Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Diószegi Vilmos: A bukovinai székely boszorkány kapcsolata az állatokkal

60 DIÓSZEGI VILMOS Felfogásuk szerint a kereszt-húzás is ellene volt a boszorkánynak. Az egyik öreg andrásfalvi asszony mesélte: „Édesapámnak szokása volt, hogy amikor kezet fog valakivel, keresztet húz a tenyéribe. Egyszer bémegyen valahová, ott es kezet fognak. Pál Kati ott a füttő véginél hátul ült. Odament édesapám, hogy kezet fogjon vele, de amikor keresztet akart húzni a tenyeribe, elhúzta a kezét az asszony. Még enni sem kőt onnan fel, hanem a lánya odavitt neki pálinkát, levest, húst, ott ette meg a kemence mellett. Amikor jöttünk el vacsora után, még odament édeapám, hogy kezet fogjon vele. De akkor sem engedte meg, hogy keresztet csináljon a kézire." A ibukovinai székelyek istállóiban gyakori volt a szentkép is. Az istensegétsiek mondták például, hogy az istaHoba szentképet tettek a szépaszszony ellen. Hadikfalván ugyancsak megvolt ez a szokás. A szentelmények között a gyertya is helyet kapott. Istensegítsen gyakran „szentelt gyertyát gyújtottak, hogy tüntessék el a boszorkányt, hogy a lovakat ne tegyék tönkre". A bukovinai székelyek némely tárgyat, amit a boszorkányok, szépasszonyok eUeni védekezésül tettek az istállóiba, előbb megszenteltek. Például a lókoponyát, fogihagyma koszorút, stb. Fontos szerepet kapott a lovak védelmeiben a tükör. Ugyancsak az istállóba tették. A hadikiak szerint ez azért kellett, hogy „nézze magát benne az a boszorkány." A bukovinai székelyek körében általános boszorkányűző volt a lókoponya. „Egy öreg, száraz lófejet, lókoponyát tetteik be az istállóba, hogy a. szépasszonyok be ne fonnyák a ló haját, ne járják, lovagolják reggelig." (Istensegíts). A lókoponyát felakasztottak a falra, a sarokba a szegre, a lovak farához (Istensegíts), a fejéhez vagy pedig a polcra tették fel (Andrásfalva). A hadikfalviak megszentelték a lókoponyát, mielőtt azt az istállóba vitték volna. József falván Péter Györgyné azt hallotta: „tegyenek oda egy lófejet, hogy azt lovagolják." Az istensegítsi Faluközi Éva néni hasonlóképpen vélekedett: „A lókoponyát azért tették az istállóba, hogy a csontra üljenek fel, ne a lóra." A fokhagyma is igen általános szer volt a boszorkányok, szépasszonyok ellen. A józseffalviak fokhagymát akasztottak egy szegre a jászol fölé. Hadikfalván szintén fokhagyma koszorút tettek az istállóba, ezt meg is szenteltették. „A fokhagyma koszorút — beszélte egy andrásfalvi néni — a lovakhoz teszik. Azt mondják, akkor nem 'megy oda boszorkány. Felfontuk a foghagymát koszorúba, azt a ló feje felé egy szegre akasztottuk, vagy ha vagyon egy póc, oda feltettük. Fokhagymakoíszorú-fonáskor az úrangyalát, üdvözlégy Máriát imádkoztuk, hogy hárítsa el a boszorkányt." A foghagymakoszorúnak Andrási alván egy másik típusa is volt. „Fokhagyma nincs benne, úgy fonják össze. A katolikusok kilencszer megszenteltették. A csikó feje felé akasztották, a falba szöget vertek. De nemcsak koszorút, hanem egy-egy fokot is használtak a boszorkányok ellen: „A fokhagymát belefűztük cérnába s azt belek öttük (belekötöttük) a hajilkba. Egy-egy fokot tettünk be, hogy ne nyergeljék a lovat. Akkor valamennyire megszűnt". Az istálló védelmére alkalmasnak tartották a fehér mákot is. „Andor Pistánétól hallottam — még Andrásfalván — kinek van fehér mákja azt is meg kell szenteltetni és az istálló elejébe szétszórni. Nem hír ja felszedni a szépasszony éjféltől háromóráig az istálló előtt."