Hála József – Romsics Imre szerk.: „A legnagyobb magyar geológus”. Szabó József emlékkönyv. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 8. Kalocsa, 2003.)
Papp Gábor–Buda György: Szabó József ásványtani oktatói és kutatói munkássága
Szabó József ásványtani oktatói és kutatói munkássága Szabó József nemcsak a tárgyi, hanem a személyi feltételeket is igyekezett javítani. 1868-tól egy, 1885-től már két tanársegéd volt a tanszéken, és 1885-től Schmidt Sándor, a Magyar Nemzeti Múzeum Ásvány- és Őslénytárának mineralógusa mint magántanár oktatta a Szabó József tudományos érdeklődésétől távol álló krisztallográfiát. Schmidt később (1890-től) már nyilvános rendkívüli tanári címmel felruházva adta elő tárgyait. 1891 -tői csatlakozott a tanári testülethez Szádeczky Gyula, és magántanárként kőzettani és kőzetmikroszkópiai tárgyakat oktatott. A mineralógus „A mineralógia terén is élénk munkásságot fejtett ki, és becses új adatokkal gyarapította a természetrajz ezen ágát. " (INKEY1895) Szabó József tudományos pályakezdése különböző okok miatt meglehetősen hosszúra nyúlt. Csak 27 évesen került „az akadémiai szférába", akkor viszont rögtön azzal a feladattal kellett megbirkóznia, hogy a szabadságharc bukása utáni nehéz időben - lényegében megfelelő társak és szakmai hátország nélkül - létrehozza az egyetemi ásványtani és földtani oktatást. Emellett a Magyarhoni Földtani Társulat, majd a Királyi Magyar Természettudományi Társulat tisztségviselőinek sorába lépve bekapcsolódott a tudományos élet szervezésébe. Mindeme teendői mellett, a külföldi egyetemek látogatásának lehetősége nélkül, lényegében önképzéssel sajátította el mindazt a tudást, amelyre bányászakadémiai tanulmányai során nem volt módja, ráadásul 1855-1860 között átmeneti pályamódosításra is kényszerült. Mint fentebb említettük, Pest-Buda környékének földtani leírása (1858) című, nagyobb lélegzetű tanulmányától eltekintve Szabó József közleményei gyakorlati tárgyúak, illetve ismertetések voltak. Publikációit áttekintve azt állapíthatjuk meg, hogy ásványtani (kivétel nélkül topografikus és leíró jellegű) munkákat csak az 1870-es évektől közölt (III. táblázat) - tehát az a sajátos helyzet állt elő, hogy Szabó József jóval előbb írt ásványtani tankönyveket, mint ásványtani cikkeket. Közleményeit egy-egy ásvány új, vagy valamiért figyelemre méltó előfordulásának szentelte (III. táblázat A), ismertetve a szóban forgó ásványok makroszkópos (kristályalak, szín) és mikroszkópos (főleg optikai) tulajdonságait. Gyakran meghatározta a sűrűséget, keménységet, egyszerű kémiai (olvasztási és lángfestési) kísérletek eredményeit közölte, de krisztallográfiai vizsgálatokkal (ellentétben a Krenner-iskola képviselőivel) behatóbban nem foglalkozott. Amint Szabó József (1893a) megfogalmazta „az egyik [szerző] a kristálytani, más a fizikai, harmadik a kémiai tulajdonságokat pártolja és emeli ki jobban. Én ezen utóbbiak közé tartozom, mert az ásvány ismeretének alapja az anyagának ismerete, ezt pedig csak kémiai kísérletek indítják meg, melyeket a mineralognak magának kell tudni végezni." Ásványtani közleményei közül a nemzetközi kézikönyvek leginkább az úrvölgyit leírását (1879) tartották számon (6. ábra). Az ásványt Szabó József Winkler Benővel és Aristides Brezinával lényegében egy időben ismertette, de mert Brezina cikke jelent meg leghamarabb nyomtatásban, a külföldi szakirodalomba a herrengrundit név vonult be. 43
