Sarosácz György: A mohácsi kerámia és története (Dunántúli Dolgozatok 6. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 6. Pécs, 1965)
V. A korsós és a fazekasáru értékesítése
szünetelt. Az edények szállítását az áru egyharmadáért vállalták. Egy-egy út alkalmával a kocsis magának és a lovainak köteles volt két napra való élelmet vinni. A többi napok költségét az edényekből közösen fizették. A kocsi megrakása mindig a mester munkája volt. A felrakás előtt egy nagy köteg hosszú fűzvesszőt hozott a Duna árterületéről. A kocsihoz és a saráglyához deszkamagasítót használtak, hogy több áru férjen cl. Az edények közé szénát raktak, hogy el ne törjenek. Alul a nagy edényeket, fölül a kisebbeket, közéje apróbb tárgyakat tettek. A kocsi tetejét szénával letakarták, majd két oldalába és saráglyába tűzött fűzfavesszővel leborították és vékony kötéllel átkötötték. Az edények berakását a saráglyánál kezdték, az eladást pedig mindig elől. Ahogy fogyott az edény, a szénát úgy etették fel az állattal. A korsós- és fazekasárut búzáért, rozsért és árpáért cserélték. A korsósok mértékegysége nyolcada és egy kézikosár volt. 10 literen felüli aratókorsóért a nyolcadát háromszor, a hatliteresért egyszer, vag) másfélszer, háromliteresért 4-5 kg tartalmú kosarat kétszer töltöttek meg. A tányért háromszor púpozva, nagy levescstálat háromszor, kis garasostálat kétszer, fazekat kétszer, vagy háromszor, kancsót négyszer, kantát kétszer vagy két és félszer öntötték tele. Ha összejött néhány zsák gabona, azt ismert gazdánál, vagy kocsmánál lerakták, hogy több hely legyen a kocsin. Hazafelé jövet a gabonát összeszedték. Az eladást a mester rendszerint a feleségére bízta, mert a szezon időben ez nagy kiesést jelentett. A faluzás néha eltartott 10-14 na PÍg IS- Az éjszakát mindig megszokott faluban - kocsmában, vagy valamelyik háznál töltötték. Néha csak lovakat kötöttek be, ők maguk a kocsin aludtak. A legtöbb parasztháznál annyira ismerték őket, hogy számukra a főzést is lehetővé tették. A szállást edényben fizették. Faluzni csak addig jártak, míg a szükséges évi kenyérgabonájukat össze nem szedték - vagy ha sok volt az árukészletük. Voltak évek, amikor háromszor is fordultak. Minden mesternek megszokott útvonala volt. Útjuk délszláv települések felé vezetett: Versend, Monyoród, Birján, Olasz, Lothárd, Szemelv, Pécsudvard, Pogány, Németi, Szaiánta, Kökény. A Dráva menti falvak: Drávasztára, Révfalu, Drávakercsztúr, Felsőszentmárton, Szentborbás, Lakócsa, Tótújfalu, Potony, Somogyban: Babócsa, Balhó, Heresznye, Vízvár, Bélavár, Háromfa, Tárány, Berzence. Nagykanizsán keresztül eljutottak: Belezna, Murakercsztúr, Fityeháza, Semjénháza, Tótszerdahely, Tótszentmárton, Pctrivente, stb. Megye déli községei: Boly, Siklós, Alsószcntmárton, Kásád (baranyaháromszögi sokác falvak). A faluzás másik útvonala Szlavóniába vezetett. A Drávát Eszéknél vagy Drávaszabolcsnál lépték át. Viljcvo, Csagyavica, Gornji Miholjac stb. Eszék és Gyakovó környéke. Eljutottak a Száva folyóig, ahol a szélesszájú korsót kedvelték a legjobban. Az 1920-as évek után a déli piac elvesztésével, faluzni Mohácstól északra járnak. Ütvonal iránya: Pécs-Kaposvár-Nagykanizsa, Kaposvár-V cszprém,
