Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)

A Csipkeház

csipke sohasem születhetett volna meg a magyar népművészet nélkül, s egyáltalán: sajátos magyar iparművészet se létezhet magyar népművészet nélkül.

Egyet kell értenünk Erdei Ferencnek azzal a megállapításával, hogy sok „polgári és álmagyar ízlésen szelektált” darab került a berendezés közé. Az általa említett gyertyatartón kívül azonban szép számmal akadt ott értékes, valódi népművészeti darab is. Csak sajnálni tudjuk, hogy a második világháború alatt a selejttel együtt ezek is szétszóródtak.

A vélemények azonban különbözők. Boldizsár Iván pl. annak idején így vélekedett: „A dolgozó falán régi tányérok és tükrök és egy hatalmas suba. Nagyon szép és értékes ötlet volt egymás mellé tenni a csipkéket s a csipkék ősi motívumainak hordozóit. így szinte a levegőben érezni a művészi folytonosságnak az erejét és megszakíthatatlanságát.” Majd alább, a Csipkeház másik helyiségéről: „Ez a szoba is olyan, mint a másik kettő: néprajzi szempontból hiteles. Nincs is elég szó a tehetséges Mailász Gittára és munkatársára Dallos Hannára, hogy minden cifrálkodó, magyarkodó, vagy kitalált motívum mellőzésével, a maga tisztaságában és érintetlenségében rendezték be a csipkeházat. Azok a bútordarabok is, amiket maguk festettek be, híven és szépen adják vissza a népi motívumokat. Nagyon fontos és szükséges lenne, hogy az országnak minden népművészetileg fontos helyén hasonlóan rendeznék be a föltétlenül szükséges néprajzi gyűjteményeket.” (Nemzeti Újság, 1935. június 4.) Itt kell megjegyeznünk, hogy amiről a híradások nem tájékoztatnak, a berendezési tárgyak, bútorok egyik tervezője Latabár Károly, a színész Latabárok iparművész testvére volt, akivel a Csipkeház berendezésének körülményeiről még volt módunk személyesen beszélgetni. Neki néhány fennmaradt csipketervét is ismerjük.

Végeredményben a halasi Csipkeházat nem kimondottan néprajzi múzeumnak, még csak nem is az eredeti elgondolásnak megfelelően népművészeti háznak, hanem a csipkemühely otthonául szolgáló, de legelső sorban is idegenforgalmi állomásnak szánták az illetékesek, akiket az épület vagy berendezés népművészeti hitelessége korántsem aggasztott úgy, mint Erdei Ferencet. Ez ma már mit sem vonhat le a halasi csipke története ez időszakának pozitív értékeléséből. A 30 év óta esedékes Csipkeház felépítése és berendezése 18 000 pengőbe került. Az 1935. június 25-én lezajlott avató ünnepség fővédnökségét a kormányzó felesége, Horthy Miklósáé vállalta. Most derült csak ki, hányán viselték szívükön a halasi csipke sorsát. A „beígérkezett” két miniszter ugyan elfoglaltságaira hivatkozva távolmaradt, de eljött helyettük a kormányt képviselő államtitkár és a város országgyűlési képviselője. A vármegye képviseletében megjelent a főispán és a vármegye főjegyzője. Eljöttek a szomszéd járások szolgabirái is. Minden jelentős kulturális és társadalmi szervezet képviseltette magát, elküldték tudósítóikat a Magyar Filmiroda és valamennyi budapesti lap is. A MÁV filléres vonata 1 500 vendéget hozott, akiket a halasi állomáson Fekete Imre polgármester köszöntött szívélyes házigazdái szeretettel.

85