Dankó Imre: A magyarhertelendi női fazekasság (Dunántúli Dolgozatok 5. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 5. Pécs, 1965)

ezen vidéíten használják a horho nevet, — a szó a »hertelen«-ből látszik származónak, mely ép úgy Sébes s más ily nemű szó s név, az ött folyó és hirtelenül megáradó patakra vonatkozik. 1539-oen a község a pécsi káptalan birtokának jegyeztetik. Az 1561-iki váradó ívekben jobbágytelkeik után 50 dénárt fizettek, s malma 1 frtot adózott, szinte 1561-ben Barátúrnál együtt van említve. Tóth Péter bíró bevallása szerint 12 frt váraid ót fizettek 1558-ban a királyi difcát 4 porta után. A török hódoltság után a hely teljesen elhagyatottnak mutatkozik. 1714-ben a pécsi zsinatban arról említés nincsen. Régi helyét a falu, midőn 1738-ban újra népesülni kezdett megtartotta, ez a Barátúr és Oroszló közötti úton volt, és Puszta Hertelendnek hivatott, mert előbb puszta volt egészen. így maradt 1759-ig. Ekkor Sveviaból mérnetek költözködvén be, ezektől való idegenkedés okozta, hogy a magyarok elhagyták e helyet (melynek Kis Herielend lett neve) s bellebb vonulva a rengetegbe, mely 1526 óta a vidéken keletkezett, új falut alapítottak, mely Nagy vagy Magyar Hertelend nevet nyert*.

18 Eszerint csak 1738-ban települt újjá a régi helyén. Ez a régi faluhely kedvező földrajza körülményekkel rendelkezett. Az 1719. évi összeírás, mely puszta helyként írta le, híven számot adott erről: »Jelenleg puszta. Szántóföldje nincs. Telekszámot nem lehet meghatározni. Emberemlékezet óta lakatlan. Rétje 6 kaszás, cenzusa 2 frt. Makkoserdeje termés idején 100 db sertést tud eltartani. Cenzusa 12 Ft. 50 dénár. Malicmhely van. Szőlőhegy nincs. Bőven található fenyőfa, melyet a szigetvári, pécsi és a szomszéd helybeli 1K Németh Béla: Baranya vármegye helynevei. Kézirat a Pécsi Állami Levéltárban. II. kötet 499. pont, — Hódoltságkori viszonyai felől eléggé jól vagyunk tájékozódva: 1542-ben a pécsi káptalan birtokaként 7 portával, 1 bíróval és 2 szegénnyel tartották nyilván (OL. Conscr. Die. 1542.) 1554-ben már a szentmártoni nahie fejadódefterében szerepel 7 házzal. Lakossága magyar (Velics—

Kammerer: Magyarországi török defterek. II. 165.). Ez azonban a mai Szentmárton puszta közelében lévő Horváthertelend lehet, mert ugyanebben az évben egy másik defter a szászi (Szászvár) nahijében lévő Hertelen falu 10 adózóját (és a nem jelölt bírót) sorolja föl: Fodor Tamás, Gál Pétre, Szakatoz Balázs, Dalkocs Lukács, Gyóta Benedik, Dákó András, Dákó Lőrinc, Csóka Tomás, Rege István, Kozma Gergel és Szenté Benedik személyében (Káldy—Nagy Gyula: Baranya megye XVI. századi török adóösszeírásai. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 103. Bp. 1960. 61.). 1559-ben egy tizedjegyzék a pécsi káptalan birtokának tünteti föl és Barátúrral együtt 5 portányinak állítja (Josephus, Koller: História episcopatus Quincque Ecclesiarum. Posoníi. VI. 59.). Ugyanez a helyzet 1564-ben is (J., Koller id. m. 221.). Egy évvel később már, mint a mohácsi szandzsákhoz tartozó puszta helyet említi az egyik defter, amiben nincsen ház. adót nem fizet (Velics—

Kammerer id. m. I. 184.). Ugyanezt mondja egy későbbi defter is 1582— 83-ból (Uo. 343.). lakosság tetszés szerint vághatnak, szállíthatnak eladás céljából. Ha jó felügyelet alatt állna a puszta, könnyen lehetne évi 30 ft. jövedelmet remélni. Összes jövedelem 44 Ft. 50 denar«.

19 Tárgyunk szempontjából is igen fontos körülmény, hogy a faluhelyet megülő, bizonyára nagyrészt .vissza telep ülő magyar lakosság 1759-ben, amikor kitelepült a faluból, kedvezőtlenebb viszonyok közé került. A mai failu helye és környéke a XVIII. század második felében valóságos őserdő volt, elvadult vidék, ahol nagyon nehéz volt megtelepülni. Utak messze elkerülték, nagy szélességben erdők, bozótok vették körül. A földművelés igen kis területre, a falu közvetlen környékére szorítkozott és a helyi szükségletet is nehezen termelte meg. Az irtásokkal se menteik sokra, mert a 'talaj alig volt alkalmas — ma is rcssz szántóterület — földműveskultúra kifejlesztéséire. Nemcsak köves, szakadékokkal, vízmosásokkal teli, hanem agyagos is. Az irtásokról az esők a vékony termőréteget hamairosan lemosták, ugyanúgy, mint manapság is. Ugyanakkor az állattartás is nagy nehézségekbe ütközött. Sok volt a kártékony vad, a makkoló kondákat, legelő nyájakat igen nehéz volt tőlük megoltalmazni. Maradt tehát megélhetési forrásnak az erdő. Nagy iramban kezdték el kiirtani. A jobb minőségű fát épületfaként távoli piachelyeken értékesítették, a rosszabból pedig faszenet és hamuzsírt készítettek. A faszenet és hamuzsírt aztán ismét távoli helyeken adták el. Tekintve azonban a falu közlekedési viszonyait, az igásállat hiányát, a fa- és a fatermékek értékesítése szintén nagy nehézségekbe ütközött és igen kis haszonnal járt. Magyarhertelend sok dolgú szegény falu maradt. Minthogy a környék faluhelyeit, falvait különböző kedvezményekben részesített német telepesek szállták meg, el is szigetelődött. Elszigeteltségükben az elszegényedés fokozódott; a falu, amely kevéssel előbb dacosan a németek elől való kitelepülést választotta., hanyatlani kezdett. Elszegényedésüknek, hanyatlásuknak jele, hogy a XVIII—XIX. század fordulóján a környező falvakból németek települtek be a faluba. A németek száma aztán fokozatosan nőtt és lassan megszerezték a falu gazdasági vezetését és a mindmáig többségben maradt ma19 OL. U. et C. Fasc. 38. No. 78. Fol. 453. — Későbbi fejlődését a következő adatok érzékeltetik: 1828-ban 85 ház és 591 lakos volt a faluban (Ludovicus, Nagy: Notitiae politico-geographico-statisticae inelyti regni Hungáriáé partium — que eidem adnexarum. Budae, 1828. I. 51.). 1834-ből — nyilván tévesen — 941 lakóját említi Hölbling (Miksa: Baranya vármegyének orvosi helyirata. Pécs, 1845. 54.). 1851-ben, amikor határa 2139 hold, amelyből úrbéri beltelek 78, szántó 1050, rét 326, legelő 91, szőlő 81, urasági bel telek 12, szántó 91. rét 5, erdő 401 hold; lakosainak száma 555 fő (Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára II. Pest 1851, 104.).