Gállos Ferenc – Gállos Orsolya: Tanulmányok Pécsvárad középkori történetéhez (Dunántúli Dolgozatok 8. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 8. Pécs, 1975)
II. A PÉCSVÁRADI EGYHÁZI NAGYBIRTOK ÉS BIRTOKKÖZPONT TÁRSADALMA ÉS GAZDASÁGI ÉLETE A KÖZÉPKORBAN
Nyugatról származó vendégnépek lehettek a latinusok vagy olaszok, kiken általában latin nyelvű népeket értetek. A magyarországi latinusok rajnai franciák, pó-vidéki itáliaiak és főleg vallonok voltak. II. András kiváltságlevéllel segítette betelepedésüket, mentesek voltak a beszállásolás terhe alól. Erre az apát elleni perben hivatkoztak, s kiváltságlevél őket támogatta, megillette őket a jog, hogy földesuruk ellen a király bíróságához fordulhattak. A per a polgárok győzelmével végződött - legalább látszólag - mert megmaradtak II. András kiváltságának élvezetében, teleprészükhöz csatolták Olaszfalvát és a 8 váraljai mansiót, melyben akkor hospesek laktak. Az elegyesen lakó jobbágyok, conditionariusok és Váralja népe megmaradtak az apát földesúri hatalmában. Megmaradtak a hospesek is, de nem személyükben, hanem közösségük közvetítésével függtek uruktól saját bírájuk képviseletében. Az egyezség igen fontos pontja szól a kiváltságolt falurészeken fekvő két régi piacnap jövedelméről. Hogy e pont is szóba került, igazolja a piacoknak a XIII. századnál régibb eredetét, s a falu különböző időben történt összeépülését a felső piac körül. A hospesek igyekeztek magukhoz ragadni legalább az egyik piac vámszedési jogát, az egyezség mégis az apátnak ítélte mindkettőt, s ez az aktus minden időre korlátozta az igazi várossá alakulás lehetőségét. A per igen hosszadalmas volt, s mikor az esztergomi érseknek nem sikerült döntést hoznia, IV. Béla ítélkezett, s az oklevelet Smaragd kancellárral Jüli SZABÓ 1941. 43: BÁRCZI 1941. 222-23. íratta meg. 10 ' Ebben az oklevélben találjuk Pécsvárad egyedülálló és hiteles leírását, melyben gondosan, házról házra járva különítik el Váralját Olaszfalvától és Új Pécstől. Ez utóbbi név (a két forrás közötti rész neve) rövidéletű, a telepítéssel felvetődött megkülönböztető elnevezés, mely többe nem fordult elő a forrásokban ilyen alakban. Az Űj Pécs megjelölés a XIV. század küszöbéig élhetett, amikor 1316-ban a Pécsvárad helynévbe olvadt. Az elnézés eredetét oklevelünk azon adatán elindulva kereshetjük, mely szerint az olaszfalvaiak betelepítése előtt érkezett hospesek II. Andrástól valamely privilégiumot kaptak. Ügy véljük, hogy ebben a (sajnos hiányzó) oklevélben volt szó először a hosepesek falurészeinek elkülönítő elnevezéséről, mely - minthogy csak idegen nevek kerülnek elő a felsővárosban 1258-ban - nézetünk szerint a Pécsre érkezett külföldieknek Pécsváradra történt áttelepítésével függ össze. A jövevények megjelenésekor a Mindenszentek templomát szemelte ki az apátság az új település plébániatemplomául. Ez legkorábban a XII. század végén mehetett végbe. A források ismételten is két plébánosról adnak hírt a XIV. században, míg a Szt. Péter egyházának csak egy papja volt. A jelentékeny társadalmi eltérés indokolta tehát a két plébánia felállítását. Szt. Péter egyháza az apát szolgálónépeié volt, kívülük a vidék több helységének népe is hívei közé tartozott. 107 FEJÉR IV/2. 490-93; PLEIDELL (1934. 13, 14.) említ olyan városalapító privilégiumokat is, melyek csak (elveszett) régebbi hospesi kiváltságlevelek megújításaiként keletkeztek. Esetünkben is.
