Sarosácz György: A mohácsi kerámia és története (Dunántúli Dolgozatok 6. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 6. Pécs, 1965)

I. Előszó

I. ELŐSZÓ 1965-ben a Baranya megyei Regionális Atlas/ adatgyűjtései során a mohácsi sokác és szerb padlások tetőszerkezetének vizsgálata során arra lettem figyelmes, hogy a mohácsi korsós és fazekas központ anyagát csaknem teljes egészében fel lehet gyűjteni. Kérésünkre a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a múzeum támogatása címén, a kerámia gyűjtemény létrehozásához 1965-ben 15000,- Ft-tal járult hozzá. A gyűjtést kiterjesztettem a sokác, a magyar és a német lakta negyedekre. Az edények zöme a sokác házak padlásairól került elő. Kísérletet tettem Mohács térségének sokác, német és magyar anyagának a felgyűjtésérc is. A gyűjtés sikeres volt. Az elmúlt évek költségvetése azonban nem tette lehetővé, hogy a gyűjtést a korsósok és a fazekasok kereskedelmi útvonalait követve folytassam. A begyűjtött tárgyak száma: 1081 db. Ebből: nagykorsó 21, korsó 88, kiskorsó 45, szélcsszájú kanta 40, mozsár 36, kiöntőcsöves butykoskorsó 12, nagykanta 28, kiöntőcsöves kanta 11, tál (különböző méretűek) 141, tányér 128, vizes és orros kancsó 31, kulacs 8, bokály 20, köcsög 56, lábas 12, nagyfazék 22, fazék 80, kisfazék 27, szélesfenekű fazék 35, kalácssütő 16, szűrőtál 22, fedő 28, sütőharang 1, kályhafiók, kályhapárkány 90, egyéb tárgyak és edények száma 84 db. A múzeumnak 1965-ig 266 db cserép tárgya volt. Ma 1347 db. A monografikus gyűjtésnek az volt a célja, hogy a széles közönségnek bemutassa a mohácsi fekete, a mázas, a tűzálló edények és kályhák gazdag változatait - tegye lehetővé a mesterek számára a formák és motívumok tanulmányozását, gazdagítsa a múzeum gyűjteményét. A tárgyak azonosítását a feljegyzett adatokon kívül a mesterek bevonásával végeztük el. A felgyüjtést és a feldolgozást az a tény is sürgeti, hogy a mesterek sokasága ellenére a mohácsi korsós és fazekas központról mindeddig az utalásokon kívül sokoldalúan elemző cikk nem jelent meg. A helyi jelentőségen túl a feldolgozást a balkáni kapcsolatok teszik szükségessé, amelyben Mohács a maga több nemzetiségű lakosságával összekötő kapocsként működött közre. A különböző formák és motívumok közvetítésén kívül az ízlésváltozás tanulmányozását is lehetővé teszi. Kísérletet teszünk a 250 éves írásos múlttal rendelkező agyagipari központ történetének a megírására, melyet a mesterek és az adatközlők egészítettek ki. Fáradozásukért ezúttal mondok köszönetet mindazoknak, akik e történet megírásához és megjelentetéséhez segítséget nyújtottak. Mohács, T969. december 28. A szerző