Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Sarkadiné Hárs Éva: Gondolatok Martyn Ferenc művészetéről

GONDOLATOK MARTYN FERENC MŰVÉSZETÉRŐL 21 kukucskáló leányfejeket, mint a kiöregedett fuvaros régi álmait, vagy emlékeit. Észrevesszük a nagy darab ember kezében elhelyezett finom kis lóherét, kalapjában a pávatollat, feje alatt a csizmáit. A kép gondolkodásra készteti a szemlélőt, mert ha kissé elrejtve is, az élet örök, nagy kérdéseit veti fel: a megmerevedett ló a halál közelségét, a fiatal leányok az ifjúság szépségét s az öreg fuvaros a múló életet szimbolizálja. Martyn Ferenc művei nagy részének alapgondolata az ellentétek harca, a zsarnok, elnyomó (hatalom elleni küzdelem. 1. számú képünk a fasizmus rémtettei ellen hirdet nyílt harcot abban az időtben, amikor az ilyen állásfoglalás a szigorú megtorlás veszélyével járt.

5 — A csillaggal megbélyegzett, szöges dróttal lekötözött áldozatra mindenhonnan leskelődnek a fasizmus horogkeresztes hiénái, ám feje fölé védőiéig nyúlik ki az emberi jóindulat, a ráció védő keze, mely végeredményben százezreket mentett meg a hitleri őrült gondolat halálfészkeiből. E mű egy tíz képből álló sorozat része — megdöbbentő erejével ma is — tizenhárom év távlatában — épp oly megrázó és figyelmeztető ! Háború és (béke

1

, küzdelem és megadás tudat alatt felötlött gondolatai késztették a művészt a 4. számú kép megrajzolására is. A viaskodó, megtorpanó, álomképszerű lovasvitézek, az estélyiruhás nő alakja egyfelől, s a felfelé nyújtott, gomolygó füstből kiemelkedő kéz másfelől, átszőve az emberi arc karakterével : az orr, a szemek, az összeszorított ajkak. Mindez, mint valami figyelmeztetés szól hozzánk. Az ember föltartott keze, melyben kifejezésre jut az arc alkotóinak megjelenítésén keresztül az egész ember, sőt „az emberiség" — megállj-t parancsol valami vad erővel előretörő rémnek, amely az élet, a szépség, az emberi jó elpusztítását akarja. A másik gondtolat, ami az itt bemutatott rajzokon végiigvonul: az elmúlás, a tűnő idő számunkra oly szomorúan fájó1 ténye. Erről beszél az „Adieu a 1' éternité"

6 című kép nőalakja, mely az örökkévalóságot jelképező munkaeszközök, halászszerszámok és az élet fája mellett a múló ifjúság szimbóluma. A száraz ágon szakadt kendő, lent két fej, viharos tenger, éppen csak jelezve, a tájból alig kiemelkedve kapott szerepet a képen. Ugyancsak ez a gondolat testesül meg az önmaga tükörképét szemlélő kendős öregasszony képében. A kicsinyre szorított test groteszksége fel sem tűnik a fej kiváló, szinte szuggesztív erejű, reális megfogalmazása mellett. Itt már a test ábrázolása nem is fontos, a fej önmagáiban is elmondja mindazt, amit a művész közölni akart. A homokóra a meg nem állítható idő jelképe s az öregasszony kendős feje: a szükségképpen bekövetkező reális valóság. (3. kép.) E néhány rajz rövid ismertetésével megpróbáltam továbbadni az olvasónak azt, amit Martyn Ferenc művészetéből én már megismertem. Nyilvánvaló, hogy az itt bemutatott rajzoknak etikai és politikai háttere van. Martyn Ferenc formaszerkesztő szándéka tartalmi újításokat szolgál. Mondanivalója haladószellemű, akár a világ egyetemes problémáit, akár az élet egyes, konkrét jelenségeit vizsgálja és ábrázolja. Korunk életmegnyilvánulásainak, szellemiségének tükrözésére keresi a megfelelő művészi kifejezésmódot, mindig úgy, hogy azzal a fejlődést szolgálja. Sarkadiné Hárs Éva 5 A sorozat 1944-ben készült. 6 „Búcsú az örökkévalóságtól" — 7. sz. kép.