Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Füzes Endre: A kender termelése és feldolgozása Kovászszénáján és Husztóton

76 FÜZES ENDRE rakja. Ez a szösz. A högyéről lefésült szösz a högye szösze. Ez a kender legvastagabb, legdurvább része. Aztán megfordítja a csomót és a tövét fésüli 4. Gereben 5. Szálas meg. Innen a töve szösze jön Je, amit ugyancsak külön tesz egy kosárba.. A kézben maradt kendert még megfésüli néhányszor, majd szépen kisimítva ismét összecsavarja. Ez a szálas (5. ábra.). Ezt egy teknőbe szokták tenni egymás mellé. — Ezután veszi elő maga alól a következő csomót és meggyaratja, mint az előzőt. Az egyes szöszfajtákat megint külön teszi a többihez. Miikor 20 csomót meggyaratott, 20 összecsavart szálast az ölébe számol, összefogja és átköti. Az összekötött csomót félreteszi. Egy ilyen 20 szálasból álló csomót neveznek egy fej /cender-nek. Ez egyúttal feldolgozási egységet is jelent. „Hány fej kendört gyarattál?" — kérdezik. Vagy: „Hány fej kendöröd termött?" — Az összekötött fej kendert rossz ruhába, kendőbe kötik, úgy teszik el fonásig, hogy szép rendezett maradjon. A gyaratásnál tehát háromféle minőségre osztályozzák a kendert: högye szösz, töve szösz és szálas. A högye szösz a legvastagabb, legdurvább. A töve szösz vagy mellyéktye valamivel finomabb és vékonyabb. E kettőből font fonálból szövik a durvább vásznakat. A mellyéktye szövéskor a febmenő szál, a hosszanti szál, a högye szösz pedig a béllé, a keresztszál. Régebben a szálast külön fonták meg és gyári fonállal keverve finomabb vásznat szőttek belőle. Ilyenkor a szálas szokott a béllé lenni. Amióta azonban nehezen lehet gyári fonálhoz jutni, azóta a szálast a mellyéktyóvel együtt szövik és közepes minőségű, törülközőnek, kendőnek való vászon lesz belőle. A meggyaratoitt szöszt és szálast egész télen át fonják az asszonyok, gyakran csak február végére lesznek kész vele. Általában esténkint fonnak, de napközben is felhasználnak minden kis időt. hogy néhány méter fonalat megfonjanak. Előveszik az összekötött fej kendert, kivesznek belőle egy csomót, kettéválasztják és egyik felét felkötik a rokkafára (6. ábra.). Azután lábbal hajtják a rokkát, két kézzel pedig szedik le a szálast a rokkafáról és két ujj között egyengetik egyforma vastagra. A rokka megpödri és feltekeri az' orsóra. Ahogy fogy a szálas, úgy húzzák mindig lejjebb a rokkafán. Ha egészen lefogyott, a csomó másik felét kötik fel. — A szöszből csak összefognak kétmairokkal egy csomót, úgy kötik fel a rokkafára. Mivel a szösz rövidebb mint a szálas, rövidebb rokkafa is kell hozzá. Ezért általában minden háznál kétféle rokkafát használnak, egy rövidebbet és egy hosszabbat. A rokkát németek készítették. Abaiigeten élt több rokkakészítő, a szépen megfaragott és kifestett rokkákat a vásárban vagy piacon árulták, néha házaltak is vele. Ma már csak Okorvölgyön él egy rokkakészítő, a bükkösdi