Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)

Zakariás Erzsébet. Vázlat a moldvai csángók táplálkozáskultúrájáról

Zakariás Erzsébet Az étkezés módja A keskeny és hosszú kilérekhen nincs hely középre helyezett asztalnak, amit körbe lehetne ülni. Étkezéshez valahogy mindenki lehúzódik valahová. Az asztal egyik sarkához ha van hely, ha pedig nincs, bárhová, egy tányérral a kezében, és elfogyasztja azt, ami van. Valahogy hiányzik az együtt evés, az ennivaló középre tételének és a benne való gyönyörködésnek a rítusa. Ettől az étkezők a magányosság látszatával, szinte kissé egykedvűen, örömtelenül esznek. Nincsen meghatározott, megszokott ülésrend, mint ahogy az étkezések időpontja is erősen ingadozó. Az étkezések kellékei a kézben fogott tányér és kanál, vagy esetenként kés. Az asztalt semmivel nem terítik le, úgy marad ahogy napközben is volt, egy-egy darab műanyag abrosszal borítva. Ünnepi étkezések Ünnepek alkalmával jobban figyelnek az evés körülményeire is. Körülülik az asztalt, és igyekeznek azt - ki-ki a maga módján - meg is teríteni. Egy búcsú alkalmával ünnepi ebédre hívtak Somoskán. Tudjuk, hogy minden katolikus falu templomát egyegy szent nevére szentelik fel, az illető szent napján pedig búcsú van a faluban, amely az év talán legfontosabb közösségi ünnepét jelenti. Ilyenkor a családok meghívják a környező falvakból érkező ismerőseiket, rokonaikat, komáikat és a házuknál megvendégelik. Az egymáshoz közel fekvő falvak számon tartják a falvak búcsúinak idejét és természetszerűen rendszeresen eljárnak a szomszédos - néha távolabbi - falvak búcsúira is. Ez tehát rendszeres alkalom a kapcsolattartásra. A somoskai búcsún is két szobában terítettek asztalt, mert sok volt a vendég. Mindkét helyiségben körülülték az asztalt. Az asztalokat fehér papírral borították be és minden pár kapott egy tányért, valamint mindenki egy-egy kanalat. Minden asztalnál volt egy töltögető a vendégek közül, egy üveg pálinka és egy pohár. Ezt a poharat gyakorlatilag megállás nélkül töltögette a férfi és sorra körbeadta az asztal körül ülőknek: „Na, fogd meg, komám!" Néha, minden harmadik-negyedik körben, az asszonyokat is kínálta, amíg csak nem hozták a levest. A leves borscs-csal savanyított zöldséges húsleves volt, amit minden férj-feleség, vagy más egymás mellett ülők közös tányérból fogyasztottak. Később, úgy félóra múlva hozták az általánosan legkedveltebb ételt, a galuskát. A galuska akkor a legjobb, ha egy kicsi hús is kerül bele, de ha nincs, egy kis zsírral is össze lehet keverni a darabosra darált pujt (kukorica), apróra tokanyáit (vagdalt) zöldségfélével, a káposztával, murokkal, petrezselyemmel, hagymával stb. Ha nincs kukoricadara, rizzsel is készítik. Ezt a masszát pedig szőlő, répa vagy káposztalevélbe göngyölítik, sűrűn egymásra rakják és úgy főzik. A galuska után már bort hoztak, majd egy jó óra múlva az utolsó fogásra is sor került, a siltre. Az ez alkalomra vágott disznóból húst és véreshurkát sütöttek meg. Az ünnepi menüt kenyérrel és rosszul kelt, sületlen kaláccsal egészítették ki. Moldvában mondhatni ismeretlen a sütemények fogalma. Poronyó- vagy piskótatészta-féléket nem sütnek. A kelesztett tésztát ismerik, kalács vagy béles formájában sütik, nagyon ritkán, csakis ünnepek alkalmával. 208