Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Füzes Endre: A kender termelése és feldolgozása Kovászszénáján és Husztóton

78 FÜZES ENDRE Ha tele van egy orsó, le kell áspálni. Akinek több orsója van, akkor áspál, mikor mindegyik megtelik. Az áspálás abból áll, hogy a fonalat az orsóról ráhányják, rátekerik az áspára (7. ábra.). Ez egy 80—85 cm hosszú fa, melynek két végére egymással keresztben egy-egy 35 cm-es léc van szögelve. Erre a két lécre tekerik fel az orsóról a fonalat. Ha 3—4 orsónyi fonál rajta van, óvatosan leveszik és átkötik, hogy szét ne bomoljon. Az így átkötött fonál a motring, vagy egy darab fonál. (8. ábra.) Fonás közben megbogosodik, megkeményedik és bepiszkolódik a fonál, ezért, ha az összes fonalat áspára hányták, utána kilúgozzák, megpárolják. Kétféleképpen szoktak lúgozni. Az egyik mód az, mikor egy 50 literes bográcsban 4—5 vödör vizet és két teknő falhamut öntenek, majd tüzet raknak alá. Mikor forr a víz, betesznek 10—12 motring fonalat. Hét-nyolc óra hoszszat van a fonál a lúgos víziben, közben a bogrács alatt állandóan ég a tűz, hogy a víz mindig forró legyen. A másik lúgozási mód hasonló ehhez, csakhogy itt külön forraljáik a vizet és külön edényben lúgoznak. Elővesznek egy nagy hordót, a pállót, kiállítják az udvarba. Beleteszik a motr ingókat, mindegyiket megszórják egy kevés finom fahamúval. A hordó tetejére lepedőt feszítenek ki,, amibe fahamút szitálnak. Azután egy bográcsban vizet forralnak és a forró vizet vödörszám öntik a lepedőre, ahonnan az a fonálra csurog. Egy kicsit hagyják rajta állni, aztán alul kiengedik egy vödörbe és újból forralják. Órákon keresztül pállat jak így a fonalat, 10—15-ször is ráöntik a forró vizet. Lúgozás után le viszik a fonalat a gáthoz kimosni. Kovácsszénáján és Husztóton is van a falu alatt egy kis patak, melynek egy kiszélesedett és nagy kövekkel teleszórt részénél szokták a kenderfonalat kimosni. Odaállnak az asszonyok a víz szélére egy nagy kőre, a motringolkat pedig a vízbe csapdossák, öblögetik. Jól ki kell mosni, mert ha lúg marad benne, megpirosodik a fonál. A jól kiáztatott, kimosott motringot kicsavarják és kosáriba teszik. Mikor mind készen van, hazaviszik, hosszú rúdra fűzik és az udvarra teszik száradni. Ha nagy a hóesés, felviszik a padlásra. Ha nagy hideg van, éjszakára is kint hagyják az udvarban, mert akor jól kifagy és hamarabb szárad. — A jól kilúgozott fonál kifehérszik és megpuhul. A megszáradt fonalat felgombolyítják. Az összekötött motringot felbontják ás ráhelyezik a gombolyítóra. (9. ábra.) Megkeresik a fonál végét és a tutukán elkezdik gombolyítani. Ez egy jó hüvelyknagyságú kobaktök, melynek a belseje üres, ráhúzzák a bal hüvelykujjukra. (10. ábra.) Mindig hosszanti átlós irányban gombolyítják rajta a fonalat (11. ábra), közben néha kézzel segítik a gombolyítót, ha megakad forgásában, ha összeragad néhány szál. — A gombolyítás másik segédeszköze a gömbölyítő csé. Ez 10—12 cm hosszú, belül üres kemény nádszál, két végén, egymással ellentétes oldalon egy-egy kis lyuk van. A fonalat befűzik az egyik végén, majd kivezetik a közeli lyukon. A fonál végigmegy a csé külső oldalán, bevezetik a másik végén levő lyukon és végül a csé végén kibújtatják. (12. ábra.) Aztán a jobbtenyérbe szorítva gombolyítják vele a fonalat a tutukára. így gombolyítás közben a fonál a csé oldala és a gömbölyítő tenyere között csúszik el. A csenek két haszna van: egyrészt a lúgozás közben kiszőrösödött fonalat elsimítja, másrészt megakadályozza, hogy a gyorsan futó fonál felsértse a gombolyító tenyerét vagy ujját.