Andrásfalvy Bertalan: A sárköziek gondolkodása a XVIII. és XIX. században (Dunántúli Dolgozatok 3. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 3. Pécs, )

A Sárköz gazdálkodása

levő lovak átlagos számát 6—16-ra becsüljük. Ismerünk egy két családi hagyományt és feljegyzést, miszerint ennél jóval több is volt. (Petőcz Székiéknek őcsényben 1870 körül 17, a decsi Mojzeséknek 24). Egy 1849-es iratból, melyet ellopott lovak ügyében készítettek, említenek tulajdonjegyeket. „. . . ló, Bal farán P. I. Billog, bal füle jeles. Monyos csikó — jegytelen, bal czombján T Billog. Herélt negyedfű, jegytelen, jobb czombján DJ Billeg"

128 A lovak füljegyeiről ma már semmit sem tudunk, a szőrbélyeg ma is használatos. A padlásokon most is találhatunk hosszúnyclű .,billegező vasakat", melyekkel a lovakat megsütötték. Akiknek „csak" 6—8 lovuk volt, vagy őrzésükre senki sem akadt a családon belül, azok állataikat a közös ménesbe verték. A tehetősebbeknek saját kisebb falkájuk volt, esetleg egy-két rokon családnak együtt, saját „monyassal" (csődör). A falka egy idősebb kanca vagy a monyas vezetésével mindig együtt járt így, azokat az őszi betakarítás után, mikor már kárba nem mehettek, nem is kellett őrizniök. Azok időnként maguk is megtértek. „Hallottam apámtól, hogy volt egy Fecske nevű öreg lovunk. Ez vezette a többit. Egy este hazajött a faluba, vele az egész társaság (a falka). Érözhette, mert az éjjel megcsikózott, és reggelre már el is ment a többivel."

129 Ha közben szükségük lett egy-egy lóra, bizony néha napokig is kereshették azokat a bozótos réteken. Többször előfordult az, amiről először egy 1765-ös keltezésű panaszlevélben olvashatunk. „Varga András midőn robotra parancsoltatott volna, lovaira nem akadott elszöktenek és azon napon robotra nem mehetett."

130 A szaporításra hagyott lovakat nem igázták és lehetőleg meg sem fogták. Volt kanca, aki 7—8 csikót is vetett már, de kantár még egyszer sem volt a fejében. A fiatal állatokat teljes kifejlődésükig kímélték. Csak a kocsizó igás lovakat patkolták meg. Nyomtatáshoz vagy hátaláshoz patkolatlan lovakat használtak, s a szilaj, esztendőn át be nem fogott lovakat általában csak erre az alkalomra fogták ki a falkából vagy ménesből. E lovak kifogása vagy kiszakítása nem volt gyerekjáték, gyakran csak a pásztorok segítségével sikerülhetett. „Mojzes Pétörnek 25 lova volt, mikor akart befogni, azt fogta be, amelyiket meg tudott fogni. Olyanok voltak mint a vadállatok.. ."

131 Fiatal állatok kiszakítása gyakran bajjal is járt. Ha a tulajdonos keze alatt múlt ki, az ő baja volt s erről feljegyzésünk nincsen, de ha másétól, úgy abból kártérítési per lett, és ennek köszönhetünk néhány idevonatkozó feljegyzést. 1830ban panaszt tesz Gamos Pál „hogy ménesen levő lováról harangját levették és miatta jószágát nagyon megzaklatták. Mivel a csikósoknak ezen tettét nem szenvedhette elő hivatta Bor Mihály bojtárt. Ez bevallotta, hogy erről és még más lovakról Kalotsai István ingerlésére vette le a harangot. Ezt Kalotsai István is elismerte, hogy nála van a harang lakatjával."

132 Ezért a felbujtó 12 pálcát, a bojtár 6 korbácsütést kapott. Ugyanebben az évben kelt Döme János panasza, „hogy augusztus 12-én híre és tudta nélkül Széli Ferenc a ménesbe maga gyanánt szűrkötéllel Farkas Mihály csikósbojtárral háromesztendős kanca csikaját megfogatta, azonban a szűrkötél végét Széli Ferenc megtartás végett megfogván a csikót földhöz vágták, ki miatt meg döglött.. ." A bujtárt a bíró felmenti, mert „neki kötelessége a lovak kifogásában segédkezni". Széli Ferencet azonban 60 Forint kártérítésre kötelezik. A szilaj állat felkantározását másképpen elvégezni nem tudták, ezért földhöz akarták vágni. Ezt azonban a csikó nyakába vetett szűrkötéllel, nem annak rendje és módja szerint, hanem csak hevenyészve végezték el, mibe az állat beledöglött. A kifogás nehéz művelete után a szilaj lovat be is kellett törni ahhoz, hogy használhassák is. 1822-ben „Bognár György jelenti panaszképpen, hogy a múlt ősszel Bogár Péter egy lovát megfogván a tanúk bizonysága szerint a puha szántáson keményen megnyargalván minekutána arról leszállott alatta már tovább nem mehetvén azt agybafőbe verte." Ez a ló is belepusztult a kemény betörésbe, s ezért 40 Forint kártérítést követeltek.

133 Nem véletlen, hogy hasonló esetek többnyire nyomtatás idejére estek. A nyomtatás idejére mindenki igyekezett minél több patkolatlan lovat összeszedni. Különösebben idomítani nem volt szükséges, zablát sem kellett a szájába rakni és tanult idősebb nyomtató lovak közé kötve járathatták, szerszám vagy hám szőrén nyomot sem hagyott, nyomtatás után visszaeresztette és a ló tulajdonosa talán meg sem tudta sohasem. Ha közben azonban a gazdája is kereste a csikót s azt ilyen híre nélkül való kifogása miatt nem használhatta, kárt szenvedett s ennek megtérítését követelte. Ha a ló megdöglött a kölcsönvevő kezén, úgy a kártérítésen felül a lóra eső nyomtatórészt is követelhette, amit a ló munkájával keresett. Ilyen esetek közül kettőt idézünk. 1840 körül Benedek Péter panaszt tesz a bírónál, hogy a nyomtatás idején elveszett a lova. Keresték a pásztorral, de kiderült, hogy azt maga a pásztor adta ki a kajmádi csárdásnak, aki azzal három hétig nyomtatott. A pásztornak kell megadni a 2 kila búzát szemül.

134 Kenyeres Sámuel Széli M. János számára bizonyos ideig egy pár lovat adott, hogy „hasznával élhessen". A nyomtatás után többször kérte, hogy „adja kezére", de nem kapta s egy lova meg is döglött. A feljegyzés szerint kéri a ló árát és a lórészt, vagyis amit a ló nyomtatásával keresett.

135 A ló bejelentés nélkül való kölcsönvétele nyilván összefüggött azzal, hogy a lovak nagy részét munkaállatként esztendőn keresztül nem vették igénybe. Akinek pedig lóra volt szüksége, hiába kért valakitől előre, nem lehetett bizonyos abban, hogy éppen azt a lovat olyan hamar meg is találja és ki is tudja fogni. Igen hasonlított a lovak kölcsönvétele a csónak használatbavételének szokásához. Rövidebb időre az elmúlt években is kérdezés nélkül eloldották a csónakokat és használták ott ahol éppen szükségük volt rá, de használat után vissza kellett azt tegyék a helyére. Lopásról csak akkor van szó, ha ezt elmulasztják, a csónakot szántszándékkal elrejtik és tulajdonjegyét illetve ismertetőjelét, a burkonyfáját megsemmisítik vagy megváltoztatják. De ha a kölcsönvétel ideje alatt a tulajdonosnak is szüksége van a csónakra s azt nem találja s ezért kárt szenved, kártérítést követelhet. Ha pedig az eltűnt csónak keresésére kell menjen, úgy a kereséssel töltött napok napszámbérét is követelheti a kclcsönvevőtől.

136