Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)

Bodnár Zsuzsanna: A kamra, padlás, pince szerepe a paraszti élelmiszertárolásban

A kamra, padlás, pince szerepe a paraszti élelmiszertárolásban A kenyeret, öt-hat darabot, egy illetve két hétre sütötték, szellős helyen tárolták. A megszegetlen kenyeret kenyértartó rácson vagy polcon tartották. Volt ahol külön asztalt állítottak be a kenyértároláshoz. A kenyeret kenyérruhával letakarták, hogy ne száradjon, ne porosodjon. Szintén a kamrában kapott helyet a kenyér kelesztőanyaga, a morzsóka, amelyet az előző sütésből eltett tésztából készítettek. A káposzta megsavanyítása után a káposztáshordót a kamrába vitték ki. A pince a nyírségi portákon nem volt általános, így a boroshordók a kamrában álltak. A módosabb gazdáknál több, a szegényeknél csak egy-két hordó volt. A kamrában tartották nagy üveg demizsonokban, hordókban az otthon főzött gyümölcspálinkát, cserépkorsókban az ízesítésre szolgáló bort és almaecetet. Az újabb stílusú bútorok megjelenése után a kamrába vándoroltak a régi ácsolt bútorok. így a kelengyésládának használt bútorból lett lisztesszuszék, gabonásszuszék. Szintén liszttárolásra szolgáltak a lisztesputinák. Tárolás céljára szokás volt a falakba erős fa- és vasszegeket, kampókat beverni, azokra függesztették fel a holmikat. A kamrában tartották szegen a rostát, szitát, más háztartási eszközöket, melyekkel a gabonát, vagy a lisztet osztályozták. Ugyancsak itt őrizték a fából készült krumplinyomót, a különböző méretű és funkciójú teknőket, a kenyérsütéshez használt gyékényből, szalmából font szakajtókat, fatálakat. Ezeket a darabokat a megye egész területén minden háztartásban meg lehetett találni, a házimunka nélkülözhetetlen tárgyai voltak. A parasztgazdaságok egyik legnehezebb feladatának számított a szemes termény eltartása, esetleg rossz esztendőkre történő tartalékolása.

12 A kisebb gazdák, nincstelen mezőgazdasági munkások könnyen megoldották, mert a kamra és a padlás elegendő helyet biztosított számukra. A nagyobb parasztgazdaságok (30-100 holdas) különálló épületeket, magtárakat emeltek nagy mennyiségű gabonájuk elraktározására. Ezeket általában a házzal szemben, a telek másik oldalára építették, hogy jól szemmel tarthassák. A szántóföldek kiterjesztése, a technikai eszközök javulása az 1930-as évektől lehetővé tette a többlet termelését amit részben készletként, tartalékként halmoztak fel, részben értékesítettek. A gabonásláda hagyományos helye a kamra, a csűr, vagy a tornác. A gabona tárolására szolgáló egyik legrégibb tárolóedények a vesszőből kötött, sárral, trágyával tapasztott gabonáskas (főleg a Tisza mentén). Egy-egy háznál több kas is volt, külön búza, rozs tárolására. A gabonatartó edények legjelentősebb, legelterjedtebb családját alkotják a különféle ácsolt és szegeit ládák.

13 Jelentőségük különösen a piacra termelés időszaka előtt volt nagy. A kamrák nagy részét a búza tárolására szolgáló hombár, szuszék foglalta el. Használata mindenütt elterjedt. Az ácsolt, nagyobb méretű gabonatároló ládákat hombárnak, a kisebb méretűt szuszéknak nevezték. Ezeket a szegény- és középparasztság a 20. század közepéig használta. A gabona tárolására másodlagosan használtak ruhásládákat. A 12 BALASSA - ORTUTAY 1979. 160. 13 FÜZES 1984. 43, Vö. K.CSILLÉRY 1951. 234-248. E tanulmányok a kérdésről kimerítő ismereteket nyújtanak. 71