Bakay Kornél: Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéséhez. (Dunántúli Dolgozatok 1. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 1. Pécs, 1965)
részt mint a fejedelem testőrei, másrészt mint az új fejedelmi hadsereg szervezői tevékenykedtek. Az új, nehézlovas harcmodor elterjesztői tehát a Magyarországra beköltözött német lovagok voltak, 39 akik mileseikkel jöttek be az országba és „nyilvánvalóan a feudális földtulajdon, sőt a hűbéri adománybirtok követelésével léptek fel." 40 Az István király törvényeiben szereplő donum regis katonai jellegére már Váczy Péter felhívta a figyelmet. Tóth Zoltán helyesen emeli ki, hogy a királyi birtokadományozás a külföldi katona-réteg helyhez kötésére is szolgált. 41 Tehát a nyugatról bejött idegenek katonai szolgálataik fejében birtokot kaptak. Erre utal István I. 24. törvénycikke is, amely kimondja, hogy a jövevény (hospes) „táplálóját" (nutrior) mindaddig el nem hagyhatja, ameddig az a megállapodás szerint tisztességgel bánik vele. Minden valószínűség szerint itt a külföldi milesekről van szó. 42 Győrffy György szerint a fejedelmi ill. királyi testőrségben — a nyugati lovagokon kívül — jelentős számú orosz és varég katona is szolgált 43 . Ez teljesen valószínű, hiszen régészeti adatok is mutatnak erre (Benepuszta és talán Székesfehérvár-Rádiótelep. „A" sír). Ezek a X. század első felében elhunyt katonák feltehetően még oroszföldön jutottak értékes fegyverükhöz. De egyéb nemzetiségű elemekkel is számolnunk kell, mindenek előtt lengyelekkel. A X —XIII. századi lengyel-magyar viszony jellemzésére csak példaként említem meg, hogy egyrészt Boleslaw Ghrobry lengyel király 987 körül Géza fejedelem leányát, Juditot vette feleségül, akit ugyan később fiával (Besprim) együtt elűzött 44 , másrészt Vincentius Kadlubek krónikájából tudjuk, hogy I. Lesztkó (1195—1203) uralkodása idejében a halicsi helytartóknak magyar katonáik (eubagio = vazallus!) is voltak 45 . A rendkívül vegyes összetételű fejedelmi testőrségek gyakran változtattak helyet és gazdát, azt mondhatnók egyik udvarból mentek a másikba. Bár testőrségi funkciót töltöttek be, a fejedelmek állandó katonai kíséretétől alapvetően különböztek, mivel zsoldosok voltak. A történeti és régészeti adatok szerint úgy látszik, hogy Magyarországon szerepük lényegesen kisebb volt, mint BizáncbanKievben, vagy Lengyelországban. Nálunk a test, őrség magvát német lovagok és kíséretük alkották. Semmi alapunk sincs annak feltételezésére, hogy az összes magyarországi kétélű kardos sírt normannokhoz, vagy más idegen etnikumhoz kapcsoljuk. 40 Kétélű kardjaink között vannak északi eredetű példányok, de ezek kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatok eredményeképpen jutottak hazánkba, mint erre a későbbiek során igyekszünk rámutatni. (Kivételt képez az a fentebb említett két sír, mely a X. század elejére keltezendő.) Mi a magyarázata annak, hogy a magyar fejlődés részben eltér a szomszédos területek fejlődésétől? Az, hogy a dolgozat elején felvázolt nagy átalakulás kedvező külpolitikai légkörben zajlott le, vagyis Géza fejedelem egész erejét a központi hatalom kiépítésére fordíthatta, mivel külső támadások nem fenyegették az országot. (Bizánc erejét az arabok, oroszok és a bolgárok kötötték le, I. Ottó német császár figyelmét Itáliára összpontosította, később pedig a kiskorú II. Ottó idején a német birodalom átmenetileg meggyengült. Nincs is tudomásunk Géza fejedelem komolyabb külső hadjáratáról. 47 A tágabb értelemben vett katonai kíséret 48 tehát - a régészeti leletek tanúsága szerint - a szabad, de nem előkelő magyarokból szerveződött. Társadalmi helyzetükre nézve fontos következtetéseket tudunk levonni az Istvánkori viszonyok vizsgálata segítségével. Győrffy György bizonyította be, hogy I. István királyunk törvényeiben szereplő miles-réteg tagjait eredetileg jobbágynak (eubagio) nevezték s hogy ez a vegyes összetételű réteg már István uralkodása előtt, a nomád társadalomban is megvolt. 49 A társadalmi fejlődés szükségszerű velejárója volt a fentebb vázolt folyamat. A fejedelmi, később királyi tulajdonba jutó földek mennyisége egyre nőtt s így a hagyományos lótenyésztéssel foglalkozó szabad pásztor földtulajdonát egyre inkább az elnyelés réme fenyegette. Aki tehette katonai szolgálatra lépett és elszegődött a nemzetségfők vagy éppen a fejedelem mellé. „Feltehető, hogy ez a katonáskodó réteg úgy, mint régebben a törzsfők kíséretében, a fejedelem mellé állva is eltartást kapott." 50 István király törvényiből az is kiderül, hogy a katonai kíséret tagjai nem azonos társadalmi helyzetűek voltak. Pl. a feleségét megölő ispán (comes = kísérő, tehát maga is vazallus), 50 tinót, a vitéz (miles) 10 tinót, a népből való (vulgaris) 5 tinót köteles fizetni a meggyilkolt rokonainak. 51 Az igazi „kísérők" a comesek, de király fegyveres erejének zömét nem ők, hanem a miles névvel jelölt vitézek teszik. 52 Az írott történeti adatokból is azt látjuk, hogy a milesek zöme közrendű ember volt eredetileg. A fejedelem látja el őket ruhával, fegyverrel, élelemmel, majd idővel birtokadománnyal is. Ez azonban azt is jelenti, hogy a vitéz függ az urától, hűséggel tartozik neki. Váczy Péter határozottan különválasztja a harcosok két csoportját: egyesek az úr vagyonjogi hatalma alatt állottak és felfegyverezve is szolgák voltak. A másik — a nagyobb — rész szabad szerződés alapján állt szolgálatba. Erre mutat az is, hogy a seniorok elcsalogatták egymástól a vitézeket (milites). 53 A király katonái, milesei tehát szabad emberek voltak, akik szolgálataikért hűbéri jellegű birtokokat kaptak. István király fiához intézett Intelmeiben világosan megmondja; „Ex his vero neminem in servitutem redigas vei servum nomines. Ilii tibi militent, non serviant." 54 Ugyanitt olvashatjuk, hogy a királyi trón veszedelmére is lehetnek, tehát súlyuk elég nagy volt. Szociális hovatartozásukat illetően érdekes adatokat tartalmazznak korai okleveleink is, ezek száma azonban igen kicsi, mivel a tatárjárás előtti oklevelek nagyrésze elpusztult. 55 A mi szempontunkból lényegesnek látszik első hiteles, 1079-ből származó magánoklevelünk szövege, melyben az áll:
