Gállos Ferenc – Gállos Orsolya: Tanulmányok Pécsvárad középkori történetéhez (Dunántúli Dolgozatok 8. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 8. Pécs, 1975)

I. PÉCSVÁRAD EGYHÁZTÖRTÉNETÉNEK ELSŐ KORSZAKA

Adataink szerint tehát egy dékán - később perjel ­irányította közvetlenül a monostor életét az apát legfőbb vezetése alatt. Ha ebből következtethetünk a szerzetesek számára, úgy átlagosan 20-25 sze­mélynél ezt többre nem tehetjük. Közülük a tisztség­viselők, a kántor, az őr és a cellarius - aki itt cel­larius, olykor meg claviger néven ismeretes - bi­zonyos áldozópapok, presbyterck voltak, mert a tisztük ellátása is szükségessé tette az egy cellariu­son kívül. A Regula értelmében egyébként az apát jelölte ki a testvérek közül azokat, akikkel fölvé­tették a kisebb, majd a nagyobb rendeket, és a püs­pökkel áldozópappá szenteltették őket. Az alapí­tólevél szerint a XIII. század első harmadában már az volt az exemptiót élvező apátságban a gyakor­lat, hogy az apátot magát vagy az esztergomi ér­sek vagy bármely más püspök iktatta be méltóságá­ba, s ugyancsak az apát választotta ki azt a püspö­köt, aki a szerzeteseknek a kisebb és nagyobb ren­deket feladta. A Regula 62. fejezete szerint az ál­dozópap szerzetesek a dékánok és perjelek állásá­nak megfelelő, tehát rangban elől, az apát után kö­vetkező helyet kell biztosítani a kolostor közösségé­ben, mindazonáltal érvényesülni kell a belépés sze­rint őket megillető sorrendnek is. A Regula iránt teljes engedelmességgel tartoznak. Többnyire a dékán és az őrszerzetes, a két leg­fontosabb tisztség betöltője írta nevét az oklevelek­re, illetve ezek nevét írták oda, mint jelenlevő ta­núkét. Ebből az következik, hogy a monostor életé­ben is övék volt a legfontosabb munkakör, már ami a monostornak a külső világ felé irányuló tevékeny­ségét illeti. Custosról, őrszerzetesről a Regula még nem be­szél. Ezt a tisztséget a rend későbbi hittérítő és egy­házszervező tevékenysége alakította ki. Az őrszer­zetes kezdetben a monostori és a hozzá közelebb álló templom felügyelője volt, az oltárok legfőbb gondozója, javadalmaik és a sekrestye felszerelésci­nek, javadalmainak gondozója. Később, mikor az apátságok - így a pécsváradi is - exemptiójukat ki­vívták és egyházszervezésben vállalt munkájuk so­rán plébániákat kezdtek átvenni saját kezelésükbe, és alapítottak is plébániákat, az őrszerzetesre szál­lott a plébániák felügyeleti hatásköre is. Lehetsé­ges, hogy a custos a plébániák anyagi ügyeivel is törődött az egyházi felügyeleten kívül. Az előbbi táblázat is érzékelteti, hogy az őrszer­zetes igen fontos, felelősségteljes bizalmi állást töl­tött be. Bonifác húsz évnél tovább volt őrszerzetes, Hermann pedig, aki 1299-ben bukkan fel c tisztség­ben, kevéssel utóbb apát lett. Nyilván a kiválóbb rendtagokat bízták meg a custos feladatkörével. A XI-XIII. században gazdag egyházi felszerelés ál­lott már a custos kezelésében. Az alapítólevél felso­rolja a sekrestye és a kincstár tárgyait: 29 casula, 14 dalmatika, 18 tunika, 60 cappa, 27 oltártakaró, 29 mantilla, 4 templomi tróntakaró, 50 alba, 22 kám­zsa, 10 oltárfüggöny, 15 egyéb függöny, 10 szőnyeg az oltárok elé, 9 kereszt, 7 misekönyv, 5 hordozható oltár, 4 tömjéntartó, 6 kandeláber, 11 kehely, 12 kézmosótál, 4 tömjénező, 4 ámpolna, 3 ezüstszek­rényke, stólák stb. Gerevich Tibor szerint ezek mind ezüst és aranyozott műtárgyak. A ruhák és egyéb textíliák selyemből készített, gazdagon hímzett, dí­szített darabok voltak. Nagy értéket jelenthetett a 7 misekönyv, hiszen elkészítésük, díszítésük egész vagyonba került, még ha a kolostorban készültek is, különösen az olyan bonyolult összetételű könyvek, mint a misekönyvek. Rendkívüli gazdagságot látunk e téren is: 2 kötetben megvolt a teljes Szentírás, an­nak valószínűleg Alcuin bencés szerzetestől átdolgo­zott kritikai szövege, mely Nagy Károly óta terjedt el Európában, a bencés kolostorokban. Volt 4 Noctur­nale, azaz breviárium, amely a mai breviárium offici­num nocturnumnak nevezett részét és leckéket tartal­mazott. Az úgynevezett Antiphonariumból 5 példány is akadt a könyvek sorában. Ez az énekes misékhez előírt antifonákat adta az egész esztendőre és így a plenariumnak nevezett misekönyv kiegészítésére szolgált. Volt két lectionarium, zsolozsmázáshoz hasz­nált olvasmánykönyv az evangéliumból vett rész­letekkel, 6 további Missale, azaz misekönyv ké­zi használatra, talán utazásokhoz, 4 Psalterium, azaz zsoltároskönyv, 5 Graduale, azaz responsoriumos könyv, 2 példány Szt. Benedek Regulájából, 2 kc­resztelési szertartáskönyv, 2 Glossarium és a Ho­rni 1 iáknak egy könyve, mindkettő példabeszéd- és prédikációgyűjtemény. A beszéd gyűjteményben 40 beszéd volt, valószínűleg még a Paulus Diaconus­féle gyűjtemény, melyet csak Nagy Károly kora óta használtak a bencések. Összesen 42 kötet egyházi mű. Az egyházi felszereléseknek ez az Árpád-kori gazdagsága bámulatos, melynek ekkori felsorolásán kívül semmi emléke nem maradt. Hogy egy részü­ket a könyveknek a monostor szerzetesei készítet­ték, azt abból a már említett jelenségből állapíthat­juk meg, hogy a XIII. század közepén készült hite­lcshelyi iratokon gyakorlott kezek munkája észlel­hető. Minthogy már kezdettől számos falu szolgálóné­pe adózott munkaerejével, gabonával, borral, gyü­mölccsel, hallal, állatokkal és állati termékekkel a monostornak, a szerzetesek nem kényszerültek ar­ra, hogy maguk végezzenek termelőmunkát. Gazda­sági tevékenységük lényegében a járandóságok nyil­vántartásában és beszedésében állott. Termelőmun­kát végző bencésekről külföldi vonatkozásban is csak szegény monostorokkal kapcsolatban hallunk. A szerzetesek közül a földesúri hatalmat kezében tartó apát és a cellarius foglalkoztak közvetlenül az uradalommal. Az apát a termelőmunkát végző szol­ganépek uraként, a cellarius a monostor pincéinek tárházainak vezetőjeként foglalkozott a gazdálko­dással. Fizikai munkát végző szerzetesekről - frá­terekről, valószínűleg laikus testvérekről - a XIII. század eleji interpolált alapítólevélben olvasunk. Ezeknek külön műhelyeik voltak a monostorban, s így nem annyira a földművelés, mint inkább a kéz­művesség körébe sorolható munkájuk. Hogy mióta állottak fenn ezek a monostori műhelyek, nem tud­juk.' 17 07 SÖRÖS-ERDÉLYI I. 482-83; ÉRDŰJHELYI 1903. 4-5-

Next

/
Thumbnails
Contents