Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)

Szabó Sarolta. A háztartás eszközei 19. századi hagyatéki leltárak alapján (Szatmár megye, 19. század közepe)

Szabó Sarolta nem függ össze azok elnevezése.

14 Kisebb mennyiségű élelmiszer, pontosabban liszt, só tárolására használták a különböző méretű és alakú putinákat. Néprajzi gyűjtésekből tudjuk, hogy zsírt is tartottak benne, ezt mutatja a zsíros putina kifejezés, amely szerepel Csűry Bálint Szamosháti szótárában is.

15 A hagyatéki leltárakban külön jelölés nélkül, mint putina fordul elő, így nehéz eldönteni, hogy mikortól használták zsír tárolására is. Ide kívánkozik a zsír tárolására vonatkozó másik hagyatéki leltári adat. Ismert, hogy a Dunántúlon az 1850-1860-as évektől a sertéstartásban fajtaváltás következett be, a zsírsertés mangalica megjelenésével a szalonnát előnyösebb volt zsírnak kisütve tárolni. Ennek bizonyítéka, hogy a hagyatéki leltárak nagy részében szerepelnek a zsírtartó edények, a véndölök, véndelek.

16 A szatmári területekre vonatkozóan ilyen egyértelmű adatokkal nem találkoztam, de közvetlen utalások valószínűsítik, hogy itt is bekövetkezett ez a fajtaváltás, vagy legalábbis elindult. A zsírtartó edényekre nem szilárdult meg egy egységes megnevezés. Néprajzi gyűjtésekből tudjuk, hogy bödön, putina, fazék egyaránt szolgálhatott zsír tárolására. Itt kanyarodom vissza a hagyatéki leltárak háztartásra vonatkozó anyagára. Utólag nehéz eldönteni, hogy a külön jelölés nélküli edény milyen funkcióval rendelkezett, ha csak azt az összeíró konkrét esetekben meg nem tette. Ez történt Kölcsey Ádámné leltárában, ahol „25 itzényi fazék zsír" került összeírásra. Az átnézett leltárak közül egyedül itt írtak össze zsírt. Egy másik leltárban piros sertést említenek, ami valószínű a mangalicára utal. Bár csaknem minden leltárban szerepel az állatállomány felsorolásánál sertés, annak fajtájára egyedül a fent említett helyen történt utalás. A víz hordására és tárolására szolgált a veder, a csobány és a leltárak alapján a vizes dézsa. Ez utóbbi edényforma más funkciót is betölthetett, de a leltárakban többnyire külön jelölés nélkül írták össze, néhány helyen említik funkcióját: vizes dézsa, szapuló dézsa, mosó dézsa, más helyeken anyagát: tölgyfa dézsa, ócska fenyő dézsa. A csobányban, amely szintén dongás edény, a mezei munkák idején vitték ki a vizet a határba. Recens anyag alapján tudjuk, hogy cserépkorsóban is tartottak vizet, de erre az összeírásokban külön utalást nem találtam. A többi eszközhöz viszonyítva sok hordót írtak össze, a legnagyobb számban fordulnak elő a hagyatéki leltárakban. Tartottak benne almaecetet {egy gönczi hordó alma eczettel), szilvát (36 szilvás hordó), szilvapálinkát (egy kis négy vas abroncsos hordó szilva pálinkával, a kis hordóba 30 itze pálinka). Bizonyára boroshordó is akadt közöttük, erre azonban csak közvetett utalást találtam. A már korábban említett Kölcseyné leltárában írtak össze egy borseprő kefét. Találunk még utalást a hordók méretére: gönci hordó, egyébként ilyen bejegyzésekkel találkozunk a leltárakban: 7 olcska s egyrészben feneketlen hordó, ócska hordó, 3 nagyobbszerű hordó, egy kis 14 Erre a megállapításra jutott PÁLL István a Szabolcs megyei adatok elemzése során. - PÁLL 1987. 79. Az adatok tehát nem támasztják alá egyértelműen FÜZES Endrének azt a megállapítását, hogy azokon a területeken, ahol a két terminus egymás mellett él, ott „a nagyobb láda neve hombár, a kisebbé szuszék." FÜZES 1984. 53. 15 CSŰRY 1936.253. 16 KNÉZY 1990.568. 62