Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
Rigó Béla: Előszó
Előszó Fél évszázada múlt, hogy a téli hidegben a járdán jött a talicska után a kopott öregasszony, akit már jól ismertem, hisz sutyorogtak a háta mögött, hogy Ő az a híres... Még a nevét is utána morogtuk: Markovits Mária... Ott az a ház, ott varrta a csipkét! Jöttek a párizsiak... Vették, noha grammra lemérve drágább, mint az arany... Csak uraknak kell az ilyesmi... Még a ruszkik előtt... súgták oda néha, hiszen már nem volt csipke sem úr. Zakatolnak az ötvenes évek. Varró lányok nem görnyednek, azóta kapálnak. Sír a talicska. Megáll. Odacsattan a jégre a támasz. Falnak dől a szegény öreg. Úgy marad egyre zihálva. Két zsák szén az egész. Nekem az bakfitty! Odalépek, illendőn köszönök, majd nagy levegőt veszek, azzal már szarván ragadom tragacsát, nyikorogva hazáig billegetem. Két sarok innen a háza. Eközben kérdeznék valamit. Sose láttam olyan csoda csipkét. (Egy tízéves srác Halason még büszke lehet rá.) Durvaszövésü volt ez a város. A vert fal, a vályog... Rohadt nád a tetőn... Korhadt deszkakerítés... És ha elolvad a hó, majd járunk térdig a sárban. Hogy jön a csipke közénk? Ez a súlytalan éteri szépség, melynek a híre is úgy élt, mint az a kincs a mesében. És most itt az anyó! Nosza, fel! Legyek én a királyfi! Toltam a kis tüzelőt, fürgén csúszkáltam a Zöldfa (mostani Markovits Mária) utcán, ámde hiába. Egy szót sem szólt, csak sietett, hogy el ne maradjon. Mit mondhatna? Mi volt, amikor még varrt a királynak? Párizs hívta, de ő hazatért szolgálni a várost. Jöttek a gazdagok és vele varratták a kelengyét. Jött Dékáni, akit Stepanek követett, a papíron álmodozó urak, és már sokasodtak előtte a tervek... S végül az Ő pici ujjaiból kiröpültek a csipkék... 5
