Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
Első sikerek
figyelmébe, amennyire én ismerem Halas városát, úgy tudom, hogy találunk ott is szegény családokat, még pedig igen nagy számban, akik egyéb foglalkozás hiányában akár „magyar stílus” szerint is készítenének bármit, ami tisztességes jövedelemmel jár. Már pedig ha ezek nem ragadják meg a kínálkozó és rájuk nézve kedvező alkalmat, bizonyára másutt se igen kapkodnak utána. Már pedig azt hiszem, hogy Tanár úr se kívánja a „gőz- és villany” erőre berendezett gyárak megsemmisítését csupán azért, hogy egy háziipar meghonosítható legyen.” Ki lehetett ez a Fazekas Péter? Halasi volt vagy nyitrai? S bognársegéd volt-e valóban vagy valamelyik Dékáni népszerűségét és sikereit irigylő tollforgató? Mindez ma már kideríthetetlen. Az a hetilap, az a harcos hangú, becsületes szellemben s jó tollal szerkesztett, de rövidéletü kis halasi munkásújság, mely közzétette a cikket, számról-számra közölte az egyre szaporodó alföldi munka- nélküliek, agrárproletárok és munkások sztrájkfelhívásait és mozgalmi híreit. Az iparművészek és csipkeszakértők véleményével szemben, ha nyersen és bárdolatlanul is, de őszintén szegezi Dékáni mellének a kérdést: Mit akar a csipkéjével? Mit vár tőle? Vajon komolyan reméli-e, hogy sikerül vele számottevő háziipar alapjait megvetni? S hasonló nyíltsággal tapint a kérdés elevenjére: Nem elég bizonyos árucikket előállítani, fő dolog az értékesítés. Azokat el is kell adni. Ha lesz, aki jó áron megveszi, akad rá munkáskéz is, amely azokat elkészíti. Fazekas a gyári technika mindent elsöprő rohamos térhódításával példálózik. Nyilvánvaló, hogy Dékáni és Markovits új művészi csipkéjének semmi köze a gépi produktumokhoz, így nem is lehet versenytársa azoknak. És mégis! Nincs-e valami anakronizmus, alig elhallgatható és összeegyeztethetetlen ellentmondás abban, hogy fejedelmek, főurak és gazdag polgárok nagyon is költséges remeke a XIX-XX. század fordulója súlyos szociális válságainak közepette Magyar- országon, és éppen az egyik legelmaradottabb alföldi mezővárosban, s éppen a szociális nyomorra való hivatkozással született meg? Vajon Fazekas Péternek a Dékáni Árpádhoz címzett nyílt levele nem éppen a magyar iparművészetnek a századforduló idején megnyilvánuló, nemes célkitűzésű, de bizonyos vonatkozásaiban a valóságot szem elől tévesztő mozgalmainak a legingatagabb, legsebezhetőbb pontjára figyelmeztet-e? Érdemes lett volna ezeken Dékáni Árpádnak elgondolkozni. Bizonyos, hogy csipkéjének jövőjéhez fűzött néhány kedves ábrándjától megszabadulhatott volna, de sok későbbi keserű csalódástól is. Dékáni azonban nem volt szociológus, még kevésbé szocialista. Tehetséges iparművész volt, akit Fazekas Péter írása fájdalmasan érintett. A lap következő számában megjelentetett válaszában, amelynek heveskedő hangja személyeskedésben támadóján is túltett, visszautasított minden csipkéjére vonatkozó megjegyzést, s a Fazekas által felvetett kérdéseket egyetlen sarkalatos problémára, a „minőségire” egyszerűsítette le: „... Ami a magyar csipkének a versengését gyári csipkékkel illeti, nagy tévedésben van. Az általunk készített csipkék nem ipari készítmények, hanem müipari termékek, amikkel semminémü gyári munka nem versenyezhet, éppen 41
