Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Füzes Endre: A kender termelése és feldolgozása Kovászszénáján és Husztóton

88 FÜZES ENDRE nagyon szorul, a másik oldalon pedig laza. Ilyenkor meg kell nézni, hol a hiba, egyenletesen kell kifeszítem a vásznat. Az se jó, ha egy szál kilazul, mert az később a vászonban dudorodik !ki. A legtöbb vesződséget az okozza, ha egy szál elszakad. Ilyenkor bizony fel kell kelni, meg kell keresni először a párját és az elszakadt szálat ügyesen össze kell kötni. Az is előfordul, hogy a bordának kitörik az egyik foga, vagy a nyüst szeme szakad el. A kitörött fog helyett nádiból faragnak másikat, a ny üstöt pedig újból összekötik. A hibák és akadályok ellenére egy jól szövő asszony 40—41 rőföt meg tud szőni egy hét alatt. De 30 rőföt még az is megsző, akinek a házimunkából is ki kell vennie a részét. Van Kovácsszénáján olyan asszony, aki 10 rőföt is lever egy nap, igaz, hogy annak nem is kell mást csinálnia, még a fonalat is megcséllölik neki. Mikor az utolsó fél méter tekeredik le a felső hengerről, a fonál végére kötött botra is gatyamadzagöt erősítenek, majd rátekerik a hengerre. Erre azért van szükség, hogy a fonál vége is elérjen a bordáig, meg lehessen szőni. Azonban még így is marad a végén 20—30 cm fonál, amit nem tudnak megszőni, mert a végére kötött hot a ny üsthöz ér. Ezt a kis részt levágják, a vászon végét pedig tűvel behányják, behurkolják, hogy ne rojtosodjon. A levágott fonál-véget netm dobják el, hanem disznóöléskor hunkát kötnek vele vagy tavasszal virágcsokrot szoktak-vele átkötni. A szövés termékei. Manapság jóformán csak durvább és vastagabb vásznat szőnek kenderfonáliból, amiből pacskertalpat, zsákot, esetleg törlőruhát varrnak. Saját használatra is szükséges és a faluban is el tudják adni, mert ma már kevesen szőnek. Sok talpnak való vásznat visznek Pécsre is a piacra, vagy házaknál kínálják megvételre, ahová tejfölt, túrót is hordanak. Régebben a szálasból font kenderfonalat gyári fonállal, masinafonállal keverték, akkoriban inkább lehetett kapni. A gyári fonál volt a felmenő szál, a szálas pedig a keresztszál. Ebből a keverékből finomabb minőségű vásznat szőttek, amiből törülközőt, asztalterítőt, törlőiruhát, mindenféle kendőt varrtak. Készítettek végiben is vásznat, abból elsősorban fehérneműt, alsószicknyát, kötényt varrtak. Ezekből is sokat vittek piacra. A legfinomabb vásznat teljesen gyári fonálból szőtték, majdnem olyan volt, mint a gyári vászon. Lepedőt, párna- és dunyhahuzatot, fehérneműt készítettek belőle. Szőttek azelőtt csíkos vásznat is, csíkos törülközőt, terítőt, ágyneműt. Nehezebb volt szőni, több nyüst is kellett hozzá, Ha csak egyszerű piroscsíkos vásznat szőttek, elég volt két nyüst, mert csak a bellinek kellett piros fonál. Megcséllöttek egypár csét piros fonnálal és a megfelelő helyen csak átdobálták aihányszor kellett, amilyen széles csíkot akartak. Ha hosszában akartak, csíkot szőni, akkor már felvetésnél a megsfelélő helyre be kellett kötni a színes szálakat és t elkérésnél is vigyázni kellett, hogy ne keveredjen el. A legnehezebb volt az alapjában mintás vászon szövése. Ehhez néha 5—6 nyüst is kellett, nagy figyelmet és türelmet igényelt. Ma már nagyon kevesen tudnák megszőni. A vásznat, szövet után párolni, lúgozni szokták. Az alsó hengerről lehúzott vásznat az ölükbe veszik göngyölegbe, majd az egészet hordóba, a