Hála József – Romsics Imre szerk.: „A legnagyobb magyar geológus”. Szabó József emlékkönyv. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 8. Kalocsa, 2003.)

Brezsnyánszky Károly: A magyar geológia a XIX. században

Brezsnyánszky Károly 1. ábra: A „ Hutton '

s place " Edinburghban, a hely, ahol James Hutton felismerte az üledékes kőzetek közé nyomult magmás kőzettestet A XIX. század első fele a geológia klasszikus korszaka. A földtani kutatásban és különösen a rétegek egymáshoz való viszonyának megállapításában nagy haladást jelentett, amikor William Smith (1769-1839) angol természetbúvár felismerte a vezérkövületeket és ezzel megteremtette a rétegtan, a modern történeti földtan alapjait. George Cuvier (1769-1832) és Jean Baptist de Lamarck (1744-1829), mindketten franciák, a paleontológia alapjainak lerakásával, valamint fejlődési elméleteik (szakaszosan ismétlődő vagy folyamatos fejlődés) ütköztetésével járultak hozzá a földtörténeti szemlélet kialakulásához. Meg kell még említenünk Charles Lyell (1797— 1875) angol geológus nevét, aki az aktualizmus elvének megalkotásával a földtani kutatás egyik legfontosabb módszertani szemléletét vezette be. Áttekintésünk korántsem teljes, azonban így is képet alkothatunk arról a sokirányú fejlődésről, amely végül elvezetett a mai értelemben vett földtani tudomány kialakulásához (2. ábra). A földtan kezdetei hazánkban A földtani ismeretek bővülése és elmélyülése hazánkban a magas szinten álló bányászati gyakorlat során szerzett tapasztalatoknak köszönhető. A középkortól állami kézben levő és hatalmas anyagi eszközökkel rendelkező bányászat és kohászat szervezetei biztosították, hogy az ásványtan és a földtan, akkori szóhasználattal a geognózia, önálló tudománnyá fejlődött. A fejlődésnek eszköze és ugyanakkor 12