Dankó Imre: A magyarhertelendi női fazekasság (Dunántúli Dolgozatok 5. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 5. Pécs, 1965)
gyarság a falu szegényebb részévé vált."" Ilyen körülmények között alakult ki vagy maradt fenn a •magyar lakosság körében a női fazekasság. Eredetére nézve pontos adatokkal nem rendelkezünk. Kérdés ugyanis, hogy előzőleg, az új faluhelyre való költözést megelőzően, a régi Hertelenden volt-e a fazekasság, illetőleg nőd fazekasság, vagy sem. iAz a kérdés, is joggal vetődhet fel, hogy kiktől tanulták, esetleg vették át a fazekasság ezen fajtáját. A régi faluhely forgalmas útvonal mellett volt, amelyen a XVI—XVII. században igen sck délszláv vándornépelem is megfordult. Több délszláv települési nyom is ismeretes a. regi faluhely szomszédságában' 1 '. Feltehető, hogy ezektől vették át a magyarihertelendiek a női fazekasságot. Erre enged következtetni az is, hogy a magyarhertelendi bugyogós korsóhoz nagyon hasonló dőri korsók egy bizonyos fajtáját rác korsónak is nevezik 22 . De tekintettel arra, hegy a női fazekasság több olyan helyen is fennmaradt, ahol délszláv hatás nem jöhet szóba, arra is gondolnunk kell, hogy esetleg egy ősi, a kezdetleges körülmények, az elszigeteltség következtében megmaradt ősi magyar jelenséggel van dolgunk. Az eredet kérdésénél lényegesebb azonban az, hogy a fazekasságot, a női cser epedén ykészítést a falu magyar lakossága, az általános fejlődési szinttől lemaradt lakossága folytatta. Különben Thomaier Ignác plébános tájékoztatása idevonatkozóan is értékes felvilágosítással szolgál. »Ez így lévén, gondolhatná talán valaki, hogy e' különös keresetmód vagyonosítja a'népet: pedig nincs úgy. Marhátlan háznál az említett mesterséget a' föld és fáhordás miatt haszonnal nem gyakorolhatni. Kell továbbá marha mellé, aztán a' föld' törésére és az edény' égetésére férficseléd. És e' munkát megszokott fejérnép nyáron át természetesen inkább a' hüsön korongja mellett ül, mintsem a' mezőn izzadjon. Az elkészült és a' pécsi piaczen el nem kelt korsókat Baraaiya, Somogy és Tolnában kocsin széthordani, eleségért cseréni, e' mellett több napot a' legszorgosabb munka' idejében könnyen, .kényelmesen tölteni, — a' bővebb költség után egypár mérő n A község lakosságának nemzetiségi megoszlására a következő adatok világítanak rá : 1880 1890 1900 magyar 401 fő 61,1% 405 fő 57,8% 394 fő 52,4% német 252 fő 36,9% 291 fő 41,5% 315 fő 42.9% 21 Baranyai Tivadar: A rácok elterjedése és településformái Baranyában. Geographia Pannonica XLI. Pécs, 1940. Észak mecseki lejtővidék és a Hegyhát rác települései. 24—28. Hidas, Bikal, Hegyhátmaróc, Ráckozár, Nagyhajmás, Kisvaszar, Püspökszentlászló községekben volt némi rác elem. — Vö.: Baranyai Tivadar: Adatok a Baranya megyei rácok történetéhez. Dunántúli Szemle 1942. 5—6. számaiból különlenyomat: Dunántúli Szemle Könyvei 196. 192 —193. p. 2- Kresz Mária köszönettel vett tájékoztatása. rozsot, tengerit, zabot, tán egy-két font szállómat hazahozni, itthon addig széna, gabona takarítást elhanyagolni; ez a' híres hertelendi korsókészítés haszna, gyümölcse. Sajátja az ezzel foglalkozó családoknak a' nagyobb erőt követelő munkák kerülése, az egykét kila eleségred kilátás mellett és miatt földjeik és rétjeik' fölüleces, tökéletlen megmunkálása és az — elkolduscdás. Tekintse meg bárki a' hertelendiek' életmódját, és látni fogja, hogy .a' kcrsócsinálók. a helységben az első — koldusok; pedig vámteher nem nyomván őket, fájdalom, még a' védegylettől sem várhatják gyártmányuk utáni iboldogulásukat.« 23 Ebben a vélekedésben /nyilvánvalóan a község német lakosainak a véleménye is tükröződik a magyar lakosokról, a korsócsinálókról. Érthetően magyarázza azt a tényt is, hogy Hertelend mai lakosad szégyenkezve •emlékeznek fazekas őseikre és azt a keveset is alig hajlandók róluk elárulni, amit tudnak. Adatközlőim igen keveset tudtak mondani a körülbelül 1870—80 táján, tehát közel egy évszázada, megszűnt magyarhertelendi női fazekasságról. Több adatközlő elszórt, apró megjegyzéseit összeállítva, egymással kipótolva nagy vonalakban mégis rekonstruálható az egykori magyarhertelendi női fazekasság. Az így nyert kép érdekessége az, hogy szinte teljesen azonos a Thomaier Ignác feljegyzésében foglaltakkal 2 ''. Fazekassággal csak a magyar családok asszonyai, lányai foglalkoztak. Iparosok a szó mai érteiméiben nem voltak, az edónykészítést nem hivatásszerűen, foglalkozásként, hanem ház körüli munkaként, az erdőilés, állattartás, a kevés földművelés mellett folytatták. Beszédesen árulkodik erről az 1828. évi regnioolaris ccnscriptlo, amely szerint Magyarhertelenden 188 18—60 éves lakos (nős és nőtlen) élt éspedig: »58 coloni, 5 dnquillini, 14 fratnes, 13 filii, 5 filiae, 1 opifdces.« Erről az egy »opifices«-ről az összeírás más részeiből tudjuk, hogy molnár volt. A faluban »63 domus a quibus Census solvitur« van, a censust nem fizető bíróval együtt 64 család a következő: Tassy György, Tassy János, Tassy József, Tassy Imre, Tassy Mihály, Csiike Mihály, Vetzl József, Bodor, Ádám, Tarr Imre, öreg Tarr János, Tassy József, Tarr Mihály, Tót János, Tót Mihály, Öreg Tóth József, Laisz János, Tót József, Tót Márton, Jutái László, Füke János, Müller Jakab, Tarr István, Tarr András, Zak Mi23 Haas id. m. 73. -'' Thomaier Ignác 1834—1847 között volt magyarhertelendi plébános. Vö.: J. Brüsztle: Recensio univers! cleri diocensis Quinque-Ecclesiae. 1879. 41—48. — Számottevőbb adatközlőim a következők voltak: özv. Brausz Antalné 77, özv. Gyenis Mihályné 86, özvegy Hernesz Józsefné 91, Deli Jánosné 57, Schwamm Anna 70, özv. Lajos Józsefné 72, Medgyesi Antalné 63, özv. Szenté Józsefné 74 éves magyarhertelendi lakosok.
