Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
Küzdelmes évek Halason
tud eltelni a halasi csipke dicséretével. Ebből a nagy lerendezésből mindössze az a bántóan kirívó, hogy oly értelemben szól a halasi csipkét életre keltett magyar népművészet „bájosan primitív” formáiról, a magyar parasztomamentikáról, ami már eleve azt bizonyítja, hogy ez esetben maga sem volt tisztában sem a magyar népművészettel, sem a halasi csipkével. A cikk egyébként a Magyar Iparművészeinek húsz esztendő alatt az egyetlen híradása, amelyben a halasi csipkéről egyáltalán valamilyen formában szó esik. A csipketarsoly elkészítése mégis csak némi erkölcsi elégtétellel szolgálhatott Markovits Máriának s a mellőzött halasi csipkének. (Ugyanez alkalomból a királyi pár tiszteletére rendezett iparművészeti kiállítás anyagából vásárolta meg a kiállítás rendezősége Dékáni Árpád egyik halasi csipketerítőjét IV. Károly számára.) Ám mindez csak villanásnyi epizód az általános közöny, a mindennapok aggasztóan kínos bizonytalansága közepette. Markovits Mária minden hősies erőfeszítése kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a műhelyt megmentse. Hiába vállalt minden elképzelhető munkát, hiába hirdet, könyörög, egyre kevesebb a megrendelő, s a város, mely nem hajlandó fedezni az esetleges felmerülő kiadásokat, elhatározta a műhely felszámolását. A polgármester behívatta Máriát a városházára, s felmondott neki. A felmondásra, s az azt követő megalázó helyzetére Markovits Mária megrázó sorokban emlékezett vissza: „... Egyszerűen felmondott, ezekkel a szavakkal: - A csipkeüzem megszűnt, keressen magának más munkát! Kétségbeestem és sírtam, hogy most mit tegyek? Pénzem nem volt, keservesen szerzett kis házamból ki kellett költöznöm, hogy bérbe adhassam, lakót engedjek bele, aki havonta annyit fizetett, amennyi a bankban fennálló adósságom törlesztésére havonta kötelező volt. így tudtam csak megmenteni azt a kis házat, melyért annyi esztendőn át oly sok keserű könnyet hullajtottam. Jótevőim, barátaim segítettek kenyérrel mindaddig, mig keresethez nem tudtam jutni. Szóval koldultam.” A város hozhatott jogerős határozatot a csipkeüzem feloszlatására, Markovits Máriát azonban nem tilthatta el a munkától. Magánmegrendelők után futkosott, s hol egyedül, hol egy-két tanítványával tovább varrta a csipkét. Egy-egy remekművű terítő elkészítését nevetséges munkabérért vállalta, ami jóformán készítőjének puszta létfenntartását sem fedezte, s közben újabb és újabb terveit szőtte, új, ragyogó csipkeöltésekről álmodott, amelyek csipkéjét a brüsszeli és velencei csipkék fölé fogják emelni. Megrendelő azonban az újabb tervekre is alig akadt, de néha még az sem, aki a méregdrága külföldi cérna árát előlegezhette volna számára A halasi úri házaknál sajnálattal, de lassan-lassan mégis úgy tekintettek Markovits Máriára, mint valami megszállottra. A háború tönkretette az országot, de a módosabb gazdáknak, földbirtokosoknak, akik okosan használták ki a háború után kínálkozó alkalmakat, bővében volt pénzük. Olykor akadt hát egy-egy megrendelő is. Legtöbbjüknek ugyan fogalmuk sem volt se a csipkéről, se 66
