Sződy Szilárd: Pécs-Baranya felszabadulása a korabeli napilapok tükrében (Dunántúli Dolgozatok 2. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 2. Pécs, 1965)

és teszi egyáltalán jogosulttá. 1945 nyarától kezdve már nem az antifasiszta harc határozza meg az osztályerők csoportosulását hazánkban, az antagonisztikus osztályokat összetartó fő feladat tehát ekkor kerül le a napirendről, helyette előtérbe kerül az, amit talán így fogalmazhatnánk meg: a tőke és a munka közötti harc, illetve ellentmondás. A nagybirtokrendszer megszüntetésével az ellentmondások egy újabb csoportja oldódott meg, azaz, a népi demokratikus forradalom demokratikus szakasza kezd a vége felé közeledni, egyre jobban és jobban szövődik át a szocialista szakaszra jellemző mozzanatokkal. Ez nem jelenti azt, hogy minden demokratikus feladat megoldódott a népi demokratikus forradalom demokratikus szakaszában, az történelmi tény, hogy a demokratikus feladatok egy részét a szocialista forradalom oldja meg. A lényeges az, hogy a fő demokratikus feladatok megoldódtak. 1945 nyarától kezdve más ellentmondások feszítik a társadalmat, mint addig, elkezdődik a „ki kit győz le" folyamat. Ez a kérdés teljes súlyában lemérhető megyénkben is. Mi itt a lényeg? 1945 nyarától — de néhány aspektusban korábban is — (lásd Új Dunántúl, április és jobban kivehetően június-szeptember, Dunántúli Népszava, július-szeptember) következett be az a helyzet, hogy a burzsoázia németellenes szárnya, amely eddig az időpontig bizonyos kérdésekben — a nemzeti függetlenség és a hitleri Németország elleni harcban — hajlandó volt együtt menni a munkásosztállyal és a parasztsággal, szembefordul korábbi szövetségeseivel. Összefogott az eredetileg a koalíción kívül álló nagybirtokos, nagytőkés reakcióval, mert érdekei a forradalom megállítását követelték. A felszabadulás után létrejött új hatalom lényegét tekintve ideiglenes forradalmi hatalom volt, amely nem állhatott fenn tartósan. 1945 nyarától indult meg ténylegesen a harc a teljes hatalom birtoklásáért a munkásosztály és a burzsoázia között. A fő kérdés: merre haladjon az ország? Előre a szocializmus felé, vagy vissza, a burzsoázia hatalmának valamiféle restaurációja felé? Amíg a földosztás például csak a koalíción kívül álló osztályokat érinti érzékenyen, a hatalom kérdése elsősorban a koalíción belüli — tehát a közösen gyakorolt hatalomban részes — rétegeket és osztályokat is erősen érinti. A burzsoázia koalícióban levő képviselői keresik a kapcsolatot a burzsoázia — vagy mondjuk így: a reakció — e kérdésben érintett koalíción kívüli elemeivel. Nézzük meg most konkrétan, hogyan tükröződik ez a napilapok hasábjain. Az előbb említett folyamat természetesen az egész országra érvényes általános kép taglalása, minden pontját hiába is keresnénk megyénk történetében, de fő vonásait megtaláljuk a sajtóanyag tükrében is. Tekintsük először csak formailag. A folyamat szinte dátumszerűen olvasható le az Új Dunántúl fejlécéről: 1944. november 17— 1945. február 8.: Új Dunántúl, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja, szerkesztőbizottság: Perr Viktor, Független Kisgazda Párt, Dr. Boros István, Magyar Kommunista Párt, Pozsgay Gyula, Szociáldemokrata Párt. Február 8-án a szerkesztő bizottság névsora lekerül a lapról. 1945. augusztus 4-ig: a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja, 1945. augusztus 4—9-ig: demokratikus napilap, 1945. augusztus 19-től: a Magyar Kommunista Párt déldunántúli lapja. Közben július 22-én megindul a Szociáldemokrata Párt lapja a Dunántúli Népszava és — érdekes módon — csak augusztus 14-én a kisgazdapárt lapja: a Független Nép. De ennél sokkal jobban kiolvasható az Új Dunántúl tartalmából — később a két másik lapból is — a változás. 1945. január 31., Új Dunántúl: „Pártközi megegyezés a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt között", a főispán-beiktatással kapcsolatos megnyilatkozások — kommunista főispánról van szó — mindhárom párt részéről megnyugtatóan hatnak. (Új Dunántúl, február 18., március 8.) A MKP a KGP és a SZDP vezetőiről, nagygyűléseiről, pártéletéről szinte kínosan egyforma terjedelemben, egymás mellett, vagy után számol be a lap. Március 20.: „A Nemzeti Parasztpárt pécsi szervezete megkezdte működését" — Április 1.: „A földreform és a Magyar Kommunista Párt", „A földreform és a Kisgazda Párt". Április 24.: „A pécsi Nemzeti Bizottság" — ezt a cikket a kommunista párt adta le közlésre. Néhány idézet belőle :... A pécsi Nemzeti Bizottság nem áll feladata magaslatán. Ez a tény nagyon jól kiviláglik a reakció elleni harc eddig elért sivár eredményeiből... A demokrácia következő nagy harcosait tartalmazza a pécsi Nemzeti Bizottság: a Pécsi Est nevű hajdani uszítólap szerkesztőjét, az Imrédy Párt egy oszlopos tagját, a kultúrbund egy országgyűlési képviselőjét és — mindenek tetejébe — Sztójay főispánját ..." — a továbbiakban: a pécsi Nemzeti Bizottság tehát, nem felel meg a demokráciáért folyó harcnak. Követeli, hogy a reakciós tagokat hívják vissza. Május 16.: „A Polgári Demokrata Párt zászlóbontása". Szinte erre a hírre felelet az „Ál-demokrataság" című vezércikk (Új Dunántúl, június 2.): „.. .Pártok és pártemberek feledték a letűnt népellenes rendszer hatalmi árnyékában hűsölő semmittevésüket, ámbár magukat halkan — csendesen akkor is demokratáknak szerették nevezni. Semmi tanulságot nem vontak le a múltból, és különösen annak legutolsó véres napjaiból, hogy ennek a most végetért borzalmas háborúnak legfőbb tétje a demokrácia volt, és az ma is. A demokrácia, amit egyes pártok a nevükben hordanak. Sajnos csak a nevükben és nem a szívükben.... Pécsett is működik egy ,polgári demokrata párt' néven működő alakulat...". Á cikk további részében a szerző (m. j.) kiáll a valóban demokratikus pártok mellett, az áldemokraták ellen, világosan kifejtve, hogy a restauráció mellett áll az, aki a polgári demokrata párt vezetőinek szavaival és tetteivel ért egyet. Június 8-án jelenik meg ugyancsak az Üj Dunántúlban „A demokrácia jegyében" c. cikk. Idézzünk ebből minden kommentár