Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)

Nyisztor Tinka: Kései fordulat. Az étkezési kultúra újkori formáinak beépülése az 1960-as évektől egy moldvai faluban

Kései fordulat. Az étkezési kultúra újkori formáinak beépülése az 1960-as évektől... A reggeli étkezés megjelenése A felsorolt újításokról általánosan elmondható, hogy a nyilvánosan elfogyasztott, ünnepi étkezésekben jelennek meg először - melyekről még részletesen lesz szó -, vannak azonban olyan jelenségek, amelyek ettől eltérően, csakis a hétköznapi, családi körben elköltött étkezéseken figyelhetők meg. A munkások például rendszeresen kenyeret és új élelmiszereket (felvágott, pástétom, mustár) hoznak haza. A naponta ingázók vagy a városról hazalátogatók a hétköznapi étkezések rendjében azonban még sokszor alkalmazkodnak a régies formákhoz, vagy párhuzamosan követik a faluban szokásos régies formákat (pl. ebédelnek délelőtt is) és a városi új szokásokat (ebédelnek a déli órákban is, anélkül, hogy nehéz mezei munkát végeztek volna). Ha a hétköznapi, családi étkezésre városiak is érkeznek, előfordul az a megoldás, hogy az otthoniak a megszokott étkezéseket követik, a hazajöttek pedig külön, saját megszokásuk szerint étkeznek. A faluban a kerek vagy szögletes, alacsony asztalok mellett a magas szögletes étkezőasztalok is megtalálhatók. A magas asztalt általában csak a vendégeknek terítik meg. A fiatalabb generációnál általánossá vált a magas étkezőasztal használata családi körben is. Azok a fiatalok, akik városon tanultak, majd letelepedtek és ott dolgoznak, hozzászoktak a napi háromszori étkezéshez. A szülők számára a reggeli órákban elfogyasztott rendszeres étkezés nem ismert, a fiatal generáció hozta reggelit nehezen fogadják el. A varasán azt tanulták, hogy felkelnek, s esznek, mi itthon felkelünk, s futunk dolgozni, osztá eszünk mikor eljő az ideje. Az utóbbi tíz évben a nagyszülők kénytelenek tudomásul venni a reggeli étkezést, ugyanis nyaralni hazajárnak a városi unokák (első generáció, amelyik már a városban született), akiknek regvei valamit a kezikbe kell adni. A faluban régebben is szokásos volt a szilvaíz főzése cukor nélkül, de az az ebéd vagy vacsora kiegészítő étele volt, és puliszkával fogyasztották. Napjainkban a faluban nagyon elterjedt a cukrozott dzsemek, dulcseácák (dulceaD D románul finom lekvár) főzése, amit kenyérre kenve, reggelire és uzsonnára adnak a gyerekeknek. A kollektivizálás és az iparosítás hatása a munkaerőviszonyokra változást hozott az iskoláról és a továbbtanulásról alkotott véleményben. Az iskola, a tanulás szinte az egyetlen lehetőség volt arra, hogy a faluból kikerüljenek. Az 1970-es évekig a falu ellenezte a leánygyermek továbbtanulását, utána minden szülő arra törekedett, hogy gyermekeit városon taníttathassa. A továbbtanulás alapfeltétele volt, hogy a gyerekek az elemi iskolát jó eredménnyel végezzék el. A rendszeres iskolábajárás javította a gyermekek étkezését, mielőtt iskolába mentek, reggelit kaptak. Aki tehette, készített vajas-dzsemes-kenyeret, de főtt étel is előfordulhatott. Régebbi megoldás volt, hogy a gyermekek iskola előtt maguk pirítottak málét - piritmáié -, és fokhagymával bekenték. Ezenkívül a gyerekek gondoskodtak arról, hogy a zsebükben legyen tökmag, dió, szárított som vagy szilva. A reggeli étkezés fokozatos bevezetése teljes mértékben összefügg a mentalitás megváltozásával, az idősebb generáció kezdi elfogadni a tanulást mint hasznos tevékenységet, munkának tekintik, amelyik jobb megélhetési lehetőseget nyújthat, mint a föld. 223