Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Roska Márton: A dunakömlődi (Tolna m.) rézlelet és Erdély

6 ROSKA MÁRTON néniről egy réz-, 51. kép alatt pedig ugyanonnét egy cínszegény bronzpéldányt közöl, a 366. képen Cyprusról ad egy réz-, a 449. képen az alsóausztriai Stollhof (Wienerneustadt) nagy rézleletéből mutat be egy példányt. A 2. sz. rézvéső minden formássága ellenére még abban is megőrzi a kő-prototípus emlékét, hogy alsó és felső lapja enyhén megduzzad, de a keskeny oldalak ívelése enyhe s ez már a fémre vall. — Pulszky: Rézkora, (Budapest, 1883.) 46. l.-on a 6. kép 11. sz. alatt (és Mo. Arch. I. к. Bpest, 1897. XV. t. 11. sz alatt is) közöl egy magyarországi analógiát, de ívelt élének a sarkai kissé jobban kiugranak a szerszám testéből Montelius most idézett munkájában a 222. képen Blekingről, a 223. képen Medelpadról közöl 1—1 rokon, önszegény bronzpéldányt, aomi ennek a szerszárntípusnak a rézkoron túl való használata mellett bizonyít. E helyütt néni lehet célunk, hogy ennek a szerszárntípusnak roppant nagy földrajzi kiterjedését a különböző területekről vett példákkal mutassuk be. Ez a keret különben is állandóan bővül. Értékes analógiákat közöl Mentelius Itáliából (Civ. priim. en Italie, Stockholm, 1895. 1904.). — Megtaláljuk Kubán rézkorában,

1 a Fatjanovokultúrkörben,

2 Cyprus szigetén,

8 stb. Erdélyben a legrégibb rézpéldány az erősdi felső szuvatréteg nagy rézleletében fordul elő. (Vö. László F. Háromszék vm, praernykenaei jellegű telepek. Kolozsvári Dolgozatok II. k. (Kolozsvár, 1911.) 1—85. 1. és 92—94. kép; — Roska M. A Székelyföld őskora 15. kép.) Tanulságos összeállítást olvasunk Lissauer tollából a réz véső-, illetőleg balta-prototípusokból kifejlődött, különböző változatú s a bronzkor elejéről származó baltákról s azok földrajzi elterjedéséről.

4 Külön tipológiai csoportot képviselnek a nyéllyUknyújtványos balták. Képünkön az 1., 4., 5., 6. és 8. sz. képviseli ezt a típust, éspedig több változatban. Kiinduló pontul a 8. sz.st vehetjük, amelynek nyéllyuka befelé csak ikis mértékben nyúlik meg, de különösen jellemző reá, hogy nyéllyuka mindkét végén ívesen bekap s ezzel egy igen elterjedt típusváltozattal mutat rokonságot, amelynek azonban a foka nemi mindig ívelt, hanem sokszor tompa élbe fut.

5 Egyéb jellemző vonásai: tengelye enyhén ívelt és ívelt az éle is s ez annyira szélesedik, hogy külső sarkán egy kissé, a belső annál jobban ugrik ki a szerszám testéből. Pulszky Rézkora 60. l.-on 14. kép 1. sz. alatt mutat be egy magyarországi rokonpéldányt.

6 — Montelius a Chron. 18. képén Kujáviáról közöl egy másikat, amely különben az 1., 4., 5., 6. sz. alatt látható példányokkal is közeli rokon, de a tengelye egyenes és egyenesen vágott a nyéllyuka is mindkét végén. Munkája 12. l.-on azt írja róla, hogy „von ungemischtem Kupfer und ungarischer Form." Vegyelemzése: 99,28 százalék réz, 0,20 százalék nikkel és kobalt, 0,13 százalék ón, 1 Ebért: RL. VII. Berlin, 192. 6. 86. t. g. 2 Uo. III. k. Berlin, 1927. 32. t. 1. Lh. Velikojesele. 3 Cesnola, Louis Palma: Cypern, seine alten Städte, Gräber und Temple. Jena, 1879. XIII. t. 4 Die Typenkarte der Flach- und Randäxte. ZfE. XXXVI. Berlin 1904. 538—572. 1. 5 Idézünk Árkosról (Arcu§, Háromszék ni.) 2. Sepsdbesenyőről (Beçineu, Háromszék m.) 36, Alsórákosról (Racosul-de-Jos Nagyküküllő m.), 1. réz-, Apátfalváról <Aposdorf, Abstdorf, Nagyküküllő m.) 1 bronzpéldányt. tí Ezt a képet megismétli a Mo. Arch. I. к. Budapest, 1897. 110. 1. 36. kép 1. sz. alatt is.