Lakatos Andor: A Kalocsai Főszékeskáptalan Levéltára - Kalocsai Múzeumi Értekezések 4. (Kalocsa, 1998)
I. Történeti bevezető - 1/3. A levéltári anyag története és rendezése
A levéltári anyag története és rendezése 1/3. A levéltári anyag története és rendezése A káptalan levéltárát a káptalani jegyző - egy személyben ügyvéd - gondozta, kulcsát az őrkanonok kezelte. Az iratokat a székesegyház épületében, a káptalani sekrestye fölött, az emeleten helyezték el.77 Itt egy vasajtókkal zárt teremben gondosan elkülönítve őrizték a káptalan saját iratait, valamint hiteleshelyi levéltárát. Az „országos levéltárat” - röviden csak így nevezték a hiteleshelyi anyagot - egyetlen vasalt szekrény fogadta magába, iratait közjogi jelentőségük miatt mindig is rendben tartották, megfelelő segédletekkel látták el. Kevésbé precízen történt a káptalan magánlevéltárának kezelése. Csak nagyon későn, a két világháború között valósult meg például az itteni iratok iktatása, az iktatókönyveket azelőtt a káptalani ülésekről készített jegyzőkönyvek pótolták. A kb. heti gyakorisággal tartott káptalani ülés volt az ügyek intézésének legfontosabb fóruma. Az itt történteket jegyzőkönyvekben rögzítették, az érkező iratokat, a válaszok fogalmazványait pedig ezekhez a jegyzőkönyvekhez, pontosabban az azokba kerülő bejegyzésekhez kapcsolták, egyszerűen az iratokra vezetve az ügy adott jegyzőkönyvi folyószámát és az évszámot, vagy csupán a megfelelő káptalani ülés dátumát. A jelölés következetlenségeit részben az okozta, hogy maga a jegyzőkönyvezés módja is fokozatosan alakult ki - az ügyek éveken belüli folyamatos számozását is csak 1823-tól alkalmazták de nagyon zavaróan hat az is, hogy miután 1834-től a káptalan külön gazdasági üléseket is tartott, az ide kapcsolódó iratanyagnál hasonló jelzeteket használtak, és sajnos csak ritkán könnyítették meg az utókor helyzetét egy-egy sorszám elé biggyesztett „g”- betűvel, mely egyből eldönthetővé teszi számunkra, hogy a gazdasági vagy az általános jegyzőkönyvek sorában keressük az irat eredetét. Mivel a jegyzőkönyvekben általában kifejtették az ügyek tartalmát, ill. azok elintézési módját is, a káptalan számára múltját illetően nem is annyira az iratok, mint ezek a könyvek adtak elsődleges eligazítást. Előfordult, hogy mutatót is készítettek hozzájuk. A fontosabbnak ítélt iratokat, információkat - alapítási iratok, szabályzatok, beiktatások - pedig teljes terjedelmükben egy-két bekötött formátumú, később kódexnek nevezett könyvbe másolták, azok tehát innen voltak könnyen elérhetők. Az idők során nagy mennyiségben összegyűlt, segédlet nélküli iratanyag kezelése valószínűleg egyre nagyobb gondot okozott. 1824-ben Jankovich Mihály káptalani jegyző végezte el a káptalan magánlevéltárának első tárgyi fölosztását, rendezését. Összegyűjtve a régi iratokat, A-tól Q-ig 16 betűvel jelölt tárgyi csoportot alkotott, majd e csoportokon belül időrendet teremtve arab számokkal egyszerűen megszámozta az iratokat. Ez az egy betűből és egy számból álló jelzet adta meg tehát az irat raktári helyét. Jankovich a rendezés során iratlajstromot, ún. Elenchust is készített, s ez a máig is meglévő kötet volt a káptalan magánlevéltárának első levéltári segédlete.78 Noha ez a 77 WINKLER 1935.90. 78 KFL.l.b. 5. Elenchus Litteralium Instrumentorum in privato Metropolitani Colocensis Capitauli Archivo existentium, confectus primum sub Anno 1824-0 per Michaelem Jankovich Juratum eiusdem 33
