Gállos Ferenc – Gállos Orsolya: Tanulmányok Pécsvárad középkori történetéhez (Dunántúli Dolgozatok 8. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 8. Pécs, 1975)
II. A PÉCSVÁRADI EGYHÁZI NAGYBIRTOK ÉS BIRTOKKÖZPONT TÁRSADALMA ÉS GAZDASÁGI ÉLETE A KÖZÉPKORBAN
rások félköralakú hegyoldalai sem az időjárás viszontagságai ellen. Noha Pécsvárad településének névadásában Váralja elszigetelt utcájának, lakóinak szemlélete szólal meg, ezt a települést kialakulása, lakóinak hosszú időn át változatlanul maradó társadalmi helyzete elválasztja a két forrás szüntelen fejlődésben levő, mozgásban élő szabad polgáraitól, azok kicserélődő lakosságától. Bár a Vasárut a Váralja utcáját a hegyfok terén át már kialakulásától kezdve összekötötte Csigerkútja településrészével, mégsem tekinthető a Váralja a Csigerkútja telepének nyúlványaként, ki ágazásaként, mellyel a forrás melletti teleprész a hegytövi nagyutat kívánta volna elérni. A két teleprész a hegyfokon a XII. századtól megtelepedő vendégnépek révén később jut csak közvetlen összeköttetésbe egymással. Ez az összeépülés nem változtatott semmit Váralja lakóinak különálló helyzetén, 1258-tól továbbra is az apát-földesúr fönnhatósága alatt maradtak. A most bemutatott területen két vásárhely volt, melyeket a XIII. századi alapítólevél szerint István király rendelte el a hét egy-egy napjára. Ezek egyikét, melyet a hegyen Szt. Péter egyháza mellett tartottak, az alapítólevél a XIII. században is vasárnapra - die domini - teszi. Ilyen formában ez az adat I. Béla ideje előtti állapotot tükröz, hiszen a Bécsi Képes Krónika szerint ő szüntette meg a vasárnapi vásározás szokását.'' 1 Joggal feltehető a kérdés, vajon a vasárnap vásárnapként való említése nem tudatos számításból került-e a szövegbe, s ezzel a XI. század első felérc utaló eredet látszatát kívánják kelteni az interpolátorok? Az alapítólevélben nincs nyoma ilyen antikizálásnak, mű-patinának. Ellenkezőleg. A XIII. századra többé-kevésbé elért jogokat, exemptiót stb. vetítik benne vissza a XI. századra. A vasárnapi vásár emlegetésének nem lehet jelentősége, olyan ráhibázást kell látnunk benne, amire a szerkesztők nem fordítottak különösebb figyelmet, nem lévén fenyegetve ez a joguk egyelőre senki részéről. Mint említettük, ez a piac volt a Vasárut célpontja az 1258. évi forrás szerint „ex antiquo", azaz régtől fogva. A hegyi vásár mellett az alapítólevél és az 1258. évi oklevél egy másik hetivásárt is említ, melyet szerdán szoktak tartani az alsó falurészen. Ez a hetivásár nincs kapcsolatban vasárnappal, templommal, annál kevésbé, mert később sem épült templom ezen 7/ < SZENTPÉTERY 1937. 358: I. Bélának a vasárnapi vásárt szombatra helyező intézkedéséről a Bécsi Képes Krónikából van tudomásunk; CORPUS JURIS 1896. 24, 54, 120: a vasárnapi munkaszünet és a templomokba való gyülekezés a vásár szokásának alapja István király II. törvénykönyve 7., 8. fejezetében rendeltetett el. A vasárnapi vásártartás fennmaradt szokása ellen küzd I. László I. törvénykönyvének 16. és Kálmán II. törvénykönyvének 13. fejezete. Ez utóbbi pénzbüntetés, majd négyszeres eladási ár és penitencia kiszabásával. E törvényhelyek is bizonyítják a templomoshelyek vásárhellyé válását, s azt is, hogy nem a vásárt űzik el a templom mellől, hanem csak ünnepnapokon való tartását igyekeznek megakadályozni valószínűleg a versenytárs zsidók és izmaeliták ellen, kiket más törvényekben is üldöznek. A CORPUS JURIS (1896. 82.) szerint I. László III. dekrétumának 14. fejezete azt mutatja, hogy a templomoknál továbbra is vásároztak. a részen. Ellenben nyilvánvaló a kapcsolata a hegytövi útvonalak találkozási helyével. Minthogy az alapítólevél hitelt érdemlő eme része ezt a szerdai vásárt együtt említi a vasárnapival, ami nemcsak a település XI. századi kettősségét bizonyítja, hanem azt is, hogy az egyházi szempontból közömbös szerdai napon az egyház- és monostoralapítás korában is már szokásban volt alsó vásár régibb eredetű, mint a felső. 1258-ban már Olaszfalva területén található ez a vásáros hely, de mint tudjuk, a falu került a vendégnépek betelepítésével a vásár mellé és nem fordítva. Ez azt jelenti, hogy a vásár nem a Gyulakútja települése mellett, hanem a hegytövi útná I volt. A piacot a Gyulakútjával tehát Olaszfalva telepe köti össze utóbb. Ez az 1783. évi katonai térképről válik világossá, melyen beépítetlenül áll a hegytövi nagyút melléke, jóllehet szélről házsorok kerítik. A térkép leírása szerint ez az alsó piac vagy vásártér.' 0 E piacokat, a vásárnapokat az egyszerű árucsere közvetlen szükségleteket kielégíteni hivatott forgalma hívta életre, de az alsó piac kialakulásában talán már közrejátszott a honfoglalás előtt itt élt nép csoportba szervezett kézművességének némi piacra termelése is. Az árucsere a népszám és népsűrűség itteni erősebb növekedésével, a nagybirtok terjeszkedésével együtt növekedett piacainkon, de a nagybirtokközpont sokáig csak találkozóhelye e forgalomnak, s még nem egyszersmind tápláló forrása. Azzá akkor válik, mikor az ipari munkamegosztás, az iparok kiválása bekövetkezik, az iparosok pedig a központ piacai körül csoportosulnak. A XIII. század után, az ipari munkamegosztás beálltával kezdődik nemcsak a piacjövedelmet megvámoló földesúr, hanem a lakosság megfelelő rétegeinek érdekeltsége a faluhatárt túllépő, távolabbi vidékek gazdasági kiaknázásában. A várszerű monostor körül a hegyfok és a völgyek beépülése a feudális földesúri székhelynek, városkának jellegzetes települési alakzatát hozta létre. A lépcsőzetes térszín emeletein való elhelyezkedés az egyes telcprészek lakóinak a társadalmi rendszerben elfoglalt helyét is mutatja. Legfelül az apát-földesúr lakik erős falak védelmében, közelében a szabadabb hospesek, alább pedig az örökös szolgák. Nemcsak itthon, hanem mindenütt Európában tipikus településforma volt ez a feudalizmus korában, természetesen számtalan helyi változattal. A monostor környezetének újratelepülése, majd egységes településsé fejlődése a XII-XIII. század fordulóján és a XIII. század első évtizedeiben lassanként átalakította a monostor és az apátok régi hagyományos elnevezését is. Nagyon érdekes és tanulságos áttekinteni, immár két és fél évszázad emlékeit arról, hogyan nevezték Szt. Benedek monostorát és apátjait az országos és helyi jelentőségű iratokban: 1038: ...monasterium S. Bencdicti..."; 1077-1083: . . . cenobium sub titulo Sancti patris Benedicti . . . ad radicem Montis Ferrei... 77 ; 1158Abbas S. Bencdicti de radice Ferrei Montis 78 ; 121275 KRIEGSARCHIV BX 527. 70 ENDLICHER 1931. 55; SZENTPÉTERY 1937. 125. 77 SZENTPÉTERY 1937. 378. 78 KOLLER I.
