Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Diószegi Vilmos: A bukovinai székely boszorkány kapcsolata az állatokkal

64 DIÓSZEGI VILMOS ,ne hagyjanak, ímert égek', akkor hirtelen ragadja meg azt az asszonyt". Ügy is lett. De nem ragadták meg az asszonyt, aki égett. Akkor ő megtalált egy seprűt és abból kiszakított. Mikorra szaladt a nagymama, akkor má eltűnt. — Osztán megint ment a nagymamáim ahhoz a jósló asszonyhoz s mondja: „Na, hogy jártam, elszalasztottam, a madarat." Aztán mondja az a jósló asszony: „Ugye mondtam azt, hogy vigyázzanak! No csak utána. Kell venni egy másik korsót és megint pisátatni a teheneket, s megint feltenni a füstre." — Azonnal ímeg is csinálták megint és akkor nagyon vigyáztak, olyan tiszta volt az udvar, többet netm volt olyan tiszta életébe. És akkor csináltak még erösebb füstöt, és imég gyorsabban eljött a hozzátartozó. A nagymamám szaladt, vitte a guzsalyt és egyet ráütött, majd eldobta a guzsalyat iés ragadta a haját. — Azt mondta: „Jaj, hogy égek". — „Megállj csak, (megótalak, ha te égsz!" És addig ütötte, tépte a haját, tmíg az ő kézit is összevágta a hajszál. Az azt kiáltotta: „Ne üssön, visszaadom, amit elvettem. Még többet fogok adni". — Azt felelte nagymamám: „Nekem több nem кеД, csak ami volt! Mért vetted el?" És a níagymamáim olyan hosszú lépcsőkön lehúzta azt az: asszonyt, — boszorkányt, mert nem érdemes asszonynak mondta. — Vót a lépcsők végibe egy halastó. Bele akarta fullasztani oda. A boszorkány kérte: „Édes szomszédasszonyom, ne csinálja velem ezt, belefullasszon, mert 'bizony többet fogok adni, minit amit elvettem." — Azt mondta a nagyanyám: „Hát te vagy az, szomsízédasszony? — ez nagyon szép, tudd meg, ibelefullasszalak ide ni a tóba." — És akkor elengedte nagyanyám, olyan nagy könyörgésre. Mikor élément a nagymama, már a teheneknek folyt a tejük. Sírtak a tehenek, úgy hasította a tej őket. De többet soha nem lehetett olyan tejük, mint amilyen volt. El is adták a tehénkét." (Andrásfalva). A boszorkány által elrabolt tejet az istensegítsii székelyek is a tehén vizeletének a füstretevésével igyekeznek visszaszerezni. „Ha a tehén tejét elvitték, elmentek korán reggel, elvették a tehén hugyát. ganélyát, belefogták egy új korsóba, — akkor vették azt a városból. A szádat jól becsukták, lefelé fordították és feltették, ahol a füst legjobban füstöl. Elhagyták három napig, akkor visszavitték a tejet. Aki elvitte, az nem tudott semmit vizelni, megállt minden szerkezetje." A tehén tejének visszaszerzéséről feljegyeztünk sokkal bonyolultabb eljárásmódot is. Itt is a tehén vizeletét tették füstre, azonban egyéb cselekményeket is végre kellett haj tani: „Ha a tehén tejét elveszik, vesznek a piacon korsót, annyit adnak érte, amennyit kérnek, nem lehet alkudni. Kifogják a korsóval a tehén huggyát, felkötik a kéménybe a füstre, tüzet raknak alája. Hét hétig ott hagyják és éjjel kimennek a kertbe a gyümölcsfa alá, meztelenül kerülik meg a fát háromszor. Jsteneni segíts meg' — mondja minden kerüléskor. Visszamegyen a kéményhez, feltekint a kéményre, és akkor fent látja a boszorkáinyt. Fenn ül a korsó tetejién. Megkérdezte: ,mit keresel itt?' ,Amit elvittem, kívánom., visszakapja.' Még ki kell menj hét hétig, minden héten pénteken éjjel. Akkor letelik ez a hét éj, akkor elmegy éjjel a folyóra, merít hét kanál vizet. Meztelen megy, nem szabad beszélgessen senkivel, vissza se nézhet, Istenre se szabad gondoljon. — Akkor megy, keres hét tehén nyomot, a hét kanál vizet beleönti a hét tehénnyomba,— mindegyikbe belecsepegtet egy kanál vizet. — Abból a hét nyomból visszavisz hét kis sárt a korsóhoz, a kéményhez. Ott lesz egy fatehén, fent