Romsics Imre: Az Öreg-köröszt. Útmenti keresztek Homokmégyen. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 10. Kalocsa, 2007)

kötéllel, a szállási lakosok által oda ajánlva. A misézéshez (évenkint egyszer a beszentelés évfordulóján) szükségesekkel Homokmégyről láttatik е1Г A kápolna állaga gyorsan romlott. 1899. június 6-án kérte Rezsnyák János a sürgős javítás engedélyezését. 191 A felújítás részleteiről ezen a helyen fölösleges lenne értekezni, mégis megemlítünk egy eseményt, mely újólag is felhívja figyelmünket Rezsnyák János személyiségére, szociális érzékenységére. A három becsatolt árajánlat közül az érseki hatóság - Kikindai Aladár érsekuradalmi mérnök javaslatára - a Kirschner-féle - egyébként drágább - ajánlatot fogadta el. 192 A plébános, az utasítás ellenére annak a Baranyai Istvánnak adta ki a bádogozást, aki korábban levélben kereste meg: „...Becsületeségem és Katholicus önérzetem elég biztosítékot nyújt arra mint hét főből álló családnak gondol terhelt feje, hogy Főtisztelendő Esperes Plébános úr mint szegény apának kérvényét nem fogja mellőzni,," 193 Az érseki hatóság ekkorra már tudomásul vehette Rezsnyák János szegényeket pártoló magatartását, esetleg belefáradt az év elején lezárult, három évig tartó csatározásba - szintén halomi ügy kapcsán -, mert egyszerűen csak nyugtázta, hogy a plébános megszegte a kiadott rendeletet. Sőt, engedélyezte az így megtakarított pénz elköltését a kápolna tatarozására. 194 A kápolnában imádkoztak a halomiak, s ott tartotta a miséket a homokmégyi plébános, legtöbbször a káplán. Azokon az ünnepnapokon, melyeken sokan voltak, a kápolnával szemben lakó Cselik János kertjének végén, a kanális partján, faágakból épített lombsátor alá állítottak oltárt, s ott miséztek. 195 A kápolna beépült a népszokások vallásos eseményeinek a keretébe is. A nagycsütörtöki „Jézuskakeresés" alkalmával a kápolnában gyülekeztek. Onnan a fakereszthez, a Jánoska-hoz és a Högy-ön álló kereszthez vonultak, ahol elmondtak egy rózsafüzér tizedet, majd húsvéti énekeket énekeltek. Az előénekes vezetésével - a XX. század közepén Bekes Ferencné Tóth Julis volt az - visszavonultak a kápolnához, s ott fejeződött be az ájtatosság. 196 1938-1940 között építették föl a jelenleg is álló halomi iskolát, melyben egy kápolnát is berendeztek. Farkas István kápolnáját ebben az időszakban bontották le. Telkére helyezték el a gázcseretelepet. 191 KFL.I.l .b. - a Homokmégyi Plébánia Iratai (1899. június 6. 79/899 szám alatt) 192 KFL.I.l.b. - a Homokmégyi Plébánia Iratai (1899. július 15. 3741 szám alatt) 193 KFL.I.l .b. - a Homokmégyi Plébánia Iratai (1899. június 3. 106/892 szám alatt) 194 KFL.1.1 .b. - a Homokmégyi Plébánia Iratai (1899. augusztus 21.) 195 Tóth Albertné Vörösváczki Mária Magdolna, született 1920, Kiskecskemégy - saját gyűjtés: 2007. március 26. A XX. század elején Tóth Mihály volt a halomi előénekes. 196 Boromisza (Bicska) Istvánná Tóth (Bugyi) Borbála, született 1923, Halom - saját gyűjtés: 2007. augusztus 3. 55

Next

/
Thumbnails
Contents