Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)

Bódi Zsuzsanna: A hazai cigány csoportok táplálkozása vizsgálatának módszertani tanulságai

Bódi Zsuzsanna 4. A továbbiakban szeretném felhívni a figyelmet néhány olyan összefüggésre, amelyek vizsgálatát fontosnak tartom a táplálkozáskutatás során, ha a változásokat nyomon akarjuk követni. Egyúttal témakörönként vázolom az általam vizsgált oláh cigány közösségben tapasztaltakat. 4.1. A háztartás eszközkészlete. Szükséges és presztízs javak. A vizsgált oláh cigány csoport mozgó háztartásait az ideiglenes főző-sütő berendezések jellemezték. Nyáron a sátor előtt gyújtottak tüzet, télen pedig a sátor közepén. A sütés és főzés eszközei az adott tüzelőberendezéshez kapcsolódtak. Bográcsban főztek, vas háromlábra tett vasserpenyőben, vagy a férfiak által készített tepsiben (astaci) sütöttek. A sütés és főzés segédeszközei közül a régi háztartásokból nem hiányozhatott a fakanál (variska), ami saját használatra készült. A sütés és főzés előkészítésének eszközei a vándorlók háztartásában csak gyér számban voltak megtalálhatók. A húsvágó deszkát és a tésztagyúrásra használt fatálat (troko) vásárokon vették teknős cigányoktól. Daráló hiányában késsel vágták fel a húst a töltött káposztához. A hasított tésztát (pharado xumer) és levél tésztát (patra xumer) gyúródeszka és sodrófa nélkül, kézzel készítették. A mozgó háztartásokban a tárolóeszközöknek fontos szerepe volt. A kocsin minden élelmiszernek és háztartási eszköznek megvolt a kialakult helye. A legnagyobb változás a táplálkozás tárgyi kultúrájának elemeiben következett be. A két világháború közti időben már letelepedett - ideiglenes jellegű építményekben lakó és a háztartás felszereltségében ehhez alkalmazkodó (dobkályha, sparhelt) - családok a második világháború utáni időszak kötöttségeitől megszabadulva az 1970-es évektől fokozatosan visszatértek az önálló szervezésű munkákhoz. Fuvarosok, kereskedők lettek, ezzel megteremtették telepekről való kiköltözésük anyagi alapjait. Az új háztartások eszközkészlete - elsősorban a fiataloknál - már az új életkörülményeknek megfelelő. A legszükségesebb háztartási felszerelések mellett a mozgó háztartások is rendelkeztek olyan tárgyakkal, amelyek az adott családon belül az asszony presztízsét biztosították. Sztojka Ferenc a „Cigány lakodalom" című színművében az ünnepi táplálkozás kellékeiként cintányérokat, tálakat és magas ezüst poharakat említ.

9 E században, adatközlőim szerint ibolyás és rózsás étkészleteket használtak. Ezeket és a búcsúkból, szenthelyekről hozott díszes poharakat az úton levők ládában tartották. A korábban ünnepeken használt ezüst evőeszközöket a II. világháború utáni nehéz időkben el kellett adni, csakúgy az alpakkából készülteket. Telepi körülmények között is megőrizték a presztízs értékű porcelán és üveg tárgyakat, amelyek egyben lakásdíszül is szolgáltak, csakúgy mint ma. 9 SZTOJKA 1890. 218. 138