja, meg kell kötözni. Nincs ugyan időhöz kötve ez a munka, de az első permetezés után okvetlen el kell végezni. Le kell tisztítani a tőkét, a kisebb hajtásokat le kell tördelni, hogy ne azokat hajtsa. Már akkor annyi hajtást hagynak, amennyi a tőkére kell, tapasztalat szerint. Kötözés közben a rafiát a derekukra erősítik s munka közben 1—2 szálat a szájukba készítenek elő. A kötözést nem szívesen végzik, mert késő munka, sokat kell vele bíbelődni. Azért imégis meg kell tenni, mert nem lehet permetezni a szétálló vesszőktől. Míg hazai szőlőt termeltek, nemigen kötözték, legföljebb csak egy helyen, mert alacsonyabb volt a fája. Most már évtizedek óta rafiát használnak, azelőtt azonban zsuppszalmát. 2—3 szálat összefogtak és vízben megáztatva kötötték meg vele a szőlőt. A mostani magasabb tőkékre több kötés kell. Mikor kötöznek, meg szokták kérdezni egymástól, ,„mi az, maga is zsandár lett?" Általában magányosan, nagyobb szőlőben segítséggel végzik. Mikor a szőlő virágzik, nem szabad benne dolgozni, teljes nyugalomra van szükség, nem szabad benne „Jcotonozni". Kötözés, virágzás után a permetezés következik. A hazai szőlő idején nem permeteztek még, csak a múlt század vége óta, a filoxéra óta. Akkoriban kevés permetező gép volt még, csak a tehetősebbek rendelkeztek vele. Elkészítették az oldatot, söprűt mártottak bele és avval csapkodták a szőlőre. Mikor kihajt, meg kell permetezni. Rendes időjárásban háromszori permete15. rajz. Szőlőtőke