Dénes Andrea szerk.: Ehető vadnövények a Kárpát-medencében (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 13. Pécs, 2013)
Dénes Andrea, Papp Nóra, Babai Dániel, Czúcz Bálint & Molnár Zsolt: Ehető, vadon termő növények és felhasználásuk a Kárpát-medencében élő magyarok körében néprajzi és etnobotanikai kutatások alapján
70 Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi Sorozat 13. (2013) Vit is sylvestris C. C. vadszölő FRU termése gyerekcseKardos 1943, Molnár 2012b, Gmel. ( V. vinifera L. mege, ecetet és Nagy 1942, Székely 1998 subsp. sylvestris). pálinkát is készítettek belőle. A 16-19. századi magyar szakácskönyvekben (Radvánszky 1893, Medves 1864, Zilahy 1892, Füreder 2009) receptekben szereplő, vadon élő növényfajok az összesített táblázatba nem kerületek, mert tényleges használatukról nincs pontos információ. Feltételezhetően azonban a szakácskönyvekben említett fajok és receptek, ha nem is mind, bekerülhettek a gyakorlatba. Még a falusi konyhákba is eljuthattak, és természetesen fordítva is, a gyakorlatból bekerülhettek a szakácskönyvekbe. A szakácskönyvekben szereplő fajok / növényi részek: Arkelmes (alkörmös), angelika, baraboly, bodzabogyó, bodzavirág, borókabogyó, ibolya, kakukkfű, keserűlapu, kígyótrang gyökér (kígyógyökerű keserűfű?), komló, cikória (gyökér) (mezei katáng ?), csicsóka, csipke (csipkebogyó zölden is), encián, fehérüröm, fenyőmag, galambbegysaláta, gyöngyvirág (Mérgező!) ecet ízesítésre, hársfa (mint zöldségnövény), kálmos, lapu, dió (zöld dió is), örménygyökér (fűszerként), pimpinella ( Pimpinella anisum), de az elemző szerint nem kizárt, sőt valószínű a P. saxifraga is), raponc saláta, som, sóskaborbolya, szegfűvirág, vadalma, viola virága és levele. A receptekben ajánlott fajok közül számos faj használata ismert a paraszti konyhákban is, többnek azonban nem találtuk népi felhasználási adatát (pl. örménygyökér (Inula helenium), kígyógyökerű keserűfű (Persicaria bis torta), ibolya (Viola sp.), raponc ('Campanula rapunculus), hárs (Tilia sp.), mint zöldségnövény.), pedig nemzetközileg ismert felhasználásuk. Megvitatás Magyarország és a határain kívüli, magyarlakta területek változatos, természetes növényzete, fogyasztható vadgyümölcsök és vadzöldségek gazdag forrása volt, amiket változatosan elkészítve, használtak is. ínséges időszakokban, kényszerűen, gyakoribb volt fogyasztásuk a távolabbi és a közeli múltban is. (Többen beszámolnak arról napjainkban is, hogy az orosz vagy szovjet fogságban levő magyarok közül, az maradt életben, aki meg tudta enni a csalánt, mert más nem volt.) A vadon élő fajok használata egyébként a táj természeti adottságaitól, a közösség vagy család gazdasági helyzetétől, és a hagyományőrző képességétől is függően változott tájanként, és az idő során. Volt (és van), ahol a parasztcsaládok természetes életet élve, felhasználták mindazt „amivel a teremtő az ő végtelen jóságában az idők kezdete óta megajándékoz bennünket.'" (Palatínus 2002). A legnagyobb változás az alföldi mocsaras tájakon történt. Ott, ahol még a 19. század végén is sokak megélhetését, külön foglalkozást és életmódot („pákász”) jelentett a gyűjtögetés, vadászat, halászat, mára, a mocsaras területek vízmentesítésével, a vad növények felhasználása minimálisra csökkent. Megszűnt a forrás, a kiterjedt láp és mocsárvilág, és nem is volt a gyűjtögetésre szükség, mert az ugrásszerűen megnövekedett mezőgazdasági területek az ország leggazdagabb tájaivá tették az egykori mocsarakat. Az itt élők már nem is értek rá gyűjtögetni. (Gunda 2001, Zentai 1966, Lábadi 1994).
