Hála József – Romsics Imre szerk.: „A legnagyobb magyar geológus”. Szabó József emlékkönyv. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 8. Kalocsa, 2003.)
Papp Gábor–Buda György: Szabó József ásványtani oktatói és kutatói munkássága
Szabó József ásványtani oktatói és kutatói munkássága Munkássága a petrográfia ásványtani alapjainak megerősítése terén „Szabó főképp a vulkáni kőzetek leírásával szeret foglalkozni (...), kiváltképpen petrográfus, de nem a szó megszokott értelmében, amennyiben mindig hű a geológiához, és sohasem hagyja el azt az alapot, amely a petrográfiát szorosan a geológiához kapcsolja. " (SCHAFARZIK 1892) Szabó József igazán nagyot akkor alkotott, amikor ásványtani vizsgálatainak eredményeit kőzettani, geokémiai és földtani folyamatok értelmezésére használta fel. Felismerte azt, hogy alapos, precíz ásványhatározás nélkül a kőzettan tudományos szintű művelése nem lehetséges. Kutatásának egyik fő tárgya a magyarországi vulkánosság volt (1. erről részletesen SCHAFARZIK 1892, KOCH 1895, INKEY 1895, SZÁDECZKY-KARDOSS 1961). Vizsgálatainál felhasználta a kor legmodernebb módszereit, pl. a polarizációs mikroszkópot is. Felismerte, hogy a régebbi makroszkópos és kémiai alapokon nyugvó magmás kőzetrendszer nem kielégítő, és először a világon bevezette az ún. trachitoknak (ma andezit, dácit, riolit) az ásványtani összetételen alapuló, általa „természetes rendszernek" nevezett osztályozását. Rendszerét először a földpátok összetételére alapozta, később a színes elegyrészeket is figyelembe vette (PÓKAT. 2003). Ebben az időben már nagyon sokat tudtak a földpátokról. J. D. DANA (1854) könyvében a monoklin földpátok közül az ortoklász, a triklinek közül a plagioklászsor kristálymorfológiai, optikai és vegyi sajátosságait írta le. BUNSEN (1859, 1866) a földpátok főbb csoportjait lángfestéssel határozta meg (Na, K, Li). TSCHERMAK (1864) a földpátok három faját különböztette meg: káliföldpát, nátriumföldpát és kalciumföldpát, azonban „elméleti tisztaságú faj nincsen" (SZABÓ 1875), ezért Tschermak tíz tagból álló sorozatot állított fel (IV. táblázat). A lángkísérleti módszer „... Szabó József olyan mester, aki munkáihoz a szükséges szerszámokat maga találja fel. " (SCHAFARZIK 1892) Szabó József Bunsen módszerét továbbfejlesztve kidolgozott egy olvadási és lángfestési sajátságokon alapuló, meglehetősen pontos eljárást, mellyel a vizsgált földpátot Tschermak rendszerébe tudta beilleszteni. Módszerét két akadémiai előadásban (Az ásványok olvadásának új meghatározási módja, 1871. május 15., Egy új módszer a földpátok meghatározására kőzetekben, 1871. június 19.) és azok 1873-ban megjelent nyomtatott változataiban ismertette. A módszer lényege: a vizsgálathoz 1 mm átmérőjű ásványszemcse szükséges, amelyet 4x-es nagyítóval vizsgálunk meg. Meghatározzuk a fizikai sajátságokat (szín, hasadás, ikresedés stb.). Desztillált vízzel rávisszük az ásványt egy 3 cm hosszú, kb. 0,3 mm vastag, végén karikára görbített platinahuzalra, majd Bunsen-égő lángjába 45
