Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Dombay János: Későrómai temetők Baranyában

KÉSÖRÓMAI TEMETŐK BARANYÁBAN 275 tatnak ezek a szíjborítók, hogy a halottat nemi a sarkantyús lábbelijével temették el; éppen ezért helyeztek egy-egy sarkantyút a halott lábfejére. Az előttünk álló jelenségek alapján arra gondolunk, hogy itt szimbolikus lovastemetkezéssel állunk szemben. Éppen eibben a sírban volt a leletanyagunkban egyedülálló aranyozott fibula is, melynek alakja eltér kissé fibuláink megszokott alakjától. Feltűnő a viszonylag sok és súlyos ezüstholmi is. Ez a zengővárkonyi sírunk is a hunok és a germánok felé mutat. A hun kultúra köréből ismerünk olyan temetkezéseket, amelyekben nagajka (sarkantyút pótló eszköz), zabla és lószerszám jelképezte a lovat.

7

'

5 Mindaz ott volt tehát zengővárkonyi sírunkban is, ami hun előkelőségek sírjában a lóra utal. Zengővárkonyi sírunk esetéiben, természetesen, szó sem lehet fejedelmi vagy főrangú személyiségről, de hogy halottunk neim tartozott a közeimberek sorába, azt a főrangúakét utánzó jelképes lovas temetkezésen kívül az ezüst övgarnitúra, a kisebb ezüstcsat, az ezüstgyűrű, a sír más tekintetben is gazdag felszerelése, de a sír nagy mérete is bizonyítja. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a temetés idegenben, megváltozott viszonyok és körülményeik között ment végbe. A kellékeik anyaga, alakja és alkalmazási módja más lehetett itt és más ott. A szimbolikus lovastemetkezés azonban mint szokás, alig hagy kétséget afelől, hogy zengővárkonyi sírunk esetében rangos idegen sírjáról van szó. Noha zengővárkonyi szimbolikus lovas temetkezésünkre a hunok körében is találunk analógiákat, 'mégsem gondolunk hun sírra: temetőink túl koraiak ehhez. A leletanyagban kimutatható és a továbbiak során részletesen tárgyalásra kerülő tárgyi jellegzetességek alapján az a véleményünk, hogy ebbe a zengővárkonyi sírba germán harcost temettek el. Vaslándzsánk (VII. t, 1, 12. kép) kerek átmetszetű köpűje a kivételkor, alul, kissé hiányos, töredezett volt. Hossza 21,5, levelének hossza 11,5 cm-t tett ki. Teljes hossza, eredetileg, 22—23 cm lehetett. Köpűje, lefelé, erősen bővült. Levelének vonala kifelé ívelt. Levele középtájon volt legszélesebb (4 cm) ; középső gerince nem volt, ellenben a szélektől a közepe felé vastagodott. Vele kapcsolatban csak annak megemlítésére szorítkozunk, hogy a germán harcossírok leggyakoribb fegyvermelléklete éppen a vaslándzsa,

77 és hogy a vaslándzsa az alföldi későszarmata sírokban sem tartozik a ritkaságok közé.

78 Figyelmet érdemel a szentlászló-szentegyedpusztai 3. sírban talált tűzcsiholó (XXVIII. t. 7—7a). A lefelé szélesedő vaspálca keskenyebb felső végéből fügigesztőkarikát alakítottak; az ebbe befűzött szíjon lógott az övön (a karika legkülső töredéke a fényképezésnél kissé elmozdult). Erre mutat az is, hogy a késen feküdt, ami szintén szíjon csünghetett alá az övről (232. o.). Hasonló tűzcsiholók vandál leletekben gyakoriak.

79 A szentlászló—szentegyedpusztai 5. sírban talált kúpalakú hiányos vastárgy (XXVIII. t. 2) valószínűleg kés markolatgombja volt. Üreges belseje mutat erre. Markolatgombos késeket az Alföld szarmatakori régiságanyagában ismerünk.

80 70 Fettich N., A szeged-nagyszéksósi hun fejedelmi sírleiet. A. H. XXXII. 33. 18. j. 77 K. Tackenberg, Die Wandalen in Ndederschlesien. 104—106. 78 Párducz M., Szarmatakor III. 93. 73 К. Tackenberg, а. а. О., Tai 15. 3, Tai 17. 5, Tai 29. 10, 118. Sü Párducz M., Szarmatáikor H. XXV. t. 5—6. 37—40. 18*