Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)
Rékai Miklós: A hagyományos zsidó életforma helyzete Magyarországon. A kóser táplálkozás példája
Rékai Miklós problémájának következménye. (Annak ugyanis, hogy a húsvéti kóserság alapelve minden kovászos elkerülése, ugyanakkor a pálinkafőzés korábbi gyakorlatában többnyire kovásszal tömítették a főzőedény fedelét. A korszerűbb gumi tömítőgyűrű alkalmazása a húsvéti szilvórium főzését teszi lehetővé.) Az ország regionális központjaiban, ahol erre kereslet van, találunk kóser éttermeket is. Éppen Magyarország gazdag hászíd hagyományainak eredménye, hogy számos ilyen hely az egy-egy csodarabbi emlékét őrző hászíd közösségeknek a rabbi halotti évfordulóján történő odalátogatásainak köszönheti létét. De ezen kívül némelyik magyar szálloda konyhája ezen alkalmakkor kifejezetten módot ad arra is, hogy a látogatók helyben, vallási felfogásuknak megfelelően készíthessék el ételeiket. Ezek a szórványos adatok jelzik azt is, hogy a néprajzban jó fél évszázada fontos szerepet játszó regionális szempont kifejtése zsidó vonatkozásban a mai napig várat magára. Altalánosságban azt mondhatjuk, hogy ennek alapját az említett zsidó kongresszus nyomán, illetve részben azt megelőzően jelentkező vallási konfliktusok képezik. E megállapítás annyiban finomítható, hogy a zsidóság - módszeresen szintén nem vizsgált - migrációi az egyes közösségek kultúráján a kóserság vonatkozásában is mindig is nyomot hagytak, és hagynak a mai napig. Ez sokszor mindössze abban áll, hogy az idősebbek szülőföldjük és új lakóhelyük táplálkozási szokásait megkülönböztetik egymástól. Más esetben a korábbi szokásrend bizonyul erősebbnek, hiszen sokszor éppen az előző, szigorúbb életforma megőrzése motiválja az elvándorlást. Ezért a terepmunka során ügyelni kell arra, hogy az egyes gyűjtőpontokon nyert adatok egy korábbi időmetszetben nem biztos, hogy helyi kultúrelemeknek minősülnének. Fontos szempont az egyes migrációtípusok feltárása is. Új lakóhely választása sokszor csak városba költözést jelent. Ilyenkor inkább a társadalmi helyzet megváltozása érdemel figyelmet: a paraszti környezet helyett a városi életforma válik meghatározóvá. Máskor államhatárokon át, vagy a korábbi állampolgárság szerint választanak új lakóhelyet, vagy Izrael állam vagy a tengerentúl jelent igazi vonzerőt. Ezért világszerte találunk részben magyar ajkú zsidó közösségeket. (Az egyik legnagyobb példányszámú emigráns magyar újság napjainkban is a Kanadában megjelenő „Menóra".) A Magyar Néprajzi Atlasz anyaga zsidó vonatkozásban is forrásértékű. A kasrusz azon területein, ahol ez lehetséges, természetes módon került sor a nem zsidó környezet kultúrájából táplálkozási elemek átvételére. Még a kifejezetten tiltott sertéshús alapanyagú ételek kóser változatait is megtaláljuk például a hurka és kolbászfélék marha, vagy libahúsból készült változatainál. (Ez utóbbiakat az atlaszban persze nem találjuk meg.) Azonban a korábban vázolt folyamatoknak megfelelően napjainkra lejátszódott a hagyományos zsidó életformát követő személyek egy-egy központba költözése, ezért táji típusokról manapság aligha beszélhetünk. Ez a helyzet azonban sajátos lehetőséget nyújt a korábbi állapotok rögzítésére. Arra gondolok, hogy a holocaust előtti emlékeiket még őrző öregek egy része traumaként éli át szülei életformájának pusztulását. Márpedig ez emlékeiket felerősíti és bizonyos közlési kényszert idéz elő bennük. Sokszor maguk az adatközlők is utalnak 148
